Mit tegyek hogy jobb legyen? Mihez kezdjek?

Szia!

Amikor olvastam amit írtál, szinte úgy éreztem, mintha én írtam volna.

Én már évek óta hasonlókon megyek keresztül csak néhány súlyosabb dologgal fűszerezve, így azonnal úgy döntöttem, hogy válaszolok neked, hátha egy "sorstárs" szavai segíthetnek.

Én már megjártam mindenféle pszichológust, tanácsadót, már szinte egész hadsereget lehetne állítani belőlük, de sok hónapnyi próbálkozás után rá kellett ébrednem, hogy bármennyire is fáj, egyedül vagyok ezzel a problémával és csak én tudok rajta könnyíteni.

Ezek az emberek elláthatnak mindenféle jó tanáccsal, ám beavatkozni nincs hatalmuk, tehát, amíg a szülő nem látja be, hogy ő is hibás, és pontosan mit kellene máshogy csinálnia, semmi sem fog változni.

Persze, nem vagyok "szülőellenes", nem tudhatom, hogy pontosan mi történik veletek, nem írtál pontos történéseket.

De természetesen nincs minden veszve, ne engedd, hogy ez az érzés erőt vegyen rajtad! Sőt, több minden jó dolog vár rád, mint hinnéd!

Amíg ezek eljönnek, viszont sajnos várnod kell, mire saját lábra állhatsz. Pontosan tudom, hogy ez milyen pokoli és idegőrlő. De egyszer vége lesz.

Igyekezz édesanyáddal tisztelettudóan beszélni mindez ellenére. Én sajnos számtalanul visszaválaszoltam a sajátomnak, ahelyett, hogy a pillanatnyi indulat helyett az eszemet választottam volna, és ezzel mindent csak elrontottam.

Nem írtál pontos dolgokat, így én sem tudok pontos tanácsot adni, de az is lehet, hogy okkal nem engedi, hogy barátkozz. A kérdés az, kivel akarsz? Az is lehetséges, hogy ő lát valamit, amit te nem, persze az is ugyan olyan lehetséges, hogy te látsz valamit, ami ő nem.

Miket vár el tőled? Hogy érted, hogy nem engedi, hogy beszélgess másokkal? Kikkel?

Elmondom, hogy velem mi volt. Konkrétan meg volt szabva, hogy mikor kell kelnem, ennem, elkészülnöm, suliba indulnom, onnan hazaérnem, tanulnom, pihennem, fürdenem, lefeküdnöm. Volt olyan, hogy 2 perccel(!) mentem az ágyba (fél tíz után két perccel, tizenhat éves koromban!) és emiatt megvert és három napig nem szólt hozzám. Ennél sokkal súlyosabbakat tudnék még sorolni, tucatjával.

Állandóan segítenem kellett, takarítanom, jól tanulnom, otthonról soha nem mehettem el, még annak is örülhettem, ha a könyvtárba elengedett nagy ritkán.

Viszont ha valamit is nem úgy tettem, annak nagyon súlyos következményei voltak (verés, ordibálás, bezárás a szobámba, stb).

Talán azt hiszed, ilyen csak a filmekben van, de ez az én valóságom. Azt kívánom, bár úgy lenne. Sajnos az én édesanyám depresszióban szenved, ezt már orvosok megállapították.

De mindezt nem azért írtam le, hogy sajnálj. Egyszerűen azért, hogy érezd, hogy nem nagy egyedül. Tudom, hogy mennyire rossz neked. Valószínűleg egyedül lehetsz, és ez az hiszem, fáj.

Sajnos a szakemberek nem tudnak segíteni, mert te csak 50%-ban vagy érintett a kettőtök kapcsolatában. Talán meg tudnád beszélni vele vagy úgy érzed, ez nem lehetséges? Esetleg ketten megkockáztathatnátok a pszichológust (együtt), ha úgy érzed, megpróbálná betartani, amiket mond.

De neked mindenképp erősnek kell maradnod. És mindig építs arra, hogy ha megpróbálod megérteni a másikat, talán megértheted, mit miért tesz és nem veszíted majd el a fejedet annyira.

Édesanyád szeret téged, mert szeretné tudni, hogy mi van veled, csak rosszul fejezi ki, amikor ezt a "szokásos szövegében" fejezi ki.

És te is szereted őt, hiszen különben nem próbálnád megoldani a helyzetet.

Tapasztalatból bevált tipp:

Adj neki és magadnak egy hónapot, amíg mindezt kipróbálod:

1. Mindig kedves leszel vele, még akkor is, ha úgy érzed, megfulladsz a téged ért sértelmektől.

2. Minden este odamész hozzá, és elmeséled, mi van veled. (Nem kell nagy dolgokat mondani, elég az is, hogy "uh, mekkora hülye volt az a tanár a suliban, képzeld,....")

3. Minden este megkérdezed tőle, hogy van és mit csinált aznap.

4. Minden nap segíts neki valamilyen aprósággal (nem kell nagytakarítást csinálnod, de ha teszem azt szereti a virágot, tegyél egy csokrot a konyhaasztalra, vagy mire hazaér, elmosogatsz helyette, stb)

5. Minden nap megöleled.

6. Pár naponta kitalálsz egy közös programot kettőtöknek (nem kell drága dolog, elég akár egy séta vagy filmnézés is), és minden ellenére kedves és megértő leszel vele!

Először borzalmas nehéz lesz. Főleg azért, mert úgy érzed majd, értelmetlen. De nem az! Csak adj időt neki és kitartást magadnak! Próbálj meg figyelni az arcod rándulásaira is. Ne legyél kelletlen, adj ennek egy esélyt és sok kellemetlen pszichológusi beszélgetést, könnyet, csalódást a reményekben, a szakemberekbe vetett hitben megspórolhatsz magatoknak!

Gondolj arra, hogy ha az első hetet túléled, már könnyebb lesz. Tapasztalatból mondom.

Ez sajnos nem fog mindent megoldani, de rengeteget segíthet. Ezentúl is lesz sok veszekedés, de korántsem annyi.

Hát remélem, tudtam valamennyit segíteni. Nagyon sok szerencsét és kitartást kívánok neked! Ha esetleg úgy érzed, kérdésed van, nekem bármikor írhatsz. =)