Miért jó, ha rózsaszín burokban nevelik a gyereket?

ez mondjuk a szülőknek szerintem csak elég kis százaléka, az én tapasztalataim szerint.

és lehet, hogy csúnyán hangzik, de ha lesz gyerekem (sajnos még nincs) olyan szempontból én is el fogom "különíteni", hogy pl -már elnézést- de cigányokkal nem fogom hagyni pl egy oviscsoportba vagy osztályba engedni, és mindent megteszek, hogy ne keveredjen közéjük...lehet, hogy ez nem a "klasszikus" burok, amire te gondoltál, de nekem ez is egy fajta burok :D

amúgy én csak egy olyan anyukát ismerek, akiről írtál, ő még azt is megtiltja mindenkinek, hogy nyerjen társasjátékban a gyereke ellen...beteges :D

Lehet, de annyit tudok hogy nem kell fennakadni minden problémán. Embereket látom körülöttem hogy olyanokon idegeskednek, amit nem is értek, hogy ezt így minek, miért nem fogja magát és oldja meg inkább csendben.. én tudom hogy vannak rossz dolgok az életben, csak azt nem értem, hogy hogy tudnak emberek ezekkel ennyit foglalkozni. Mert én egy ideje azért külön lakom, és voltak már problémáim, de sosem úgy reagáltam le hogy elkezdtem keseregni hogy de szar meg nehéz meg igazságtalan az élet... Mert sok ismerősöm ezt teszi. Hanem leálltam gondolkodni hogy akkor most mi legyen, és elintéztem, az élet pedig ment tovább, ennyi. Tehát oké, gyerekkoromban lehet nem volt sok bajom, de anyáméknak volt, és náluk se az volt a divat hogy folyton másokat hibáztassanak, otthon soha egy rossz szót nem hallottam ha épp valami nem jól alakult. Csak annyit, hogy mi a helyzet, és akkor mi lesz.

De milyen óriási pofonokra is gondolsz konkrétan amitől majd leesik az állam? :D

Lehet, hogy engem is fiatalnak fogsz tartani, 26 vagyok, és engem is hasonlóan neveltek, mint ahogy leírtad. Ovis-kisiskolás koromban a szüleimnek sok problémájuk volt, anyagiak is és a házasságuk sem volt rendben, de ezt én soha nem vettem észre, nem előttem tárgyalták ki, csak akkor mondták el, amikor már felnőtte. A nagymamám skizofrén volt, ezzel sem fárasztottak.

És? Egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt lettem, van normális családom, férjem, gyerekem, és ha valami nehézség ér, képes vagyok megbirkózni vele.

Egy gyerek éppen elég pofont kap mindeképp, mindekit érnek kudarcok az iskolában, csalódik a barátaiban, kevesen nőnek fel anélkül is, hogy valamilyen szerettük, nagyszülő, dédi ne halna meg. Fel nem fogom, miért kéne a szülőknek erre még rátenni egy lapáttal úgy, hogy otthon sem kímélik őt.

Egy ismerős családban tavaly kibukott, hogy a férjnek szeretője van, iszonyatos viták, ordítozások mentek a tízéves kislány füle hallatára. Mire a szülők kibékültek, a kislány cukorbeteg lett, és a kórházban az volt az első kérdésük, érte-e mostanában valamilyen komoly megrázkódtatás. Őt nem nevelték burokban. Szerinted megérte?