Én már szeretnék gyereket. Mit csináljak?

Nem hülyeség,dehogyis!

Én is sokszor vágytam ilyen koromban picibabára(anyai ösztönök,ami teljesen normális)mégis suli és munka után 25

évesen szültem a férjemnek!Teljesen normális,nyugi!

Csak te tanulj,melózz és utánna babázz:))

Dettó ugyanez van velem. És én még nálad is fiatalabb vagyok (13 éves). Én is egyszerűen megveszek a kicsikért, és... nem írom le ugyanazt, amit te, mert szinte szóról szóra ugyanígy van. Én úgy segítek ezen, hogy kis unokaöcséimnél bébiszitterkedek, és akkor néha lefárasztanak annyira, hogy enyhül ez az érzés. Ha újra jön, megmondom az anyukájuknak, hogy menjen el bulizni kicsit (Egyedül neveli őket), és nyugodtan bízza rám a fiúkat. Igazi kis energiabombák, és ha te is kicsit bébisziterkedsz, akkor rá fogsz jönni, hogy fárasztó nagyon, mert a kisebbik néha szó szerint gonosz velem. A másik jó gyerek, szépen el szokott legózgatni, csak néha olvasnom kell neki a dínós könyvéből. A másikat nem lehet leültetni a tévé elé, neki mindig kell valamit mutatni, csak öt perc múlva már meg is unja. De amúgy imádom őket, és ők is engem, mert amikor megyek hozzájuk, már ott tobzódnak az ajtóban. Szóval ezt neked is ajánlom, mert nagyon jó érzés, és kipróbálhatod ezt az egészet. Sok szerencsét! :)

Egy hozzád hasonló bajtárs

13.00as kommentedre válaszul: Ha nincs a közeli (közellakó) családban, keress a közeledben idegen kisgyermekes családot. Hidd el, hatalmas segítség leszel nekik!

Ja és még valami: jól tartsd meg a szíved mélyén ezt az érzést, mert ma nagy divat a nők körében, hogy karrier, aztán majd (ha belefér) valamikor család és gyermek. Sok boldogságot!

Én is így voltam, 17-18 éves korom körül minden kis szakadt gyereket hazacipeltem magunkhoz. Jártam egy templomba is, ott beálltam a csibe-bölcsibe vigyázni a kis édesekre, amíg a szülők az istentiszteleten voltak. 3 év után azt mondtam: elég. Rájöttem, hogy nem is olyan édesek. Volt olyan gyerek, aki hajigálta a játékokat, a kis vonatot be a picik közé. Volt ott olyan pici gyerek, ha eltalálja, tutira beszakad a feje. Voltak kifejezetten gonosz gyerekek, akik imádták mások rajzait tönkretenni.

A saját gyerekkori emlékeim is azt igazolják, hogy a gyerekek gonoszok. Emlékszem, mindig volt akit csúfoltak, engem is.

Aztán sokat nyomott a latba, hogy 20 éves korom körül anyám állandóan rágta a fülemet, hogy neki unoka kell - mikor épp életem legnagyobb szerelmi csalódásán mentem át.

Megutáltam a gyerekeket. Idegesítenek és cseppet sem látom őket aranyosnak. Most, 30-on felül újrakezdi a kórus, mi lesz veled, mikor lesz már gyereked??? A párom mindenáron akar gyereket, már most úgy beszél róla, mintha létezne, és értésemre is adja, ha nem szülök gyereket, elhagy. Ha ellágyuló hangon a gyerekéről beszél, aki persze még nincs, kinyílik a bicska a zsebemben. És én hol vagyok??? Én önmagamban miért nem érek annyit neki, mint a nemlétező gyereke? Ha azt mondom neki, nem szeretnék egyedülálló anya lenni, akit elhagynak egy csinosabbért, azt mondja, nem leszek egyedülálló anya, mert ő nem hagyná el a gyerekét. Hát ba..zd meg! Nem érdekel, hogy a gyerekét elhagyja-e. Engem ne hagyjon el.

Olyan undorom van a gyerekektől, ha a közelembe kerül egy, feláll a szőr a hátamon, de komolyan.

Ha gyereket szülsz, onnan kezdve nem kellesz majd egy pasinak sem, kivéve ha extra csinos vagy. A férjed se fog becsülni onnantól, mert ugyan kinek kellenél gyerekestül.

Ráadásul undorodni fog a testedtől terhesen, meg a szülés után is, és más nők után fogja csorgatni a nyálát.

Te meg ott leszel magányosan egy gyerekkel a nyakadban, mert apuci nem lesz hajlandó a gyerekével foglalkozni, mert csak a megcsinálásához ért, éjjel-nappal a sarkadban lesz a gyerek, nem lesz 5 perc nyugtod, főleg ma, amikor a nagymamáknak dolgozniuk kell, hacsak előbb ki nem halnak...

Ott maradsz kiszolgáltatva egy marhának, aki akár verhet is, de gyerekkel hova mennél, a gyesből max. éhenhalnátok mindketten.

Szóval ennyit az álmokról.