Miért gondolja egy szülő hogyha a gyereke depresszios arról ő tehet?

Azért, mert mindenhol mostanában azt olvasod, hogy a gyerek olyan lesz, amilyennek a szülö neveli.

PEdig ez nem igaz, a gyerekre NEM CSAK a szülö hat, hanem a környezet is (iskola, ismerösök, haverok), a kamaszkorban pedig az a természetes, hogy a gyerekek NEM a szülökre hallgatnak, hanem a lázadó kor miatt másokra, föként akik nem ugyanazt mondják, mint a szülök.

Ezen kivül nagyon soakt számit a gyerek alaptermészete (mármint amit örökölt), ugyanis az is rengeteget számit. Egy nyiltabb természetnek sokkal könnyebb a helyzete, mit egy zárkózottnak - és ezt átnevelni gyakorlatilag nem lehet.

Ugyanigy sokan nem tudják, hogy a kamaszkorban a nagy többség érzelmileg labilis lesz (a hormonváltozások miatt), és hajlamos lesz depressziv hangulatokra.

A szülönek csak annyi a felelösége, hogy ha a gyereknel ez nagyobb mértéket ölt, akkor nem hagyja magára a gyereket, hanem megpróbál minél többet beszélgetni vele, vagy elmegy vele pszichológushoz, aki segit ebböl kilábalni. Viszont a legtöbb esetben a gyógyszeres kezelés felesleges, sokkal fontosabb egy jó szakemberrel való beszélgetés a problémákról. Sajnos MO-on éppen itt van baj, hogy egyrészt nagyon kevés a JÓ pszichológus, aki oda is figyel, és nem sablonmegoldásokat akar ráeröltetni a hozzáfordulókra, másrészt meg a legtöbben azt hiszik, hogy aki ilyen segitséget igénybe vesz, az bolond.

Ezekröl elég sok tapasztalatom van, mert idöközben négy felnött gyerekem van, és nagyon lehetett látni náluk is, hogy mennyire a természetük is belejátszik, hogy ki hogy éli meg a serdülökort.

Szia!

Igen, valóban sok szülő magát okolja, csak ennek néha sajnos oka van. Ezért is kell törődni a gyerekkel. Szerintem azért gondolja azt némely szülő, hogy ő a hibás, mert esetleg nem foglalkozott annyit a gyerekével, persze nem biztos, hogy azért mert nem akart. A szakemberek segítségét pedig sokan azért utasítják vissza, mert azt gondolják, hogy a gyerek otthoni, iskolai, vagy bármilyen más problémáját a családban kell megbeszélni. Ez addig rendben is van ameddig a gyerek nem esik mély depresszióba, viszont van egy pont ahol már érdemes felkeresni a szakembert. A gyógyszeres kezelést pedig szerintem csak nagyon végső esetben szabad elkezdeni.

Jól gondolja a kedves szülő, ha a gyermeke depressziójának vagy egyéb más lelki bajának okát magában keresi - nagyon kevés a kivétel, azok hardver-szinten elcseszett "drótozási" gondok az agyban és az idegrendszerben.

Nagyon nagy százalékban ott is van a gyökerek baja: a szülő érzelmi megnyílvánulásaiban a kisgyereke felé, a nevelésben, a szülő-gyerek kapcsolatban stb.

Emellett természetesen kerülhet a gyereke már felnőttként vagy kamaszként is olyan helyzetbe, amely a depresszió melegágya (pl. túl korán veszít el valakit és nem tudja feldolgozni a gyászt), és lehetséges, hogy ún. melankolikus alkatot örökölt, amiből szintén hamar kivirágzik a depresszió, ha a környezeti tényezők úgy adódnak; de általában a problémák gyökere depresszió esetében is nagyon kicsi korra vezethetőek vissza.

A depressziót külön betegségként szokták kezelni, holott általában a felszínen csak egy tünet: az agresszió, harag, félelem, veszteségérzés stb. befelé fordítása. Ez a harag, agresszió mindig valakik ellen szól, és ezzel az adott személy nem tud megbírkózni, így befelé forgatja, ami depressziót okoz és cselekvésképtelenséget.

Ha elfelejthetjük a depressziót, akkor mesélek valamit. Vasárnap szörnyű mandulagyulladásom jelentkezett. Tantum verdével kezdtem kezelni, és elmentem dolgozni. Hétfő délutánra némileg enyhült a fájdalom, azon agyaltam, hogy menjek-e orvoshoz vagy se. Gondoltam orvos előtt haza megyek lepakolom a cuccaimat, útközben meg majd eldöntöm, hogy vissza menjek-e vagy se. Haza értem, anyu láthatóan nagyon rosszul volt. Rögtön tudtam, hogy dehogy megyek én vissza az orvoshoz, nem hagyom magára. Vacsinál kérdezte, hogy te miért eszel annyira furcsán? Mondom neki, hogy nincs rendbe valami a mandulámmal. Erre ő, hogy akkor miért nem mentél orvoshoz? Nekem meg kiszaladt a számon, hogy mert te láthatóan betegebb voltál mint én és nem akartalak egyedül hagyni. Erre olyan lelkiismeret furdalása lett, hogy napokig azt hallgattam, hogy miatta nem mentem orvoshoz.

Szóval az egyik ok a szülői szeretet.