A nők akik tudják, hogy a párjuk többször megcsalta őket, miért bocsájtanak meg mégis?
miért hiszik, hogy az ilyen férfi egy szerelem kedvéért kivetkőzhet magából, és hirtelen jellemes lesz azon túl?
Vannak pozitív példáitok?
Próbálom észhez téríteni a barátnőmet.Több, mint 2 éve jár a barátjával. Rögtön a kapcsolatuk elejétől fogva fél éven át csalta az exnővel (legyünk lojálisak, tegyük fel, hogy azért, mert túl gyorsan szakítottak, és a srác másnap már a barátnőmmel volt, így nem dolgozta fel még a régit).
ok, ez megtörtént. fél év után vége lett a viszonynak, de a tag további fél éven át hazudozott, hogy ő sosem tenne ilyen (barátnőm érezte, hogy valami nem stimmel).
aztán bevallotta végül, volt sírás, megbocsájtás.
eltelt egy év, a pasi meghazudtolva önmagát, hűséges volt.
aztán a minap sétáltam, és láttam a srácot egy másik lánnyal (csókolóztak, még csak félre sem lehetett érteni).
elmondtam a barátnőmnek, aki nem hitte el.
hazug q-nak nevezett, és nem veszi fel a telefont.
tudom, hogy előbb-utóbb kiderül, ha más is látta őket...
de nem értem.
ezek után, amit vele tett, hogy bízhat még benne tovább?
azt sajnálom, hogy jobbat érdemelne.
csinos, kedves, és okos (ezt az elvakutségét leszámítva).
és nem is kellene foggal-körömmel ragaszkodnia ehhez a sráchoz, hisz még 19 éves, simán találna olyat, aki tényleg szeretné...és nem így.
az a bajhog a pasi a leszólásaival tudatosan elhiteti vele, hogy ő rajta kivül más pasinak nem kellhet (mellduma)
ezért neki csökken az önbecsülése ezek miatt és elhiszi hogy mindez valóban igy van. ráadásul érzi hogy a pasi elérhetetlen, kiszámithatatlan és ez tetszik neki tudat alatt, erre vágyik a természete nem a biztonságra.
vagy azt gondolja hogy ő mellette majd megváltozik a pasi
de azt mindenképpen gondolhatja hogy nem érdemel jobbat
különben nem alázná meg magát
Én nem bocsájtottam meg, hanem kidobtam.
Kutyából nem lesz szalonna, és nem akartam vele tovább küzdeni, versengeni a többi csajjal...
Mert a legtöbben hitegetik magukat, és azt hiszik... vagyis, inkább azt AKARJÁK hinni, hogy "kutyából majdcsak egyszer szalonna lesz." (Ha érted mire gondolok.) Ezt pedig többször is el lehet játszani. Végtelenszer.
A szomorú az, hogy, ha megkérdeznek egy nőt Magyarországon, mítől érzi magát nőnek, akkor azt feleli a legtöbb, hogy "azért mert vagy 1 gyönyörű gyermekem" vagy "van egy férjem, aki melett annak érezhetem magam".
Ugye ezt nehéz feladni. Vagy egyszerűen a megszokás hatalma, nem AKARnak változtatni, felismerni a fennálló problémát a párkapcsolatukban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!