Mit tegyek? Mi lenne a legjobb megoldás számomra?

17 éves srác vagyok, van egy 20 éves bátyám aki velünk él. Egész eddigi életemben az árnyékában éltem. Ő az ügyes, aki ért mindenhez, ezt megcsinálja, azt megcsinálja, én meg aki benn ül a számítógép előtt és semmit sem csinál. Elismerem, tényleg sok mindenhez ért, ha a házkörül adódik valami munka, nem kell szakembert hívni mert simán megcsinálja. De itt jövök a képbe én. Elég különleges...vagy inkább furcsa, ezt döntse el mindenki maga, de talán a legjobb szó a speciális...ember vagyok. Elég zárkózott vagyok, mert alapból vidéken élek egy közepes népességű városban, ahol a korombéliekből elég kevés van, és aki van arra pedig nekem nincs szükségem. Nagyon gyorsan megtalálom a rossz tulajdonságát az embereknek, és ha nem tudom elfogadni, (márpedig ezek általában olyan tulajdonságok, amiket nem tudok eltűrni) akkor egyszerűen odébbállok. És akkor most el is jutottam bátyámig, aki pont az én ellentétem. Nagyon nagyvilági ember, akinek nincsenek barátai, de haverjai annál több. (Nekem meg adatott 2-3 ember akikkel nagyon jóban vagyok, és barátaimként tekintek rájuk.) Egyszerűen eltűnök mellette. Mintha én nem is lennék. Emiatt gyűlölök vele egy társaságban lenni, de még egy szórakozó helyen(kocsma...magamfajta nem jár diszkóba) is. (Ráadásul még külsőleg is hasonlítok rá nagyon, szóval......).

Engem ő társaságban beállít olyannak, mint a mai fiatalok, akik egésznap a Facebook előtt ülnek, fültágítóval a fülükben, és nem csinálnak semmit. Ez egyáltalán nem igaz rám, hiszen igenis műveltnek tartom magam, (műveltebbnek mint a bátyám), járok koncertekre, (itt vidéken sajnos alapból kevés koncert van, de azon a rock/metal stíluson belül amit én kedvelek meg pláne nagyon kevés), és szoktam emberek közé menni.

Nem rég valahogy szóba jött, hogy hogyan "rontom el az életem" ezzel az egésszel, és akkor elmondtam neki, hogy ez miért van (azt nem árultam el neki, hogy az ő árnyékában élek), hogy nincs társaság ahova én illenék, másokért pedig NEM fogok megváltozni (és még sok más olyan dolgot elmondtam, amit nem nagyon illik továbbadni csak úgy...). És ő ezt eléggé szabadon kezelte, és mindenkinek elmondta, hogy mi miket beszélgetünk, és még azt is megemlítette, hogy én mekkora egy hülye f.sz vagyok, és hogy minek élek......Erre másnap jön, hogy segítenem kellene neki ezt meg amazt csinálni. Leb.sztam, hogy ezek után takarodjon innen. Erre mondja, hogy ő nekem akar segíteni, hogy bele lendüljek a munkába és megtudjon mutatni nekem ezt azt, mert az én gondjaimat ez megoldaná, ha dolgoznék vele egy kicsit. Kiküldtem. Ebből persze a szüleim leszűrték, hogy egy lusta disznó vagyok, hogy nem csinálok semmit. Ez így megy 3-4 éve, újra és újra megtörténik, és nekem állandó bűntudatom van. Szörnyű, és kilátástalan az egész :(. Mi a véleményetek? Mit tegyek? Tényleg elrontom az életem?

Kicsit hosszú lett, de még így sem tudtam teljesen érzékeltetni a gondom :(.