Szerintetek miért szed ma sok anyuka kedélyjavítót, régen ez nem volt szokás?

ezért eleve nem is szabad elkezdni, fel kell ismerni hogy te vagy az életed irányítója, ha csak nincs valami betegség kerülni kell az ilyesmit.

Ellenben betegség esetén sem CSAK és KIZÁRÓLAG a gyógyszer gyógyít meg csak segít a kémiádat rendbe hozni, hogy tudjál rendet tenni az életedben.

Bocsánat, nem azt írtam, hogy a depresszió csak hiszti. Nyilván ha valaki depressziús, az egész más tészta.

De azt fenntartom, hogy ma sokan akkor is betegnek hiszik magukat, ha amúgy semmi bajuk nincs. Egyrészt mert sajnos valamilyen szinten divat is (lásd "emo-k"), másrészt mert van rá lehetőségük.

A "kap két fülest az asszony" dolgot nyilván képletesen értettem, a lényeg az, hogy nem volt elfogadott minden kis nyavalyával ágyba feküdni. Legalábbis a paraszti világban. A polgári, nemesi rétegnél, ahol a nőknek lényegében nem volt dolguk, hiszen dolgozni nem mehettek, az otthoni munkára meg volt bejárónő, dada, nevelőnő, érdekes módon sokkal gyakoribbak a mindenféle ilyen természetű betegségek. Ez egyrészt attól is függött, hogy egészségtelen életet éltek, nem mozogtak, nem ettek sokat, pláne nem vitamindús ételeket, plusz egy időben rájöt minderre a fűző - és persze minden bajuk volt, kezdve a gyomorproblémákkal, migrén, életuntság, stb. Nyilván, mivel kellemetlenül érezték magukat a testükben, ráadásul unatkoztak. Sokan végigunatkozták az életüket, hiszen amikortól férjhez mentek, a legkomolyabb feladatuk az volt, hogy kiválasszák a megfelelő embert, aki a munkát elvégzi helyettük.

Szegényebb rétegben erről szó sem lehetett. Nem azt mondom, hogy verték az asszonyokat. Hanem egyszerűen fel sem merülhetett az asszonyban olyasmi, hogy "most jött meg, ma inkább ágyban maradok", "front van, fáj a fejem, nem csinálok semmit inkább" és rokonai. Mert pontosan tudta, hogy muszáj. Innentől valóban csak az esett ágynak, aki ténylegesen beteg volt.

Ma a legtöbb ember életvitele inkább a régi polgárságéhoz hasonlít - ugyan nincs bejárónő, de rengeteg gép segíti a munkát. Emellett olyan munkahelyen dolgoznak a legtöbben, ahol egy helyben kell ülni, tehát nem mozognak eleget. Viszont nincs gond, ha például kihagynak egy napot. Egy parasztasszony nem mondhatta azt az állatoknak, hogy bocsi, depis vagyok, ma nem etetlek meg. Ráadásul ma létezik a hétvége fogalma. Régen ilyen nem volt, hat nap munka, vasárnap templom.

Meg még millió más dolog van, amik apróságok, de ékesen mutatják, mennyiben befolyásolta a régebbi világ az ember betegségtudatát. És hogy ma mihez állunk közelebb. Ma például sok nő kiborul, ha menstruációs görcsei vannak és szedi ezerrel a gyógyszereket. De a nők a gyógyszerek feltalálása előtt is menstruáltak. Mégis kibírták. Ez is egy jellemző példa.

A válasz írója 81%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 12:06

Sok dologban van "majdnem igazad".

Régen sokáig hittek a babonákban, hogy a menstruáló nő tisztátalan, nem mehet az állatokhoz etetni, nem csinálhat befőttet, stb. Naná hogy nem, hát ki az a marha, aki görcsölő hassal akar emelgetni nehéz vödröket, edényeket, meg trágyát akar pakolni!

Azért régen se voltak ám buták az emberek, és a "havibajos" nőknek érdekes mód a legnehezebb munkákat nem lehetett csinálni.

Másrészt: a mi családunkban sokan élnek-éltek így, hogy akkor se beteg, ha nem bír lábra állni. Apámról a boncoláskor derült ki, hogy 3 szívrohamot hordott ki lábon, szó nélkül, a negyedik vitte el, fiatalon. Nagynéném is rákos beteg volt, és 10 évvel lett hosszabb az élete, hogy szó szerint elrángattuk orvoshoz, mert kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig nem beteg. Többszörös áttétei voltak már akkor, el se tudjuk képzelni, mije fájt és mennyire.

Ma sok dologban élek úgy, mint az "őseim", van kert, bár kisebb, állat, bár kevesebb, és nevelem a gyerekeim.

Csak mellette sok dolog szakad még a nyakamba, hála ennek a modern világnak, amit nagyanyáink nem is hallottak: munka, pénzügyek, munkahelyi felelősség aminek szintén van anyagi vonzata, és a többi.

Mellette persze legyek szép, fogyjak le, járjak sportolni, fodrászhoz, kozmetikushoz, mert nem lehet ám megcsinálni, hogy úgy nézzek ki, ahány éves vagyok.

Legyen persze időm elvinni a gyerekeket különórára, sportolni, moziba, nyáron lefoglalni őket, és a többi.

Meg az én férjemnek se az az igénye, hogy 12.00-kor asztalon legyen az ebéd, oszt jó' van. Több időt akar velem tölteni, néha egy-egy közös program, és este persze "illő" a maximumot nyújtani, különben "ne csodáljam, ha szegény félrelép".

Ez nettóban úgy néz ki, hogy az ember reggel felkel, dolgozik, otthon gürcöl, este ágyba zuhan, és nincs se pihenés, se változatosság, minden egyes nap pont olyan, mint az előző. Napi 24órában azt csináljuk, amit KELL, és soha nem jut idő arra, amit szeretnénk.

Nekünk már nincs időnk pl. hímezni, kötni, kézimunkázni. Nem ülünk össze, megbeszélni a dolgokat, nem jár össze a rokonság és a szomszédság, pl.egy-egy kukoricatörésre, disznóvágásra, hasonlókra.

Sokszor szólni sincs kihez, miközben szét..a az ember lányát az ideg, hogy miből fizeti be a számlát, meddig lesz munkahelye, nem fogad szót a büdös kölke, mindenkinek mindenhol meg kell felelni, és az a sok feszültség egyszerűen bent ragad, és nem talál kiutat.

Régen is volt depresszió, csak nem volt rá gyógyszer. Maradt helyette a legendás és közismert perlekedő feleség, aki folyton kötekszik, akinek semmi se jó, akinek fáj a feje ha szexelni kell, és akinek semmihez sincs kedve soha. Na vajon miért?? Jókedvében, nyilván.

Nem kell ennyire sarkítani ezeket a kérdéseket.

Mindenkinek van igazság az írásaiban, mert ma átestünk a ló túloldalára, és sikk depisnek lenni, gyógyszert szedni rá, és első szóra felírják, ha kell ha nem.