Férjem kisgyerekével meg KELL ismerkednem, ha eddig megúsztam?

Én is mindig úgy voltam vele, hogy elvált férfival nem szívesen kezdenék, mivel vele együtt akartam átélni a házasságkötés csodás élményét először,.

Így viszont neki már ez nem újdonság.

Az meg, hogy gyereke is legyen, még kevésbé fordult meg a fejemben.

De a szív dönt nem az ész.

Rossz volt, hogy a férjemnek ez már a második házassága, de mikor láttam azon a napon ragyogni és nem csak az ő, de a rokonai, barátai elmondása alapján is tudtam, hogy az első házasságkötése csupa szenvedés volt, elfeledtem minden rossz érzésem.

Most még bennem van a félelem, hogy a gyermekvárás boldog időszaka sem lesz már számára újdonság, jó lett volna együtt átélni a szülővé válás időszakát minden szépségével és nehézségével együtt, ehelyett kaptam magam mellé egy kész apukát.

Ami valamilyen szinten jó, de már előre féltékenységet érzek, hogy ő biztos mindent jobban fog csinálni, hiszen olyan jól ért a gyerekekhez, én meg semmit sem tudok róluk, úgy érzem, félni fogok előtte akár egy egyszerű pelenkacserét is csinálni, vagy beszélni a gyerekhez, hiszen neki mindez olyan ösztönösen jön, nekem meg semmi érzékem a babákhoz, nem értek a gyerekek nyelvén.

Persze ezek csak az én félelmeim, ő mindig mondja, hogy látja rajtam ahogy élek, hogy milyen csodálatos anya leszek és tudom, sosem szólna le, ha valamit elrontanék, hanem segítene.

Abban is bízom, hogy ha végre összejön a mi babánk, könnyebb szívvel tudok a fia felé fordulni.

Szeretném, hiszen az a gyerek az én gyerekeim mostohatestvére lesz majd és jó lenne, ha szeretnék egymást.

A férjemnek is ez a második házassága és van az elsőből egy lánya.

Egyrészt én rökönyödtem volna meg a legjobban, ha nem a lánya az első az életében (mert akkor joggal gondolhatnám, hogy akésőbbi gyerekeivel se foglalkozna).

Az exétől elvált, ez általában nem ok nélkül szokott történni, így őt úgy tekintem, hogy "kiesett az életéből". Hogy találkozik vele, amikor a gyereket látogatja? Ennyi erővel a lánya pasijával is találkozik, vagy később az esetleges lakótársaival is fog, ha mondjuk egyetem miatt albérletbe megy.

A lánya és az irántam érezett érzelmeit pedig egyszerűen nem lehet összehasonlítani. Ha megpróbálnám, az olyan lenne, mintha André Agassi teljesítményét próbálnám Michael Schumacher-ével összehasonlítani. Valószínűleg az jönne ki, hogy M.S. sz.arul teniszezik, Agassi meg bénán vezet.

No meg a szeretet nem véges, hogy elfogyhasson. Ha az lenne, akkor akinek sok gyereke van, az utolsóknál már nem érezne semmit, mert "kifogyott a készlet".

Abban talán többgyerekes szülők meg tudnak erősíteni, hogy bár szeretheti ugyanannyira, de nem ugyanúgy több gyerekét egy szülő. Az egyiknek a humorát imádja, a másiknak a bújós természetét, stb.

Ha lesz saját gyerekünk, akkor eleve - már csak a korkülönbség miatt is - máshogy fogja megélni, mint a jóval idősebb lányával. Nem kevésbé, nem jobban, csak máshogy. Más lesz a gyerek (mert miért is lenne hajszálra ugyanolyan a természetük), mások lesznek a körülmények és más lesz az anyja (remélhetőleg én :)). A gyereknek pedig már adott lesz egy testvér, még akkor is, ha esetleg nem születne nekem több. Ezt kifejezetten előnyként értékelem, mert ha sok-sok évtizedet ugrok előre az időben, amikor már lejár a szavatosságom, neki még mindig lesz kire támaszkodnia, aki vérrokona.

Másrészt én a hármas programokat is élvezem, a férjem lányára pedig barátként tekintek, mert nem tudnék és nem is akarnék az anyja lenni - már van neki egy. Vannak kellemes emlékeim is, sőt, inkább vicces. Karácsony előtt hógolyóztunk, a lány elvétette a célt és szemközt dobott egy hógolyóval. Amikor letérdeltem tőle, a lány azonnal odafutott és megölelt, győzött bocsánatot kérni, bár egyértelmű volt, hogy nem szándékosan tette. Megölelt, elnézést kért és boldog karácsonyt kívánt, majd azon aggódott, hogy megsérültem-e és nem kell-e orvoshoz vinni.

Ez egy baromi aranyos emberi gesztus volt tőle. Ha nagyon rokoni szálat akarnék definiálni, talán fogadott hugomnak nevezném.

Esetleg próbáld meg a kisgyereket (fiú, lány?) nem ellenlábasként vagy "pótgyerekként", hanem inkább pótöcsiként vagy póthúgként kezelni.

Főleg azért, mert később a saját gyerekeddel lehet ellentét, ha ő szeretne a testvérével lenni (amit pl az apa joggal szorgalmazhat), de te éket versz közéjük.

Kérdező valahogy ezt a dolgot fel kellene dolgoznod mert rossz ez igy,rossz neked, a párodnak,a gyereknek.A te életed családi felfogásod a te fejedben létezik a párodéban nem.ha téged kérdez valaki a családodról,megemlited a férjed,ha a férjedet kérdezik megemlit téged meg a gyerekét.Akárhogy igy akarod nem dughatod homokba a fejed,az a gyerek igenis van!akárhogy igy nem akarod elfogadni a helyzetet az ő elsőszülőtjének nem te vagy az anyja.

Pálcatötökröl meg csak annyit hogy én is anya vagyok,ha szétmennék a férjemmel és a leendő kedvese még csak gondolatban is de azt kivánná bár ne lenne a lányom piszok rosszul esne,bár tudom nálunk ez nem fog előfordulni mert ha szétmegyünk mindeketten olyan párt keresünk aki elfogaja azt hogy van egy gyerek.