Barátság ez még, csak ennyi volt és kész?

Szia, én 24/L vagyok, de majdnem ugyan ez van, mint nálad.

Már óvodás korunk óta barátnők, legjobb barátnők voltunk, együtt mentünk minden suliba, egy padba ültünk, együtt csináltunk minden hülyeséget, benne voltunk minden mókában, együtt mentünk bulizni, stb...

Aztán az egyik iskolában bekerült a képbe egy 3. lány.

Ők összebarátkoztak, én nem kedvelem annyira.

Most meg, hiába lakunk közel egymáshoz, van, hogy hetekig nem beszélünk, vagy nem találkozunk.

Ugyan ezt érzem én is, hogy ő mesél, mesél, ez van, az van, de ha én mondok valamit, még én érzem kínosan magam, mert úgy néz közben rám, mintha hülye lennék, hogy egyáltalán mesélek valamit.

Általában a válasz aham, értem, nem tudom.

Ennyit reagál az én dolgaimra, aztán megint jön az ő élete regénye.

Meg meséli,hogy így a másik lány, meg úgy, ezt csináltuk, meg azt csináltuk, meg itt voltunk, meg ott voltunk.

Meg amit nekem elmond, azt vele már kitárgyalta, és mindig ezt hallgatom, hogy mondta a ...-nek is, hogy...

És rohadtul szarul esik. :((

A másik csajjal jár el bulizni is, én nem is mennék, mert nekem nem tetszik az a zene, meg én nem is vagyok odavaló.

Nem tudom mi lesz ennek a folytatása, eléggé rosszúl esik ez az egész, de én nem akarok erről vele beszélni, mert úgy is leráz valamilyen magyarázattal, meg úgy is megint az lesz a vége, hogy erről is én tehetek.

Szerintem hanyagold azt a lányt, nem legyél senki lábtörlője, lelki szemetese!!!

Keresd más lányok, fiúk társaságát, akik jobb fejek.

Mintha a saját szavaimat hallanám/olvasnám vissza... én is hasonló helyzetben vagyok. Azt látom, az emberek változnak. Mindegy, hogy hány évesen, lehet akár 30 vagy 40 évesen is. Ne magadban keresd a hibát!!!!

És lehet, hogy neked is jót tesz egy kis változás! Nézz körül, szerezz új barátokat!

22 éves vagyok.

Mi gimiben lettünk jó barátnők. Mindig is ő volt nálam a szebb, okosabb, vicesebb, érdekesebb, a pasik csak iránta érdeklődtek. Ez egy jó darabig így jól is működött, mert akkoriban nagyon félénk voltam és halkszavú, valamint anyagilag sem álltunk olyan jól, mint ők, nem volt semmmi önbizalmam. Én persze nem vettem észre, hogy ez elég egyoldalú barátság, őneki én inkább egy "hódoló" voltam, meg mellettem mindig ő lehetett a társaság fénypontja. "Nálunk" is befigyelt közben egy harmadik barátnő.

Aztán csoda történt, mert elköltöztünk egy másik faluba, jobb lett azanyagi helyzetünk és nekem az egész személyiségem megváltozott. Nyíltabb lettem, és észrevettem, hogy sokszor lehülyéz, és mindig én vagyok a buta. Mindez odáig fajult, hogy érettségi óta nem is tartjuk a kapcsolatot. Eleinte nagyon bántam a dolgot, és a mai napig magam hibáztatom valamilyen szinten... Pedig ilyen az élet, és úgy gondolom, egy ilyen lányért nem kár! Azóta vannak más barátnőim, és nem sajnálom a dolgot.