Hogy kezeljem a helyzetet?

Édesanyámról lenne szó. Eddig sem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatunk, de újabban különösen háklis mindenre, ami velem kapcsolatos.

A szüleim kb. 6 éve váltak el - apám új életet kezdett, de engem sem hanyagol el, ott segít, ahol tud. Anya viszont azóta is egyedül van... itthon ül, a háztartási dolgokon kívül nem csinál semmit, nem jár el barátnőkkel... Úgy tűnik, mintha beletörődött volna abba, hogy ő egyedül van, és egyedül is hal meg (40es évei második felében jár). Lassan a barátai is eltűnnek mellőle - de nem úgy látszik, mint aki változtatni akarna ezen. A munkahelyén is sok problémája akad, és ez így együtt nagy teher neki, sokszor levert, rossz kedvű, ideges.

Néha úgy érzem, engem okol ezért. Persze ezt nem mondaná ki, ahhoz nagyobb mártír ő, de nekem akkor is van egy ilyen sejtésem - mintha féltékeny lenne rám, hogy nekem úgymond "bejött az élet". Egyetemre járok amit nagyon szeretek, így nyáron diákmunkából keresem meg a zsebpénzt, amin elmehetek bulizni, mozizni stb. a barátnőkkel, és két hónapja szerelmes is vagyok :) Alig járok haza, hetente maximum kétszer alszom itthon, élem az életem. Ám amikor mégis itthon vagyok, folyton csak pörölne velem, hogy ezt meg azt nem jól csinálom, már megint hova megyek, miért nem segítek többet itthon (ha valamit meg kell csinálni, megcsinálom, de csak úgy unalomból nem szoktam kitakarítani egy-egy szobát), vagy ha épp nincs is min balhézni, akkor is olyan undokul beszél hozzám, mintha valamivel megsértettem volna és most büntetne.

Nagyon fárasztó így az itthon-lét, gyakran nincs is kedvem hazajönni. Inkább csak bezárkózom a szobámba, elintézem amit kell és már megyek is tovább... ugyanakkor bűntudatom van, hogy tudom, hogy ő meg naphosszat itthon van és nem beszél senkivel... Nem tudom mit tehetnék érte. Csak azért, mert ő nem hajlandó kimenni az emberek közé, én nem akarok szintén itthon ülni két szobával arrébb tőle. Mit gondoltok, van erre megoldás?

20L