Jogos azt mondani anyámnak, hogy dolgozzon, vagy el kéne tartanom?
Hosszú történet, annyit tudni kell, hogy már gyerekként se volt soha jó a kapcsolatunk.
Mindig utált dolgozni, házimunkában, kerti munkában is tök lusta, még a lakást rendbe tartja, de a kertet inkább odaadta valakinek ingyen, hogy használja.
Amint lehetett, le is százalékoltatta magát, persze pénzért.
Nekünk van két gyerek, és alig kezdtem el újra dolgozni, félállásban, nem is keresek sokat. Épp hogy kijövünk, fizetjük a hitelt, mindenből a legolcsóbbat vesszük, persze a kicsiknek igyekszünk mindent megadni.
Nem rég, mikor még csak keresgéltem az állást, kicsit elmaradtunk a fizetéssel, és összejött pár számla, a bank küldött neki is levelet. Még apám segített hitelt felvenni, de ő már nem él. Akkor az ő házukra került jelzálog. Ezt mi fizettük is, még ha csak krumplit ettünk is, mert "így illik". De a végén egy-egy késés már becsúszott.
Akkor itt ordított anyám, hogy őt nem érdekli, hogy hová megyek dolgozni, mert aki tud, az talál munkát, minden gyárban van délelőttös szak, és akkor el tudom hozni a gyerekeket, a férjem menjen éjszakásba vagy délután, akkor el tudja vinni. Őt nem érdekli, hogy oldjuk meg, és hová tesszük a gyerekeket, csak takarodjak dolgozni.
Magyarán megkaptam, hogy azért nincs állásom, mert nem is akarom, ami két év keresgélés után elég rosszul esett. Azt gondolom nem kell magyarázni, hogy még a gyárakban is három szak van, és nem én dirigálok, hová kegyeskedem menni, melyik szakba, milyen munkarendbe. A hétvégéről nem beszélve.
Most volt felülvizsgálaton, és elvették a rokkantnyugdíját. Kétségbeesett, miből fog megélni. Gondolta, majd mi "támogatjuk". De nem tudjuk, és bevallom, nem is akarjuk. Mivel gyakorlatilag a férjem tartja el a családot, az én keresetem csak "zsebpénz", így arról nem is rendelkezhetek, és neki sem kötelessége támogatni anyósát.
Azt találtam mondani, hogy már olyan sokszor elmondta nekem, hogy én hogy keressek állást, mit dolgozzak, és hogy aki akar az tud dolgozni, akkor itt a lehetőség. Megmutathatja a gyakorlatban.
Neki jobban tetszene a megoldás, ha feladnám az irodai állásom, és mégiscsak elmennék egy gyárba három szakba, ahol többet keresek, ő meg addig elviszi az unokákat meg hazahozza. Eddig arra nem volt hajlandó, hogy fél órát vigyázzon rájuk, vagy hogy átmehessenek játszani.
Szerintetek jogos? Azt értem, hogy az anyám, mert a genetika meg a biológia kitolt velem. De ettől még nem lesz ANYA.
Másrészt tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy eltartsak valakit azért, mert ő nem akar dolgozni. Simán el tudna vállalni többféle munkát is, de esze ágába sincs munkát keresni.
Azt még hozzátenném, hogy itt Pest-megyében tényleg jobb a helyzet, ha valaki állást keres, mint mondjuk Borsodban, vagy egyéb ilyen területeken.
De a hat órás munka kincsnek számít, nem mond fel az ember csak úgy, és még egy ilyen munkát tényleg nem fogok találni. :((( Megmondtam, az elején a férjemnek is, hogy én nem mondok fel, még ha rossz is lesz, legfeljebb kirúgnak, én még egyszer nem akarok önéletrajzokat küldözgetni, meg úgy élni, hogy mikor lesz normális munkám. :((
De gyári három szakost, 12órást tényleg nem "annyira" nehéz találni.
"Nem jogos, de ahogy latom neked is budos a munka....
Szerinted ez a válasz nem hasznos.
Ez a válasz 8%-ban hasznosnak tűnik.
A válasz írója 61%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 16:50"
Kérdezem a válaszoltótól, hogy hány gyereket nevelt fel???
Kis gyerekek meg egyedül legyenek otthon? Gyújtsák magukra a házat???? Egyedül menjenek-jöjjenek oviba/suliba?
Miből gondoltad, hogy a kérdezőnek büdös a munka???
Ilyen válaszokat általában azok adnak, akiknek se kicsi, se nagy.... Ja és persze nem borsod, vagy rosszabb megyéből valók, és nem tudják milyen az, hogy jó ha akad 6 órás munka is. Sőt ha egyáltalán akad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!