Költözéssel kapcsolatos kérdés, ti mit tennétek a helyemben?

A helyzet az, hogy 20 éves vagyok és várandós. Jelenleg főiskolán tanulok, a párom szintén, mellette dolgozik. Igaz, jelenleg nem tud munkát vállalni mert egy meglehetősen macerás műtéten esett át és kicsit tovább tart a gyógyulása mint azt vártuk, de bizakodóak vagyunk. Már most (annak ellenére, hogy még nem gyógyult meg teljesen) munkát keres és egyelőre nagy esély van rá, hogy meg is fogja kapni. Én egyelőre még itthon lakom, viszont adódott rá lehetőségünk, hogy külön költözzünk. A nagymamájának szép nagy lakása van, kényelmesen elférnénk és végre lehetnénk egy család. Az én családom nagyon rossz anyagi helyzetben van, meglehetősen sok az adósságunk, nem szeretnék itt maradni a szüleim nyakára, ugyanis ha a párom hozzánk költözne, plusz 3 embert kellene eltartani. Ez még akkor is sokat rontana a helyzetünkön, ha beleadnánk a közösbe, hiszen még így is alig jövünk ki egy havi fizetésből, ugyanis csak egy keresetből élünk. Sok emberrel beszéltem, mindenki jó döntésnek tartja a költözést, kivéve anyukámat aki úgy véli, hogy nem tudnék megállni a saját lábamon és, hogy nem tudom, hogy mit vállalok magamra ha elköltözöm. Valóban igaz, hogy főzni sajnos nem igazán tudok, a konyhában meglehetősen kétbalkezes vagyok. Viszont minden egyéb házimunkát szívesen végzek, kivéve már most 8 hónapos terhesen. :-) Mivel a fősulit folytatom (egyéni tanrenddel, tehát olyan lesz mintha levelezős lennék, de közben mégsem leszek az) Ő azt szeretné ha itt maradnánk és Ő szeretne vigyázni a kicsire amíg esetleg bemegyek a suliba, hogy tájékozódjak vagy, hogy néha bemenjek az órákra, amelyekre esetleg szükséges. Viszont nálunk a legkisebb tesóm 2 éves, Ő is meglehetősen kicsi még (kései gyerek) és Ő egy kicsit kezelhetetlen. Nagyon aranyos is tud lenni, de általában kezelhetetlen. Nem szófogadó és folyton csak visít és kiabál és 100%-os figyelmet igényel mert elég eleven kisgyerek és 1 pillanat alatt bármi történhet vele, mivel egy percre sem tud nyugodtan leülni. Eléggé igényli az emberi társaságot, sosem foglalja el magát játékkal, mindig lenne valakivel, ráadásul véleményem szerint már megszokta, hogy ő a figyelem központja és én úgy vélem, hogy két pici gyerek egy házba, ráadásul úgy, hogy a párommal együtt már heten lennék sok ... Pláne úgy, hogy a kitesóm olyan amilyen, sajnos hiába parancsolnak rá, hogy ne kiabáljon, ne visítson, Ő hajthatatlan és szerintem egy újszülött babának ez az állandó visítás, ráadásul az, hogy a szüleim emiatt kénytelen folyton kiabálni vele (mert másból nem ért) nem igazán tesz jót. Próbáltam már beszélni anyukámmal arról, hogy így lesz a legjobb, de Ő hallani sem akar a költözésről, bár azt mondja az utamba nem áll, de félek, hogy meg fog haragudni ha elmegyek itthonról mégis. Ugyanis már a szobát is kifestették (15 ezer forintban volt benne) és most folyton azt mondja, hogy de akkor miért festettek ki ha úgyis elköltözöm, de akkor még nem tudtuk, hogy hogyan legyen, hogy maradjunk vagy menjünk, de rájöttünk, hogy így lesz a legjobb. Sajnos itt rengeteg a feszültség, édesapám alig van itthon a munkája miatt, minden anyukám nyakába szakad és sajnos nagyon kevés jó pillanata van. Azt próbálja velem elhitetni, hogy úgysem fog nekünk sikerülni, hogy külön éljünk és ez nekem meglehetősen rosszul esik. Szerintem a párommal és a babánkkal egy külön lakásban, megfelelő környezetben egy családot kell alkotnunk, ez itt ilyen sok probléma mellett kicsit nehézkes. Én a költözésben látom a megoldást. (Bocsi ha hosszú lett)