Segítség, született sumákoló a párom! Mit tegyek?

Pár éve még okos voltam. Elhagytam, mert sorozatosan nem mondott igazat-de éveken át-EGYETLEN bizonyos dolog kapcsán. Azt hittem, az alapprobléma ez a dolog, így mivel szerettem, és könyörgött, visszaköltöztem hozzá, amikor a problémát látványosan megoldotta. Na ez volt életem legostobább döntése. Még mindig szerettem, ezért felmondtam a külföldi stabil munkámat. Nem telt el több pár hónapnál, mire kiderült, nem CSAK abban a dologban hazudott anno, hanem mindenben, és még most is: rengeteg dolog derült ki róla. Szerető. (Ettől a hírtől összeomlottam..) Titkolt barátok, akik engem ugyan sosem láttak, mert a párom nem akar bemutatni nekik évek óta, viszont remekül tud szidni előttük. Olyan, mintha neki szüksége lenne egy tőlem különváló életre, általam ismeretlen szereplőkkel, emberekkel, haverokkal, nőzésekkel, de azzal a biztonságtudattal, hogy én itt vagyok neki. Abszolúte elnyomásban vagyok, ugrik nekik, ha valami bajuk van- de ezt nem válallja be előttem, hazudik valamit, hogy hová kell mennie. Pedig én soha életemben nem bántottam, nem fúrtam egyik cimboráját sem- nem is ismerem őket.

Hazudik olyan jelentéktelen dolgokban is, hogy pl hol vett egy doboz bonbont. Nem kérdezem tőle, mégis elmondja, innen,a közértből van. Aztán kiderül, hogy az apjától kapta. MIÉRT??? Beteg az ilyen ember???

Nem nyílik meg nekem, bármennyire igyekszem, talán azért, mert ha hagyná magát kiismerni, akkor nem lehetnének kerülő útjai...? A társalgásunk arra korlátozódik, hogy mit főzzek aznap... A lelki életét a barátaival éli, én meg senkivel.

Nem, nem jönnék vissza hozzá, ha megint módomban állna elhagyni őt. De nem keresek annyit, hogy kibéreljek valahol egy lakást, sem annyit, hogy megint külföldre költözzem. Majdnem 10 évig vak és naív voltam, de mit tegyek??? Mindjárt 40 leszek, és itt állok a semmi közepén.