Barátom elvesztette a legjobb barátját.9 napja, nem tudom mivel vígasztaljam, olyan nehéz?

Szia!

Amikor vele vagy, mondd gyakran, ennek így kellett lennie, Isten így akarta. Neki már jobb ott, ahol van, és nem hagyott el, mindig itt van velük.

A válasz megírásának időpontja: ma 16:23

Első nagyon buta....

Sajnos ilyen esetben, az ember nem tudja igazán, hogy mi a jó megoldás. Egy szeretett ember elvesztése még akkor is nagy csapás, ha van idő felkészülni rá, mert nagyon idős, vagy régóta súlyos beteg.

Szerintem nem kell őt "vigasztalnod", mert a gyásznak van egy ideje, és útja, amin mindenkinek végig kell mennie ahhoz, hogy megnyugvást találjon a végén. Annyit mondj el neki, hogy együtt érzel vele, és ha bármiben a segítségére lehetsz, - beszélgetés, valami figyelem elterelő közös program - rád mindenben számíthat. De ne figyeld őt aggódva, és szomorú arccal, ne kérdezd meg naponta, hogy jobban van-e már, ne járj körülötte lábujjhegyen, mint ha beteg lenne.

Meg ez az Istenes duma is elég gáz, bár tudom a válaszoló csak jót akart. Ha egy ateistának ilyet mondasz, kidob az ablakon!

Én is átvészeltem több gyászidőszakot, és ilyenkor SEMMI nem segít. Magától kell beletörődnie és lezárnia a dolgokat. Te ezt meggyorsíthatod azzal, hogy mellette vagy és beszélgetsz vele mindenről, amiről szeretne. A barátjáról.. eleinte nagyon fog szenvedni, de ha kiadja magából a haragot, értetlenséget, kicsit meg fog könnyebbülni. Mert biztos vagyok benne, hogy ezek dúlnak a lelkében.. az élet igazságtalan, hogy azoknak kell menniük, akikre a legnagyobb szükség lenne ezen a világon. Ha az segít neki, hagyd, hogy igyon.. attól megnyílik, és megkönnyebbül. Szerintem ilyen esetben majdnem minden eszköz normális a tragédia feldolgozására. Próbáld visszaadni a reményt, hogy az élet nem értelmetlen, mert szerintem most ezt is érezheti.. hiszen a barátja fiatal volt, és eltűnt, mintha sosem létezett volna. Nem maradt utána semmi, csak az emlékek. Sajnos az élet rendje az, hogy mindannyian elmegyünk egyszer, és hogy a halál után mi jön, nem tudhatjuk. Lehet egy másik élet, és akkor felesleges bánkódni, de ha semmi nincs utána, akkor az elhunyt már úgysem tudhatja, hogy hiányzik.. Csak a szépre szabad emlékezni, és idővel ez menni is fog neki. Addig él, ameddig a szerettei gondolnak rá! Éppen mivel az élet ilyen mulandó, azért kell kihasználni az előttünk álló éveket, nevetni amennyit lehet, gyűjtögetni az élményeket, mert bár én nem vagyok vallásos, mégis úgy hiszem, ha egyszer mégis találkozom még azokkal, akiket elveszítettem, el akarom mesélni nekik, hogy mit nem tapasztalhattam meg, ameddig itt voltak. Ha ő már több személyt elveszített, a barátjával együtt őket is gyászolja, ismét felszakadtak a régi sebek..

Kitartás, és részvétem a barátért. Bár lenne igazság a földön!

16:26 számomra ezek közhelyek. Feldühítenek. Nem szeretem azt az istent, aki elveszi tőlem azt akit szeretek.

Semmi sem bizonyítja, hogy velem lesz onnan kezdve a halott. Szerintem nem. A halált nem szabad megszépíteni. A halál iszonyatos dolog. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a halál borzalmas.

Hívők is ott rontják el, mikor elalvásnak szépítgetik azt a borzalmat.

"Ne hidd, hogy a halál visz föl a mennybe! Az csak a sírba hajt és ott feled. Az Isten nem halott, az Isten élő, a mennybe csakis az Élet vezet!"

Sehol sincs a Bibliában, hogy amikor meghalunk, hoppá a mennyben ébredünk. Talán a halálközeli élmények azt mutatják, hogy a lélek átjut abba a másik dimenzióba. De ha van Isten, akkor ez még nem a végcél. A Biblia szerint Isten küzd a halál ellen, és lesz feltámadás. Amikor visszakapja a halott a testét. Nem csak a lelket, hanem a testet is halhatatlanná akarja Isten tenni.

Isten küzd a halál ellen. Nem kicsinyli le.

Amikor Jézus egyik fiatal barátja meghalt, Jézus nem állt neki prédikálni arról, hogy semmi gond, mostantól mindig veletek lesz. Nem, egyszerűen sírva fakadt.

Amikor meghalt a testvérem, a legjobban azok idegesítettek, akik azt gondolták, néhány közhellyel meg lehet engem vígasztalni. Nekem sokkal többet segítettek azok az emberek, akik úgy álltak mellettem, hogy közben csak hallgattak. Nem mondtak semmit, mert tudták, hogy úgyse lehet erre mit mondani. Amíg a temetés után a legtöbb rokonom hangosan karattyolt, volt néhány, aki csak ült mellettünk és nem tudott mondani semmit.

Talán érthető, mit akarok mondani...

16:44, hidd el, nem csak az ateista dob ki ilyenkor az ablakon, hanem a hívő is. Talán ő még inkább. Mert ő hisz az Istenben, akihez minden nap imádkozik a szeretteiért. Igen nehéz felébredni abból az illúzióból, hogy Isten mindig őrangyalként van körülöttünk és minket és szeretteinket nem érhet semmi baj. Erre mondja azt a Biblia, hogy minden embernél nyomorultabb az, aki csak ebben az életben reménykedik Istenben. Pedig a legtöbb hívő ilyen. Ebben az életben szenved, ebben az életben kéne neki a megváltás is.

Én legalább már nem hazudok magamnak. Nagyon mély hívő voltam valaha.