Mit gondoltok az alábbiakról?

Anyámmal beszélgettem... azt mondta, a szomszéd faluban volt valami nagy ünnepség, mert az egyik lány megházasodik. Spontán elkezdi anyám utána: "őt legalább elveszik...". Nos, az a lány 22-3 éves, már dolgozik, több év után veszi el a barátja. Én 19 múltam tavasszal, még egyetemre járok, még 3 év, míg dolgozni tudok, van egy 8 hónapos kapcsolatom. Mikor mondtam anyámnak, hogy mit utalgat, kicsit fiatal lennék még a házassághoz, csak bunkón lehurrogott, meg hogy "vénlányként senkinek sem fogsz ám kelleni!". Komolyan, 19 évesen vénláány??? Erre már kicsit ideges lettem, nem szeretem, mikor a butaságokat hajtják. Mondom, szerinte jobb lenne, ha olyan lennék, mint az egyik falubeli lány? Évfolyamtársam volt gimi alatt, épp, hogy bukdácsolva elvégezte, amúgy gazdagok a szülei, szép lehetne, tanulhatna, mégsem teszi. Teljesen elhanyagolja magát évek óta, 20 évesen van egy 5 éves kapcsolata (de amúgy már 12 évesen is a falu fiúi d*gták), állandóan otthon ül, nincsenek már barátai sem, gimi után tovább tanulni sem ment, tehát szakmája sincs, mondván: ő gyereket akar szülni és otthon maradni. Ez aztán az életcél. A pasija meg gürizik minimálbérért, szegénykém szülei már nem élnek. Kérdeztem anyámtól, 30 évesen, 2 gyerekkel a nyakán mihez fog kezdeni? Anyám erre: neki sokkal jobb élete lehet még, mint neked (azaz nekem). Hogy állhat így hozzá a saját anyám? Azt akarja, hogy 19 évesen elvetessem magam, aztán gyereket szüljek... Miért nem képes értékelni, hogy nekem a tanulás, az előbbrejutás, a karrier is fontos? Persze, ha nem mentem volna egyetemre, akkor meg nap, mint nap elmondana engem mindenféle semmirekellőnek. Ő az a típus, akinek soha semmi nem jó. Mit gondoltok erről az egészről? Normális, ha valaki még 2011-ben is így gondolkodik és ilyeneket vág a lánya fejéhez?