Engednétek, hogy 18 éves lányotokhoz odaköltözzön a barátja mert összeveszett az anyjáékkal?

SZia,

szerintem a lányodnak kellene elsősorban ezt rendeznie a barátjával. Mert ha te mondasz neki valamit, akkor megkapod a gonosz anyós bélyeget. Illetve én kíváncsi lennék a fiú szüleinek a verziójára is.

Első és legfontosabb:

A fiú ahelyett, hogy a konfliktusát megoldaná, a barátnő szoknyája mögé bújik? Nehogy ezt engedd, a gyerek érdekében sem, és a lányod érdekében sem! Egy kapcsolatban az összeköltözés idejét ne az szabályozza, hogy otthonról menekülni akar valaki és ez a könnyebb út, hanem az, ha maga a kapcsolat ér el erre a szintre. Ha a fiú hozzászokik ehhez a megoldáshoz, az jó irányba nem vezet.

Második:

Mindennek megvan a határa, és ha valaki bunkó és nem veszi észre magát, akkor ezt neked, mint szülőnek kell meghúznod (nem tudom hogy a fiú az-e, de annak tűnik). Nálunk a húgomhoz járt egy extra bunkó pasi, természetesnek vette, hogy hétvégén kaja + ittalvás + minden, de egy szál virágot nem hozott anyának sose, fel nem ajánlotta hogy elmosogat.

Nálunk ez pont fordítva történt, a fiamhoz szeretett volna beköltözni egy lány, akinek kifelé állt a rúdja otthonról. (21,22 évesek) A fiam jelenleg passzív féléves, szeptembertől egy másik főiskolát kezd nappalin, ha felveszik, de egyelőre semmi stabilitás nincs az életében. A lány dolgozik, amikor épp van munkahelye, de még ő is tanul.

Ebben a helyzetben én nem engedtem meg, hogy a lány velünk lakjon, ugyanis szerintem alap, hogy élettársat akkor választunk, ha már felelősségteljes döntéseket tudunk hozni és teljesen önállóak vagyunk, nem szorulunk senki támogatására. A megoldás az lett, hogy a fiam megsértődött és odaköltözött a barátnőjével együtt 6 hete az apukájához, aki elég jómódú ahhoz, hogy eltartsa mindkettőt. Azóta a lány már nem dolgozik...

Nagyon károsnak tartom az ilyen fajta "támogatást" minden szempontból. A fiatalok totál el vannak tévedve, az értékrendjük teljesen elcsúszott, ha azt képzelik, ez a normális, a szülőknek pedig olyan extra teher, ami teljesen felesleges bevállalni.

Vajon így kiderül, hogy az összeköltöző fiatal pár akkor is egymást választaná-e, ha történetesen nincs szülői, anyagi háttér, aki mögé be lehet bújni? Kétlem.

Hiába 18 és 20 évesek, még nagyon gyerekesen viselkednek. A fiú különösen, hiszen egy konfliktust rendezni kell, nem pedig elmenekülni előle. Így neked kell határozottnak, de kedvesnek lenned.

Nagyon jó ötlet a határidő szabása, leültök, megbeszélitek: szimpatikus, kedves fiúnak tartod, örülsz, hogy ő a lányod barátja, de muszáj megoldania a szüleivel kialakult konfliktust. Amit adsz, azt szívesen adod,azonban egyrészt az együttélésnek még nincs itt az ideje, másrészt anyagilag is megterhelő a családodnak. Nem azonnal gondolod a visszaköltözést, de max. egy hét alatt rendezhető a legelmérgesedettebb vita is. "Tehát jövő csütörtökig lakhatsz itt, persze mindig szívesen látlak."

A fiú szüleivel mindenképpen felvenném a kapcsolatot, mert így úgy tűnhet nekik, hogy a közöttük lévő vitában a fiú mellett állsz. Pedig úgy olvasom a válaszaidból, hogy nem is tudod, mi a konkrét probléma. Kár volna ellenérzést kelteni bennük, ráadásul vétlenül, hiszen lehet, hogy hosszú kapcsolat lesz a gyerekek között.

Szia!

Elmesélem az én történetemet.

18 éves voltam, amikor egy nagy veszekedés után leléptem a pasimhoz (ő 22), pár napra rá, amikor lecsitultak a kedélyek anyuékkal megbeszéltük, hogy senkinek nem volt jó az akkori helyzet, anyuék adnak havi X forintot, éljünk együtt a pasival. Persze ez a "beszélgetés" sem volt indulatoktól mentes, az igazi problémát nem beszéltük meg, csak a tüzet oltottuk több-kevesebb sikerrel.

Eleinte (értsd: több hónapig) látni sem akartam a családomat, úgy éreztem, hogy nekem van igazam, forrt bennem a düh, persze mellette szenvedtem, mint a kutya, majd 10 kilót fogytam, nem aludtam rendesen, később a suliban is komoly problémáim voltak.

1,5 év alatt rendeződött a helyzet, amikor összevesztem a pasival és szégyen-szemre hazakullogtam. Tárt karokkal vártak, de ugyanazokkal a szabályokkal.

Azóta eltelt 12 év.

Így hónapokra a 30-tól, családosan tudom azt, hogy hol, mit rontottam el. Tudom, hogy alapvetően én vagyok a hibás a múltbéli helyzetért, de mégis.

Ha akkor akad egy olyan felnőtt, aki elbeszélget velem, aki felnyitja a szememet, hogy nem volt más a viselkedésem, mint a szülői kötöttségek elleni harc, hogy a szüleim semmi olyat nem kértek tőlem, csak amit majd én is elvárok a gyerekeimtől, hogy az elfutás nem megoldás, hogy meg kell beszélni a dolgokat a nyugodt alvásért, a kiegyensúlyozott létért, a lelki békéért, akkor nagyon sok minden másképp alakult volna.

Ebből azt akartam kihozni, hogy szerintem elsősorban a sráccal kéne beszélni, nem a lányodon keresztül, hanem kettesben vele, de az sem baj, ha ott van a lányod, ők már úgyis egy párként tekintenek magukra. Elmondani neki, hogy semmi kifogásod ellene, de ezt nem tartod így helyesnek, nem csak azért mert nektek megnő a kiadásotok, hanem a fiú családja miatt, mégiscsak iskolai időszak van stb. Őszintén, nyíltan mond el, hogy neked mik a fenntartásaid és őszintén hallgasd meg, hogy tulajdonképpen miért menekült el otthonról és lehetőséged szerint segítsd rendbehozni a kapcsolatot a szülőkkel.

szerintem meg a fiú elmehetne diákmunkára, és legalább valamennyit adhatna Neked ha már így alakult.

én 21 lány vagyok, és már 18 éves korom óta diákmelózom, nagyon nem szeretem, de így nem anyuékat húzom le pénzzel, fél éve a párommal bérlünk egy kis lakást!!jah és mellette főiskolára járok...