Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan idegeskedem, vagy...

Jogosan idegeskedem, vagy legyek inkább megértő? Versengésről van szó

Figyelt kérdés

Arról van szó, hogy páromnak van 1 huga, aki folyton teper. Legalábbis én azt érzem, hogy a huga is, meg az anyja is. Barátom mostanában elég sokat beszélt rólam nekik (mert ezt is elmondta) és azt is mondta, hogy már kicsit furcsán érezte magát a huga, hogy vagy fél óráig rólam beszélt, és ekkor inkább párom már befejezte. Nagyon örül annak, hogy megváltoztam, és úgy látom, hogy párom "újra" szerelmes. És igy sokkal jobb a kapcsolatunk. Csak a családját egyszerűen nem értem meg, hogy miért olyanok amilyenek.

A huga folyton a nyakán lóg, még tankolni is elkíséri, pedig már egy 24 éves lányról van szó. Barátomnak van egy lakása, ahova folyton jár, mindent megcsinál (mivel mi dolgozunk, ő meg otthon van nyáriszüneten) és folyton beszámol, még a lekisebb lépésről is amit ott csinált. Nagyon zavar, hogy fontoskodni akar, és úgymond versengeni velem. Én nem szándékosan csinálom azt amit csinálok, de ő direkt, azért is módon, mindent belead. Mit vár vajon ezért cserébe?? Erre nagyon kíváncsi lennék. Vagy pusztán csak annyit akar, hogy foglalkozzon vele továbbra is többet a bátya?? Vagy zavarja, hogy a bátyja barátnője többre van becsülve mint a tesó? De mégis mit vár? Velem fog élni, mi fogunk abban a lakásban élni, velem tervez közös jövőt én leszek a felesége. Mégis úgy viselkedik, mintha ezeket a szerepeket ő töltené be! Segítsetek megérteni hogy miért van ez? Köszi


2011. aug. 23. 20:05
 1/3 anonim ***** válasza:
Az apuka merre jár? Nem hagyta el őket véletlenül? Ha igen, akkor valószínűleg azért ragaszkodik annyira a hugi, mert a párod volt a "férfi a háznál".
2011. aug. 23. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Ez igaz részben. Tényleg párom a férfi a háznál. Őt ugráltatják mindennel. Ha valamire szükség van, hozzá fordulnak. Őt küldik boltba, ő viszi őket orvoshoz, vagy épp a városba, ő szerel meg otthon valamit ha épp elromlik. Páromnak sokszor már teher, hiszen a saját dolgaiban hátráltatják, és sok olyan dologra kérik meg, amit ők maguk is meg tudnának tenni. Az apa, meg már lassan 60 éves, munka után semmit nem csinál, csak fekszik, evésnél is ki kell szolgálni. Szóval akkor ez is közbejátszik?
2011. aug. 23. 21:05
 3/3 anonim ***** válasza:
A párod mit szól mindezekhez?
2011. aug. 23. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!