Milyen szülő az, aki féltékeny a saját gyerekére, hogy olyan élményekben lehet része, amiben nekik nem? (A többi lent. )
Azért nem engedik el velünk nyaralni H.országba a 12 éves unokaöcsémet a szülei,
mert őnekik "nem telik rá" és akkor a gyerek se menjen!
Pedig egy fillérjükbe sem kerülne, hiszem van hely az autóban is, meg az apartmanban is.
Azt mondogatják, hogy majd ha nekik is lesz rá pénzük, akkor majd együtt mennek...
Szerintem meg soha sem lesz, mert minden pénzüket elköltik kajálásra, meg cigire.
Egy hétvégi bevásárlás az 20ezer Ft körül van náluk és egy ebéd, az 4-5-6 fogásból áll.
Gyakorlatilag reggeltől estig kajálnak.
(Már bőven 120 kg körül lehetnek a szülők, pedig még csak 30 év körüliek.
Végtelenül önző és felelőtlen.
A szüleid, mert gondolom egyiküknek a testvére, nem tud velük beszélni?
Naná, hogy nem lesz rá pénzük.
2 évvel ezelőtt 100 euróért én is kimehettem volna Bécsbe, de anyám nem engedett, mondván, hogy ők egész évben nem voltak sehol és majd pont én fogok Ausztriába utazni. Van félretett pénzem, abból mentem volna el Bécsbe néhány osztálytársammal. De nem engedték. :(
19/L
A párom hugának a gyereke egyébként.
Nem kell hozzá költőpénzt adni, mert mindent megkapna tőlünk.
Amúgy tavaly már egyszer csúnyán becsapták a gyereket -persze velünk együtt-, mert hitegették, hogy elengedik. A gyerek is meg mi is persze hetekig készültünk, azután közvetlen az indulás előtt egy kitalált okkal, hogy "rendetlenség van a szobájában", nem engedték el.
Leírhatatlan volt a szerencsétlen gyerek döbbenete, hogy ekkora csalódást (szerintem törést) okoztak neki a szülei!!!
Persze, hogy napokig bömbölt a gyerek...
szegény kis gyerek, hogy lehetne ilyen kegyetlenek
és a párod nem tud velük beszélni, úgy értem mégis csak a testvére, nem tudja jobb belátásra bírni?
undorító, hogy hogy viselekednek ezzel a 12 éves csöppséggel
nem lehet, hogy rátok is irigyek, mert úgy gondolják, hogy neketek több van vagy neketek jobban megy és ez felétek is valamiféle "bosszú"?
komolyan meg kellene ragadni és megrázni ezeket az emvbereket.
Alapvetően is ilyen a hozzáállásuk?Mármint az élet más területén?
Szegény kisgyerek. 10 éves a lányom, de el tudom képzelni, mit érezhetett. Mondta volna az elejétől a gyereknek, hogy nem, sőt meg se kellett volna neki tudni, mit terveztek, ha ők eleve nemet mondtak. Na, így lehet aztán a gyerek lelkébe tiporni.
Kicsit off: tavaly mentem volna barátnőmmel Balcsira. Ketten, leányzó akkor volt 8. Összepakoltam, hogy indulok, (tőlünk kb. 2 óra az út+komp a déli partig), szegény sírt, hogy elmegyek. Modntam, pár napig kibírja a mamával. Erre rámnézett, könnyes szemmel, nem jöhetne-e velem. Erre én: de! 5 perc alatt összepakolt 5 napra. A barátnő megsértődött, de nem zavart, olyan hülyén éreztem volna magam, ha itthon hagyom, én Balatonon, ő meg még sosem látta.De nem bántam meg. Élete eddigi legjobb élményei között van.
Szóval szavakat nem találok. Önző dögök. Már bocs. Csak szerintem féltékenyek rátok, nehogy a gyerek húzzon hozzátok, míg ők semmit sem tudnak neki megadni.
Talán valami más van a dolgok hátterében. Érdemes lenne alaposabban utána nézni, hogy miért teszik ezt a saját gyerekükkel. Valami miatt - tudat alatt - büntetik a srácot.
Az állandó evés egyfajta jutalmazás saját maguknak, mivel más örömük nincs az életben. Szánalmas emberek lehetnek!
Nagyon jól látjátok!
Mindenkire irigyek.
Ha elmegy egy autó az utcán, már szidják is, hogy "na ennek a szemétnek is miből telik erre"??
Hiába beszélünk velük, semmi értelme.
Csak a gyereket sajnáljuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!