Milyen megható történeteid vannak amiket hozzád közel álló ember mondott?

Nem tudom az én sztorim mennyire tartozik ide, de engem az hatott meg, mikor egy részeg ismerősöm (aki mondjuk beletartozik a barát kategóriába) itt járkált a ház előtt.

Na és nekem volt egy nagytestű kutyám aki láncon volt tartva mert szökős volt ,de nagyon barátságos kutya volt és ez az ismerősöm mindig részeg, egyébként egy 60 éves bácsi ,de nagyon rendes és mindig elakarta vinni a kutyámat a Duna partra ,de nem adtam oda neki mert nem ő sétáltatta volna a kutyát az biztos.....

Na és a kutyám meghalt már egy éve, és múltkor itt járt ez a bácsi és megállt a kapu előtt ahol a kutya volt majd azt mondta "Hol vagy kiskutyám?!kutyuskám.." majd elindult hazafelé és még útközben sóhajtott egyet és azt mondta "Nagyon sajnálom,hogy nem vittelek el a dunára..."

Nekem van ilyen és nagyon friss. Egy hete történt, hogy az ezeréves barátném, akivel nagyon ritkán tudunk találkozni, megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni vele valahová. Éppen ráértem, hát igen mondtam. Levitt a Balatonra....

Előzmény: Futólag megemlítettem neki, hogy még soha nem láttam a Balatont, és most 37 évesen már szerintem nem is fogom soha. (nagyon sz@r anyagi helyzetben vagyok évek óta, egyedül nevelem a gyerekem és devizahitelem van, ja és a sz@ros Borsodban élek)

Majdnem elsírtam magam. Azt hittem hogy viccel. Aztán beültünk az autójába és a párjával + a gyerekével együtt, levittek engem is 1 napra a múlt vasárnap. Tudom, másnak nem nagy dolog, de nekem az és örökre emlékezni fogok rá.

utolsó ez eddig a legszebb ezen én is meghatódtam gratulálok hogy ilyen gyerekeket tudtál nevelni!!!

Nekem nagyapám halála előtt pár nappal már felülni sem tudott beszélni is csak alig, viszont otthon volt hogy a családja közt bűcsűzzon el az életttől. Kellet neki gyógyszert szednie, és reméltük (én legalábbis gyerek fejjel 11-12évesen) hogy felgyógyul. Volt neki saját bora amit minden évben ő csinált és szerette is csinálni és innis is:) és halálos ágyán mondta anyukámnak hogy kislányom hozzál nekem a boromból még utoljára inni szeretnék belőle. Anyukám mondta hogy nem lehet mert gyógyszert szed stb. Én mondtam neki hogy majd ha meggyógyul csinálnk bort és ha nagy leszek eggyüt megisszuk mindet... Sajnos ez már lehetetlen mert ezek után pár nappal a nagyapám meghalt, ugy hogy a borából nem ivott egy utolsó pohárral és már én se fogok soha ebben az életben a drágajó nagyapámmal iszogatni...

Életemben soha semmin nem hatódtam meg, de 17-18 éves voltam azt hiszem, mikor az angoltanárom, aki iszonyú szigorú volt, mindig mindenkivel, és kegyetlen sokat várt el tőlünk, mondta, hogy felkészít minket nyelvvizsgára. Én elég szegényes környezetben élek, szóval kapva kaptam az alkalmon, és megragadtam minden ingyenes lehetőséget a tanulásra, amit nyújtott nekünk, és felkészítést, állandóan tanultam és készültem az angolra, tényleg, kegyetlen sokat tanultam rá, (2.5 éve tanultam akkor angolul) és a vizsgán végül megbuktam az írásbelin pár ponttal, iszonyú csalódott voltam, főleg mert órán kérdezte a tanár, hogy meglett-e én mondtam, hogy nem, és szégyelltem magam, végül óra után oda jött hozzám, a "brutálszigor tanárnéni, a kegyetlen, akit mindenki úgy utált, merthogy senkihez nincs egy jó szava se", és mondta, hogy annyira sajnálja, hogy nem sikerült a vizsgám, kérdezte mikor próbálom meg újra, mert próbáljam meg, menni fog, nekem érdemes, mert nem hagyhatom kárba veszni a ráfordított energiát, és vállat vontam, hogy sajnos jelenleg pénzünk sincs arra, hogy újra levizsgázzak, erre azt mondta, hogy ő kifizeti, és majd valamikor megadom neki ha tudom, de próbáljam meg. Természetesen nem tudtam volna elfogadni a pénzét, de akkor és ott másodperceken belül el kellett köszönnöm tőle, mert majdnem sírva fakadtam annyira meghatott a kedvessége. Különben fél évvel később meglett a nyelvvizsgám. :) (Nem sokkal később még a német is)

20L

A párom 7 éves unokahúgánál gyógyíthatatlan betegséget fedeztek fel az orvosok, ami első körben több hónapos kezelést igényelt...éppen akkor született meg a kistestvére így az édesanyja nélkül kellett mennie a kórházba. Amikor kikísérte őket az anyuka a kapuig, a kocsihoz, a kislány kitépett egy tincset a hajából és az anyukájának nyújtotta:

"Kérlek, mindig ne felejts el, ezt azért adom, hogy emlékezz rám..."

Az anyukának könny csordult a szemébe...Szerencsére másfél év elteltével a kislány állapota stabilizálódott, 8 évesen elkezdheti az első osztály végre.

Anyukám nagyon fél a viharba, egyszer elmesélte miért:

Mikor ment busszal az iskolába nagy vihar volt este, láta az uton a tűzoltókat, egy öreg házaspárnak a pajtájába belecsapott a villám, leégett, átterjedt a házra, reggelre földönfutók lettek, a néni sírt, és magához ölelt egy szalmazsákot.:'(

Anyukám most 46 éves, szóval régen történt, de megható.

Anyukám testvére mesélte mikor mi gyerekek (unokatestvérek) 5-en leültünk, hogy úgy ismerte meg a férjét hogy bál volt, mentek haza, a férje részeg volt és a parkba bement pisilni, ere az őr felkapcsolta reflektorokat.:D:D

Ő most (anyukám testvére) 45 éves, szóval ez is régen volt:)

Anyukám családja nagyon vallásos, apukám családja nem annyira, ráadásul anyukám vas megyében apukám borsodban lakott vasváron volt apukám kollégist ott ismerkedtek meg. Mikor anyukám meg mondta szüleinek majdnem nyomtak egy hátast mer ugye apukám nem katolikus.Végulis az ottani pap a templomi esküvő elött tanította apukámat, majd az esküvő után adott anyukámnak 3000 forintot, ami 1986-ban nagyon soknak számítot, ezzel a mondattal:

Nagyon megszerettem a férjedet, fogadd el!

Ere inkább ilyen arc illik:')

12L