Miért nem tudok dönteni az életemről?

Régebben kialakult képem volt arról, hogy milyen életet szeretnék, hogy mik azok amik fontosak lesznek majd és mit akarok elérni. Lényegében karriert akartam, azt hogy elismerjék a munkámat, hogy legyen egyfajta tekintélyem, hogy az emberek azt mondják, ha rólam van szó, hogy "Igen ő nagyon jó és elismert a szakmájában". Meg persze sok pénzt akartam keresni, hogy ne legyenek anyagi gondjaim, a szüleimet is tudjam támogatni. Magánélet szinten pedig elég határozott elképzelésem volt. Nem akartam családot, férjet, gyereket, házasságot. Laza futó kalandokat képzeltem el. Emellett szerettem volna, ha van egy csomó barátom, akikkel átjárunk egymáshoz, elmegyünk ide-oda, és pár ember akikkel igazán közel állunk egymáshoz és mindenben számíthatunk egymásra.

Aztán történt valami, amitől padlóra kerültem és átértékeltem mindent. A munkával kapcsolatban rájöttem, hogy nem vágyom nagy dolgokra és nem szeretném, ha az lenne az életem. legyen egy munkám, amiből önállóan fenn tudom magam tartani, esetleg néha a szüleimet megtámogatni anyagilag, vagy legalább azt elérni, hogy nekik ne kelljen engem. És lehetőleg ne utáljam amit csinálok, de nem vágyom már arra amit az elején leírtam. Viszont a magánéleti terveim katasztrofálisak. Vágyom egy kapcsolatra, nagyon, de ugyanakkor félek is, hogy a tapasztalatlanságom miatt elcseszném. A házasságra nem láttam igazán jó példákat magam körül, ezért nem is vágytam rá soha. De néha úgy érzem, olyan jó lenne valakihez minden nap hazamenni és tudni ő vár engem, vagy én várom őt otthon, a közös otthonunkban. Aztán elbizonytalanodom, hogy mi van ha rossz férjet fogok ki és minden rossz lesz és beleragadok egy ilyen házasságba. Aztán ott a gyerek, néha elképzelem milyen lehet, a a terhesség, a szülés, gondoskodni róla amíg pici, nevelni amikor már nagyobb. Ha elképzelem, hogy egy 8 év körüli kissrácot viszek a suliba, vagy játszok vele otthon, vagy együtt tanulunk az tetszik, de aztán belegondolok mennyi macera van egy gyerekkel, a terhesség, szülés alatt mennyi változás, ami talán örökre meglátszik majd rajtam. Aztán eszembe jut az is, hogy sokszor 1-2 gyerek után, a mindennapokba belefásulnak a szülők és elhidegülnek egymástól, és ilyenkor félek és visszatérek az alapgondolathoz, hogy nem való nekem család. Aztán a ott vannak a barátok, sajnos jelenleg nincsenek barátaim, volt 1-2 haverom de amikor gáz volt szép lassan mindenki eltűnt élik a saját kis életüket én meg itthon ülök egész nap, ha éppen nem melózok. Nemsokára kezdődik az egyetem is, ahol nyilván sok új embert ismerek majd meg. De én nem azért megyek, hogy bulizzak, hanem, hogy szerezzek egy diplomát és közben dolgozni fogok, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy anyuék álljanak mindent. Meg amúgy se voltam soha bulizós, az nem az én világom. Valahogy nem látom a jövőmet és ez idegesít. Régen tudtam, hogy ezt és ezt szeretném, de most nem tudom eldönteni mit akarok. Egyszerűen mindenben bizonytalan vagyok és csak tengődök, telnek a napok egymás után én meg igyekszem túlélni őket egyesével, és ez így megy lassan 1 éve és nem látom a kiutat, amitől megvilágosodhatnék. Mit csináljak, ha valaki volt már ilyen helyzetben, mitől változik ez majd meg? Mitől fogom tudni, hogy mit akarok?

20/L