Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek nem korai elkötele...

Szerintetek nem korai elkötelezni magam 17 évesen?

Figyelt kérdés

Igaz még csak 17 vagyok, de a mostani barátommal el tudnám képzelni az egész életem. Már egy éve együtt vagyunk, ez bizonyítja valamilyen szinten, hogy ez nem csak egy egyszerű fellángolás. Folyton tervezgetünk, már az összeköltözés is komolyabban szóba került. Ő 19 éves és elég komoly, megfontoltan gondolkodik és dönt dolgokról, és ezt szerencsére magamról is elmondhatom.

A baj mégis az, hogy nekem hosszabb, komolyabb kapcsolat terén is és a szexet illetően is ő volt az első. Attól tartok h ez a későbbiekben zavarni fog, hogy ő volt az egyetlen fiú az életemben, akivel lefeküdtem(mert megcsalni semmiképp nem fogom). Eddig még nem volt semmi probléma ezzel, mert nagyon szeretem, de kitudja h mi lesz később..

Nektek mi a véleményetek erről??


2011. aug. 23. 01:58
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:

Én hallottam már egy olyan párról, akik szintén ilyen 17-18 éves kor körül jöttek össze és ma már 15 éve házasok.

de ismerek olyan lányt, aki 7 év után ott hagyta a pasiját, mert neki ő volt az első pasi és szerinte nem élvezte ki az életet..

2011. aug. 23. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%

ez az éld ki magad duma hülyeség ez csak kifogás,nem a kérdezőre gondolok,de egy ember m,ellett is kiélheti magát az ember,nem kell 5 emberen végig menni ahhoz hogy boldog élete legyen,megtapasztalhat mindent egy emberrel,ráadásul aki "kiéli magát" 17-26 éves koráig és utána kezd komolyabb kapcsolatot annak milyen élete lesz mi újat tapasztal? semmit befásult kiégett háziasszony lesz vagy nő,ha nem házasodik meg,ha erre alapozzuk akkor semmikor sincs ideje házasodni mert úgyis válás a vége,ez nem így működik a kapcsolatért dolgozni kell mindig,fontos a bizalom,őszinteség,apró kicsi örömszerzések,kettesben eltöltött pillanatok,mindent meg kell beszélni,kicsi új dolgok kipróbálása,nem kor függő ki mikor érett a házasságra azt mindenkinek magában kell eldönteni,22 éves vagyok a férjemmel 1,5 év után házasodtunk össze,egyre jobban szeretjük egymást,így 2 év után egyre szerelmesebb vagyok,mindig van valami új amit kipróbálunk,odaadtuk a szüzességünk egymásnak,nekem volt előtte pár barátom de egyik sem volt komoly,neki egy barátnője volt,még sem hiányzik egyikünknek sem hogy mással legyünk,őszintén nekem csak Ő kell neki csak én,és hiszem hogy a szerelem nem múlik az idővel csak megváltozik kicsit

kérdező ne arra gondolj mi lesz később,mindig tegyetek egymásért,erősítsétek a kapcsolatotokat,beszéljetek meg mindent aztán ki tudja lehet 1-1,5év és úgy döntötök összeházasodtok,mert együtt akartok lenni,ez rajtatok múlik nektek kell dönteni,nem az a fontos hogy a társadalom mit hogyan ítél meg, a legújabb "elvárás",hogy minél később házasodj,ha egyátalán házasodsz és 35,40 évesen szülj gyereket,de attól nem kell így tenni,minden ember más, van aki 20 év után házasodik és elválnak 1 év múlva lehet valaki 1 év után házasodik és együtt öregednek meg,meg lehet ezek ellentéte,a saját szívetekre hallgassatok,és tudni fogjátok mi mikor következzen

2011. aug. 23. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
Szia! Én saját tapasztalatomból mondom, ne tervezzetek nagyon előre, ahogy jól esik.Én 16 évesen teherbe estem, a páromnak én voltam az első. Terhes voltam és csalt egy évig... Ez van, nem lehet megmásítani. Szóval én ha a tapasztalatomat akarom elmondani, azt tanácsolom neked, hogy a nagy dolgokat csak későbbre tervezzétek!
2011. aug. 23. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
100%

1 év ilyen korban még semmi... Mi 3,5 éve vagyunk együtt, 18 és 19 évesek vagyunk, de ez még mindig nem tuti :) A vízválasztók később jönnek. Ezt nem úgy kell érteni, hogy nem tudnám vele elképzelni az egész életem, de ezt még nem jelenthetjük ki. Most fogunk "összeköltözni" egy időre, mert továbbtanulunk egy másik városban. Majd itt is kiderülnek dolgok,mennyire tudunk egy háztartásban működni. Összeházasodni/jegyesnek lenni meg eszembe se jut, annak tartalma kell legyen. Ha egyszer azok leszünk, az legyen azért, mert közös családot szeretnénk alapítani, és összekötni az életünket örökre. De ezt komoly felnőtteknek kéne megtenni, nem tinédzsereknek.


A kiélés dolgot ezzel szemben én sem értem... Miért lennék én kíváncsi pl más szexuális dolgaira, ha alkalmanként akár többször is elélvezek pár perc alatt, kívánom a párom, ő is engem, jól eltudunk beszélgetni ezekről, és mindenről... Sokat veszekszünk ugyan, de én eleve olyan természet vagyok, hogy mindenkivel képes vagyok összekapni. Egy kapcsolatot amúgy is nehéz felépíteni... Megszokni az új rossz tulajdonságait nem könnyebb, mint a régiét... Persze azért, mert nem túl világvége-hatású rossz tulajdonságokkal rendelkezik a jelenlegi párom. Ha iszákos lenne, és agresszív, nameg buta, és hasonlók, akkor nem lenne nehéz jobbat találni... De okos, hűséges, alkalmazkodó, nagyon kedves tud lenni... Ezt miért dobnám el csak úgy?


Ezért én annak a híve vagyok, hogy felesleges elkapkodni a dolgokat, mert ha most összeházasodnátok pl, akkor mi maradna későbbre? Már nem tudnátok mit újítani. Nem lehetne nagy lagzi, mert nincs rá elég pénz, nem ti keresnétek meg rá a pénzt, mert még ugye gondolom nem rendelkeztek keresettel, vagy ha igen, nem olyan mértékűvel... Ezért meg kell dolgozni, és akkor jobban is esik.


Onnan látszik, hogy éretlenek vagytok erre, hogy te csak azt bizonygatod magadnak, hogy elég idősek vagytok, és komolyak :) Hát, nem. Örülj, amíg fiatal vagy, és komolytalankodhattok. Addig ne akarj feleség lenni.

2011. aug. 23. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:

Az, hogy együtt vagytok, még nem elköteleződés, persze ha eljegyzés lenne meg ilyesmi, azt kicsit korainak gondolnám (bár nem lenne róla rossz véleményem, csak sajnos vannak olyan ismerőseim, akik még gimi idején eljegyezték egymást és gyűrűvel az ujjukon csalták a másikat... szerintem beparáztak ettől a helyzettől, vagy nem is tudom, mert előtte semmi nem volt. szóval a lélek ehhez még ilyen korban nem elég érett.)

az, hogy lehet ő párod egy életre, és ezt szeretnétek, hogy örökre együtt maradjatok, az nem korai, mert ilyen szerintem minden szerelmes, ez normális.

Azt viszont furának tartom, hogy attól félsz, hogy valakiért csak kíváncsiságból elhagynád a párod... ha ennyire nem bízol magadban és ilyen dolgon aggódsz, számomra azt jelenti, hogy nem vagy elég érett ahhoz, hogy valóban elköteleződj. És nem a korod miatt nem, hanem mert ezt gondolod. Ez amúgy nem baj, csak ha ilyen mentalitású vagy, abból még később lehetnek problémák, bár ha tiszteletben tartod a barátodat, remélhetőleg nem hagynád el ezért, ha közben őt szereted.

Amúgy én ettől sose féltem, hogy mást találnék, igazából mi is korán jöttünk össze, én 16 voltam, ő 18, azóta 3,5 év telt el, ennek volt távkapcsolat része is, csak hétvégenként tudtunk együtt lenni, ilyenkor se gondoltam arra egyszer se, hogy nagy magányomban vajon megakad e máson a szemem. Egy éve együtt élünk, így most minden sokkal jobb, és imádjuk egymást.

Azért ha azt veszed észre magadon, hogy mások járnak a fejedben, akkor ne húzzátok egymás idejét csak azért, hogy ez egy komoly kapcsolat... mert ez akkor már nem szerelem, és ilyen fiatalon nem szabad erről az érzésről lemondani, ha másra vágysz... Még inkább ilyenkor lépj, mint amikor már lenne gyereketek stb.. ha egyszer megzületik benned ez az érzés, akkor úgyis előjön majd még.

Tudom, hogy még nem érzel így, csak ez a része a kérdésednek azért fura kicsit, azért írtam ezeket.

2011. aug. 23. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:

17 évesen ugyanígy éreztem, mint Te. Annyi különbséggel, hogy Ő már akkoriban eltervezte az eljegyzést, úgy képzelte, hogy 12 végén meglesz:) Végül elmaradt (téged is aggasztó okok miatt)...mi meg bizonyítottunk egymásnak "út közben"...eltelt 4 év, hamarosan végzünk az egyetemmel, összeköltözünk, most kezdett ez igazán "komolynak" tűnni...

Nekem is a párom az első minden téren, szex, hosszan tartó kapcsolat, nagy és viszonzott szerelem. Én nem bánok semmit...persze van, hogy megtetszik egy srác a buszon, jól néz ki...nem vagyok vak:D de nem tudnám elhagyni a páromat, és nem tudnék összebújni valakivel akit nem szeretek...


Még eszembe jutott valami...pont egyik nap beszéltük a párommal, hogy "túl hamar" találkoztunk. Ugye a gimis évek közepe, egyetem alatt együtt voltunk. Volt dolog ami kimaradt az életünkből...pl. nem éltünk ösztöndíjas lehetőségekkel...nem utaztunk külföldre (én egyszer 3 hétre, de a páromat eléggé "megviselte") Szóval voltak dolgok amikről lemondtunk. De mindig el kell dönteni, mi az, ami neked fontos...mindig át kell látni...aztán vagy tévedsz vagy nem:)


Szerintem legyetek együtt, ne gondolkodj még a házasságon, ki tudja, hogy alakul:) Szeressétek egymást aztán a többi jön magától:)


21-L

2011. aug. 23. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!