Önzetlen szeretet/ember van?

Nincs önzetlenség, ezen sokat gondolkodtam én is, míg meg nem kérdeztem a kommunikáció tanáromat. Ő is mondta, hogy nincsen, és ezzel foglalkozik egy külön pszichológiai ág, aminek már fene tudja mi a neve.

Azóta én úgy vagyok vele, hogy önzetlenség létezik, ha a definíciót máshogy értelmezzük. Aztán már nem gondolkoztam rajta.

Lusta vagyok már elolvasni a válaszokat.

Nincs önzetlen szeretet, nincs önzetlen ember. Egyszerűen ezt nem lehet összehozni, mindenig, mindenben van önérdek.

" És mindegy az, hogy a jó érzés miatt, amit a nevelés, vagy mások megsegítése ad, mert ha nem ezért csinálod, az már nem önzés, hanem számítás."- írod Kérdező.

Borzasztóan nem mindegy, nagyon nem.

Mert jónak lenni jó! ez egy természetes érzés, egy tiszta derűt ébreszt a lélekben, ami erőt ad az önzetlen feltétlen szeretethez.

Magunkat is "szeretni, elfogadni" kell, különben nem megy a másik ember szeretése..ez nem önzés.

de ha ellenszolgáltatásért, dicséretért, jutalomért teszi,

az érdek.. a szeretetből nem szabad üzletet, cserekereskedelmet csinálni, az már nem igazi, feltétlen szeretet.

*sztem meg önzetlen. az hogy a szülő nem engedi,hogy bármit tegyél,azt nem azért teszi,mert önző,hanem mert :jót akar neked,szeretné ha te nem esnél ugyanabba a hibába...stb

Aha... megmondják, hogy mivé kell válnod. Ha nem válsz azzá, akkor szar alak vagy.

Pl. nem dönthetsz semmiben, mert ők mindent jobban tudnak, DE az egyetem után helyezkedj el vezető pozícióban, ahol a cégre kiható döntéseket kell meghoznod. Bukta az egész, és mivel - szükségszerűen - képtelen vagy rá, nem vitted semmire. Folytassam?

Mindenkinek a saját hibáit kell elkövetni. Mindenkinek a saját kudarcait kell feldolgozni. Nem tudod megvédeni a gyerekedet a kudarcoktól. Csak megtanítani tudod, hogy dolgozza fel a kudarcot.

Minket megpróbáltak megvédeni, értelmetlen korlátozás lett a vége, semmit nem lehetett, nehogy baj legyen. A kudarcot feldolgozni viszont nagyon nehezen tanultam meg magamtól, felnőttként.

Az önzetlen szülői szereted az, amikor a gyerekedet elfogadod annak, aki. Én nem vagyok ők, és nem is leszek soha. Az sem leszek soha, aki akarták, hogy legyek - évtizedekig éreztem úgy, hogy soha nem leszek elég jó.

És nem egyedi az esetem, higgyégek el, az is, aki szerint baromság.

Van egy ismerősöm, eljegyezte a 20 évvel idősebb barátja. Kitagadták!!! (Amíg évekig együtt jártak, addig nem ellenezték.) 5 éve nem szólnak hozzá! Ha meghalt volna balesetben, életük végéig gyászolták volna. Most, hogy boldog, nem szólnak hozzá!!

Szerinted ez önzetlen szülői szeretet, ami minden megbocsát?