Hogyan lehet szépen megmondani egy rokonnak, hogy ne jöjjön el látogatóba?
A nagyimnak van egy távoli rokona. Fiatal korukban nem voltak jóban, mert a néni nagyon utálatos volt. Ez most így 80 éves korára sem változott: kétszer találkoztam eddig vele, de szinte belemászott az arcomba úgy bámult, aztán meg a falubeli öregeknek leadta az infót, hogy milyen vagyok (külsőleg, viselkedésben stb). Egyszer volt eddig nálunk, de még a szekrényekbe is benézett annyira kíváncsi, mindent megnéz, kritizál, aztán ezt is elmeséli a faluban hogy mit látott nálunk. Azt mondta hogy hétfőn el akar jönni hozzánk, pedig nem hívtuk mert ki sem állhatjuk.
Milyen jó kifogás van arra hogy ne jöjjön?
Hát egy-egy alkalommal le tudod rázni, de mindig????
Ha jól értem, hála Istennek ritka látogató a néni, szóval 1 alkalmat bírjatok ki valahogy, aztán legalább nyugtotok lesz tőle.
A legegyszerűbb az, hogy a lakásba NEM engeditek be.
Amikor csönget, addig vár, amíg ti felöltöztök és együtt elmentek KV-zni valahova, csevegtek vele valami felszínesről pár mondatot, és utána szépen kikísérítek a buszhoz vagy a vonathoz. Sem anyuka, sem egyéb rokon nem telepedhet senkinek a nyakára, akit nem akartok látni.
Olyan nincs, hogy bárkit is el kéne tűrni, akit te nem akarsz! Aki így viselkedik, mint ez a nyanya, az nem "kedves rokon" vagy ismerős, hanem egy szemét agresszor. Úgy is kell vele bánni.
A legjobb egyenesen megmondani neki, hogy nem kívánt vendég, maradjon otthon, anyukának pedig, hogy talán a jövőben ossza be a saját idejét, nem a tiéteket.
Én nem engedném be a lakásba, akarámennyire is csönget. Szépen hazamegy, és pofára esik. Pont. A telefont pedig kihúzni, lecserélni a számot, és anyukának is csak azzal a feltétellel megadni, hogy nem adja meg ennek a nyanyának. Az ő barátnője, törődjon ő vele. Ha mégis azt tapasztaljátok, hogy anyuka megadta a kifejezett kérésetek ellenére, akkor újra lecserélni, titkosítani, és most már anyukát is büntetni azzal, hogy emiatt az agresszor miatt ő is szívjon: neki is letiltva a telefon.
Senkinek sincs joga másokat zaklatni, még azon a címen sem, hogy szülő, testvér vagy rokon. Ahhoz meg végképp nincs joga, hogy a VENMDÉGJOGGAL visszéljen, felforgassa a lakást, kutakodjon, turkáljon és utána szertehordja a ti legbelsőbb dolgaitokat a falujában.
Agresszorok ellen védekezni kell és kőkeményen fellépni.
Kitartást és minden jót!
Bírom az ilyet amikor van egy idegtépő rozbajos pletykás vénasszony ti meg úgy bántok vele mint ha mézből lenne babusgassátok semmi rossz szó.
DÖNTSÉTEK EL!
Mit akarok?
Ő b@szogasson titeket örökösen! Vagy ti b@sztok ki vele 1x ésszel de úgy hogy ne legyen oka azért haragudni de többet ne akarjon jönni nálatok.
Nektek több eszetek van mint egy olyan házsártos vénasszonynak.
Nem tudom panelházban vagy családi házban laktok-e de ha családiban akkor én azt csinálnám egy ilyen személlyel, hogy még mielőtt jön és becsenget becsukom a kaput és várok figyelem az ablakból úgy hogy ő ne lásson aztán ha készülne elmenni akkor kiszólok neki hogy mindjárt. Majd várnák tovább addig míg megunja akár fél órát is hogy elakarjon menni aztán ha indul elfelé akkor kimegyek és behívom. De persze nem a házba, azt be is csukom kulcsra hogy ne tudjon bemenni ha annyira pofátlan hogy megindul befelé.
Kiülök vele a ház mellé elé kis asztalhoz dumálok vele 2 percet aztán megmondom mindjárt jövök majd bemegyek, becsukom az ajtót és nem jövök ki fél órát. Őt szétb@ssza az ideg majd hogy hol vagy már. Ha esetleg beakar jönni a házba az ajtó csukva lesz. Te meg egyszerűen nem hallod meg ha dörömböl. Aztán kijövök mikor elmegy az ajtó elől és kint csinálok valamit odamondom hogy mindjárt jövök vissza majd újra bemegyek és várok fél órát. Tuti hogy feláll és hazamegy és többet sose jön vissza mert megtudja hogy veletek nem lehet packázni.
Pont.
Azért meg nem haragudhat meg hogy nem volt rá időtök foglalkozni mert más dolgotok volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!