Mi volt a legdurvább szöveg, amivel a párotok szakított veletek, és ti mit reagáltatok?
Az egyik exe, aki külföldre költözött időközben felkereste interneten és "összejöttek" újra (ezt persze velem nem közölte) majd hazaköltözött hozzá a csaj, nekem pedig annyit mondott: - ne haragudj, de itt állt a kapuba bőröndökkel, nem volt szivem kidobni szegényt, de attól maradjunk barátok, néha majd kereslek. Én: - keresd any_dat k_csög g_ci.
Közönséges voltam tudom, de abban a pillanatban ez jött. Ritka egy gusztustalan féreg volt, és nem csak ez miatt, dehát utólag már hiába okos az ember...
Nem volt szöveg, egyszerűen csak nem keresett többet. Ha én próbáltam keresni sem nagyon értem el, max. ha rejtett számmal hívtam, de akkor is lerázott, hogy ő most lelkileg rosszul van, majd hív. (Persze nem volt rosszul, sőt nagyon is jól volt a lánnyal, akivel csalt.)
3 éve jártunk akkor, végül is kénytelen voltam neki e-mailben megírni, hogy vége, mert egyszerűen nem értem el sehogy. Egy hónap után rájött, hogy akkor neki mégis kellenék, meg ő szeret, meg mi együtt vagyunk... persze nekem nem kellett már ebből.
Legdurvább szakításom:
Az exem írt egy smst, hogy jobbat és fiatalabbat érdemlek nála.
Erre én visszaírtam, hogy ha mindenképpen ezt akarja rendben, de azért gondolja át.
Majd visszaírt, hogy igazából nem akar szakítani, de nem mentem át a "vizsgáján", mégis inkább velem maradna.
Ezek után felhívtam és megmondtam neki, hogy nem értem a "vizsga" lényegét, de tényleg jobbat és fiatalabbat érdemlek nála, ha vizsgáztat és nem bízik bennem.
Az a gáz, hogy azóta is hívogat, smseket írogat, hogy hiányzok neki, szeret, pedig találtam nála ezerszer jobbat, de nem érti meg.
Am én 17 voltam, ő 31 és 2 hónapig voltunk együtt.
Exem egy hét után egyszer csak félrehívott, és azt mondta, nem tudja mit érez, belém tudna-e szeretni. Ami egy csöppet furcsa volt, hosszú együtt töltött órák után, nagyon jól elvoltunk egymással tényleg. Első kérdésem az volt: Ki a másik lány? Neem, nem, nincs semmilyen másik... 10 perc múlva jött tőle 3 SMS, hogy áá nem tudom, utána hogy ez nagyon rossz, azután pedig hogy lehet(!) mégis szeretlek, nem tudom. Jót röhögtem. Másnap kiderült, hogy egy este leforgása alatt legalább 3 csajjal csalt meg részegen, meg valamelyikkel úgy össze is jött. És mivel én kissé hirtelen típus vagyok:D, felhívni nem volt erőm és gusztusom, inkább sms-ben küldtem el a halálba, sok-sok káromkodással fűszerezve. 4-5 gyalázkodó sms-t váltottunk (vagyis ő bocsánatot kért, én meg szidtam:D), majd felhívott. Nem vettem fel a telefont. Utána egy ismeretlen számról hívott fel valamilyen barátja, hogy mi bajom van, mert kellek neki, ne cseszegessem, mert már sír.:D Hát őszintén szólva beleröhögtem a telefonba:D A csaj 10 percig győzködött, de nem hatott meg. Fél óra múlva egy srác is felhívott ugyanezért:D De hát akkor már ki a fenét érdekelt... látjátok elsőre megéreztem hogy más van a dologban. És persze végig tagadta:)
19/L
Rohadt jó sztorik :D
De a csajok reakciói is tanítani valók :)
Ne is hagyjátok magatokat, ha már annyi férfiasság nincs benne, hogy elétek álljon és a szemetekbe mondja az igazat.
Az eddig leghosszabb/komolyabb kapcsolatom(2.5év)után totál padlón voltam, aztán elkezdtem flörtölni egy sráccal, aki 3!! évig mellettem volt barátként várva, hogy szabad legyek. Sokat MSNeztünk, mert messzebb lakott. Majd eljött hozzám 2szer hétvégére. Minden jól alakult, nagyon jól elvoltunk, Ő teljesen odavolt, hogy végre megkapott, nekem meg jól esett ez és a srác is bejött, szóval belé tudtam volna szeretni. Aztán egy borozgatós-órákig csókolózós este utáni reggelen tök rideg volt, hozzám sem szólt. aztán rákérdeztem, hogy mi bántja. Elkezdte kibontani a lelépési szándékát burkoltan. Amikor már az ajtóban állt csak annyit kérdeztem: Mégis mi volt a bajod velem?
Erre Ő: Tökéletes vagy, de nem nekem...
-.-
Nekem eddig csak egy kapcsolatom volt/van, együtt is vagyunk, de barátnőmet kétszer is csúnyán dobták.
Az egyik SMS-ben adta ki az útját, valami hülye szokásos szöveggel, a másik meg szintúgy, mint az egyik válaszolót, az orális szex miatt dobta, mert nem volt hajlandó úgy kielégíteni.
A legdurvább az volt benne, hogy a csávó hónapokig szenvedett, hogy kidobta barátnőmet, állítása szerint iszonyú szerelmes volt, így járt, neki volt fontosabb az orál...
18:16 vagyok még.
Azt kifelejtettem, hogy egy másik exem meg akkor adta ki az utamat, amikor szerinte "részeg" voltam (ami kimerült 2-3 KICSI pohár alkoholban, aminek az a kevés hatása is elmúlt kb egy óra után.
Egyébként ő meg füves cigit szívott ugyanakkor, amikor én nem figyeltem oda, és jól betépett.
Aztán msn-en közölte, hogy nagyon csalódott bennem.:D Hát gondoltam te sem vagy normális, ember...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!