Fiatalok, felkészültnek éreztétek magatokat az együttélésre?

20 éves voltam,mikor külön költöztünk a szüleimtől, a párommal albérletbe. Eleinte én is "féltem", leginkább attól, hogy sosem fogok olyan jól főzni, mint az anyósom. Ő az az igazi kiszolgálom az uramat nő, állandóan főz, mindig. És nagyon finoman. Aztán telt múlt az idő, rájöttem, hogy a házimunka egyáltalán nem nagy dolog, ha úgy intézem jó móka, mindent meg lehet tanulni. És a főzés? Hát, azon sem stresszelek, jó evő a párom, és a minap szuper bókot kaptam tőle:

- Tudtad, hogy jobban főzöl mint anyád?

Én meg szárnyaltam a boldogságtól, ugyanis anyukám is finomat főz. Az anyósomat meg már nem akarom túlszárnyalni... ugyanis rájöttem, hogy hiába finom amit főz, nem boldogok... nagyon nem.

Jahj, én anyósom is az a "kiszolgálom az uram" típus... Minden nap főz, de van, h többfélét is, és kerekre nyalja a férje seggét. Apósom még egy zsömlét sem ken meg magának, mert anyósom állandóan körülugrálja. Ennek ellenére a házasságuk borzasztó. Apósom úgy beszél anyósommal, mint egy kutyával. Viszont, fordítva sincs meg a tisztelet. Külön szobában vannak, mert nem tudnak meglenni egy szobában 10 percnél tovább (békésen).

Természetesen anyósom engem is mindig oktat, hogy hogyan lássam el a fiát..hogyan szolgáljam ki. Meg, hogy mit tegyünk, hogy jó legyen a házasságunk.. szóval belekontárkodik mindenbe, holott a saját férjével és házasságával kéne foglalkozni... De ennyi, már megszoktam a viselkedését, és nem figyelek oda rá :)

Viszont, én tudom, hogy sokkal jobban főzök, mint anyósom. :P Ebben a férjem is mindig megerősít.

Bocsi az OFF-ért.