Mit tegyek, hogy elviselhetőbb legyen az itthonlét?

1 hónapig még itthon kell lennem, de már nem bírom. :( Minden perc gyötrelem. Bátyám úgy beszél velem, mint egy kutyával (legutóbbi pl.: "légy szíves, csukd be az ajtódat" - "mindjárt, b.zd meg, leteszem a kajám, k.csög"), ráadásul mindent én csinálok itthon. Amivel nem lenne nagy baj, szívesen megcsinálom a házimunkát, a baj csak az, hogy senkit nem érdekel, hogy rend van-e, vagy nem, tisztaság van-e, vagy nincs. Ha nem takarítanék, mindenki ellenne a saját retkében. Kénytelen vagyok egész nap azt lesni, hogy anyám mit csinál, mert nem akarom, hogy véletlenül nekiálljon "mosogatni". Múltkor el akartam tenni az általa elmosogatott dolgokat, és minden tiszta tészta volt, meg zsír, stb. Én ezt már nagyon nem bírom, nem akarok retekben élni, és nem akarok fölösleges munkát végezni. Minden nap ki kell retkelnem a lakást, de másnap már ugyanúgy kosz van, és por, meg szemét mindenhol. Egész nap úgy takarítok, hogy azon jár az eszem, mennyire fölösleges, hiszen úgysem foglalkoznak vele. Bátyámhoz nem szólhatok hozzá, mert ha hozzászólok, akkor leugat, elkezd káromkodni, és úgy beszél velem, mint valami szolgával. Persze a szüleim nem foglalkoznak ezzel, max. néha közlik hogy "mindig veszekedtek, már unjuk". Mit tehetnék?

Megbeszélni nem tudom velük, nem szoktunk beszélgetni semmiről, és ha azt mondanám: "igénytelenek vagytok", nagyon kiakadnának. Sajnos nem dirigálhatok, mert nem az én házam.

23/N