Hogy viccelhetném meg a férjem?
Nem bosszú jellegű dologra gondolok, inkább ugratásra. Az éjszaka összefirkált arc jellegű dolgokból már kinőttünk, de valami szervezettebb dolog jó lenne.
Minél kreatívabb az ötlet, annál jobb! :)
Egyszer mi játszottunk egy ilyen "ki bírja tovább az idegesítést" napot barátnőmmel. Én fél nap a nyomában voltam, és végig a Bibliából olvastam föl részleteket neki, kihangsúlyozva, hogy ez Ezékiel vagy Zakariás könyve (az ilyen neveken mindig jót nevetünk). Délután szétlocsoltuk egymást ketchup-pal, tejszínhabbal és társaival, mikor mentünk befele, versenyeztünk, hogy ki ér hamarabb a fürdőhöz. Hagytam, hogy nyerjen, majd egy hirtelen mozdulattal lekaptam a függönytartót (tudjátok, az a teleszkópos izé, ami épphogy csak tart). Rátekertem, mire sikerült kijönnie, jött az újabb adag ketchup. Aztán ő idegesített azzal, hogy majdnem két órán keresztül előttem ugrált, így bárhova akartam menni, nehezen jutottam el oda. Később egy napilapot tépkedett apró darabokra és szórta szét az asztalon, ahol fontos papírok és az aktuálisan olvasott könyv volt; na azokat mire kibányásztam... Aztán fél óráig nem akart beengedni a mosdóba, végül én ezt meguntam, összepakoltam egy csomó ruháját, majd kidobtam az ablakon. Mikor végre elmehettem vécére, ő is így tett az enyémeimmel, és akkor azt mondtuk, hogy egál. Persze eközben kisebb verekedések is voltak (nem komolyak persze, pl. egymás kigáncsolása mikor már úgyis tiszta kaja volt mindkettőnk). Ezután jöhetett a takarítás, rendrakás és a tisztálkodás.
Mindent összevetve jó nap volt. Szerintem a kapcsolatnak és a szellemnek is jót tud tenni egy ilyen bolondos nap. Levezeted a stresszet viccekkel, ráadásul hatalmasakat nevettünk. Az már más kérdés, hogy azóta a szomszédok tagoltan mondanak minden mondatot, mintha fogyatékosok lennénk... :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!