Mit lehet kezdeni az ilyen szülőkkel?
19 éves vagyok, most fejeztem be az első évemet az egyetemen. A szüleim jól keresnek, régóta nincsenek anyagi gondjaink. Ennek ellenére mindig is heppjük volt rajtunk spórolni, hogy ők hawaiozhassanak a pénzből munka után, hétvégente. De nem is itt kezdődik a gond, hogy önzőek. Van egy 16 éves húgom, akire mindent rákényszerítenek, nem engedték el Ausztriába tanulni (10km-re lakunk a határtól) csakúgy, mint engem annyi idősen. Ráadásul úgy beszélnek velünk, mint a kutyával. Tesóm kicsit erősebb jellem, ő keményen leosztja őket, visszaszól bátran, ha valami adódik. Viszont már ő is teljesen elhatárolódott tőlük, nem szól hozzájuk, ha nem muszáj. Én viszont nem vagyok ilyen erős, egész gyerekkoromban bántottak, mindenre kényszerítettek, egy gátlásokkal teli ember lett belőlem. Anyámnak sosem voltam elég jó, ha 5-öst hoztam haza, akkor belekötött, hogy miért nem 6-os. Jeles átlagokkal elvégeztem a gimit, most az egyetemen is jól teljesítek. Mivel beígérték, hogy támogatni fognak, direkt helybeli egyetemet választottam, hogy nekik olcsóbb legyen, és bejárok. De nagyon megbántam, mert mióta leérettségiztem, egyfolytában csak csesztetnek, főleg anyám, apám meg sokszor átváltozik agresszív vadállattá, ha olyat mondok, ami neki nem tetszik. De még inkább viselek el havonta 1 ilyen kirohanást, mint anyám undorító viselkedését, ami mindennapos. Minden nap, mióta vége a vizsgáimnak, minden nap a szobámban zokogok órákig, most is könnyes arccal írom ezt. Állandóan bánt, és nem száll le rólam. Kezdetben az volt a baja, mindenki előtt engem feketített, a falubeli ismeretlen emberek előtt is, hogy én semmit nem csinálok a házban. Jó, elkezdtem segíteni, lassan több dolgot csinálok, mint ő: elmosogatok vagy kipakolok a mosogatógépből, kiteregetem, leszedem a ruhákat, elpakolom őket, kitakarítom a fürdőt, a wc-t, felmosom a házat... valamit minden nap csinálok, persze nem mindet egy nap, de minden napra jut 3-4 dolog! Ma is elpakoltam az edényeket, elpakoltam a ruhákat, takarítottam.
Apámnak vállalkozása van, közel a házunkhoz. Kimentem oda tisztítószerért, hogy folytassam a munkát itthon. Anyám is ottvolt. Apám épp telefonált valakivel, arról, hogy át kellene adnia a vállalkozást valakinek. Mivel anyám rokkantnyugdíjas (semmi baja, ő maga is tudja, csak tekintélyes és lefizethető orvoshoz jár -.-), én meg tanuló vagyok és kapok támogatásokat a sulitól, tesóm meg kiskorú, nem tudja átiratni a vállalkozást. Mondtam anyámnak viccelődve, hogy ha kapok 10%-ot a nyereségből (ami nincs több havi 20-25ezer ft-nál!), akkor átveszem. Erre anyám bunkón, lekezelően leosztott, hogy mit képzelek én magamról, takarodjak el, én állandóan csak követelőzök, dolgozni meg "dög" vagyok. Erre mikor felsoroltam neki, mit csináltam ma, hogy fél délelőtt dolgozok, de ő észre sem veszi, ha el van pakolva valami vagy ki van nyalva az egész ház, rám se figyelt, másfelé lesegetett. Aztán sírva kifutottam. Nem bírom már, engem mondanak elégedetlennek és követelőzőnek, miközben nekik nem elég soha semmi! A barátom sokat van nálunk, szerinte is szörnyű szülők, soha semmi nem lenne elég nekik, és sajnál engem.
A másik, tegnap, mint minden nap, elkezdett azzal szekálni, hogy miért nincs munkahelyem a nyárra. Nem érti meg, hogy olyan helyen lakunk, ahol nincs munkahely, hónapok óta keresek, de sehova sem vesznek fel! Mondtam neki, hogy megmutatom, hány emailt írtam, jártam a várost is, ahol a suli van, a telefonokat sajnos nem tudom megmutatni, de nézze meg, mennyit futottam munka után, és semmi! De nem ért meg, csak szekál minden nap, hogy egy lusta dög vagyok, semmirekellő. Már nem bírom. Elköltözni nincs lehetőségem, nincs hozzá pénzem, mivel a szüleimtől annyit kapok, ami a buszbérletre elég, nyáron semmit, szoctámból élek (mégegyszer, nem vagyunk szegények! a tesóm 1 hónapja volt 1 hétre Angliában, a szüleim fizették be, közel 200ezerben bennvolt, plusz drága ruhák, minden nap kocsikáznak, mert unatkoznak stb.). Már kerülöm anyámat, mint a tüzet, de sajnos teljesen csak az elköltözéssel szakíthatom meg a kapcsolatot, így mindig utolér. Van, hogy csak bejön a szobámba, és keresi, mibe köthez bele, és addig hergel, amíg el nem éri, hogy őrjöngjek vagy sírjak miatta! Olyankor elégedetten kivonul, de ha csak vállat rándítok, nem adja fel, minden áron eléri a célját, ha kell, hadonászik, hogy megver. Ez is heti 1-2x biztos előfordul. Mit tehetnék, hogy kezeljem őket? Mikor próbálom megbeszélni velük, hogy normálisabban állhatnának hozzánk, akkor jön az, hogy mi micsoda követelőző, elégedetlen mocskos kölykök vagyunk, hogy mi semmit sem érdemlünk, hogy mi vagyunk a világ legrosszabb gyerekei. Egyszer volt, hogy anyám azt mondta, ha azt tenné velem, amit érdemelnék, akkor a földön fekve rugdosna engem életem végéig! Mindezt azért, mert összevesztünk, mert nem akart orvosra adni 5000Ft-ot (olyan bajom volt, amit igazán csak magánrendelésen vizsgálnak ki, máshol hónapokat kell várni és ez sürgős volt)! Mit tehetnék? Az elköltözés tényleg kilőve. Az egyetlen mentsváram, hogy jövőre talán sikerül kimennem Ausztriába ösztöndíjjal 1 évre, és megszabadulok tőlük, de hát még ez sem biztos.
Ami rogton kiugrott, hogy akkor kezdtel el segiteni, mikor mar anyad tobbszor emlegette.
Nem mindenkinek van lathato baja, fajdalmai. Anyad, mivel dilis, uvoltozo, tobb mint valoszinu depresszios.
Tesodat nem "erosebb jelemnek", hanem szemtelennek hivnam ha "kemnyen leossza oket". Szuloket nem le/kiosztani szoktunk.
Miert nem probalsz bentlakasos egyetemet, meg ha mashova kell menned is?
Vagy egy masik varosban tudnal dolgozni, es berelni alberetet mas fiatalokkal.
Amit irsz, tenyeg kovetelozo vagy, penz, pen, penz. Szuleid dolgoztak meg azert ami eddig van, elvezhetik. Na mondd mar, elutazzak az oroksegeteket, na es.
"Szuleid nem lehetnek annyira rosszak, ha a baratod tobbet van naltok, mint otthon."
Kivéve, hogy az ő szülei is hasonlók. 5000Ft-ot nem adnak a fiuknak fogorvosra, de a 2 kocsi, a külföldi nyaralás és társai megvannak. Rám meg azán végképp egy fillért nem áldoznának, mert hát csak egy betolakodó vagyok a családjukban szerintük. Elmennek külföldre nyaralni, a barátom kijelentette, hogy nélkülem nem megy. Erre azt mondták, jó, de engem aztán el nem visznek, és elhívták a barátom unokatestvérét helyettünk. Ennyi. Pedig egy rossz szót nem szóltam soha egyikükhöz sem.
Egyébként 90%-ban azért vagyunk nálunk, mert nekem van külön szobám, itt kettesben vagyunk, ő viszont egy kis szobában kuporog kettesben az öccsével. Nekem meg elég kínos úgy ottlennem, és nem szeretek odamenni, meg mindenki befutkározik hozzájuk 5 percenként, nem hagynak békén.
Hát igen, ez már nömagában minősíti őket. Miattuk mindenki fúj ránk is a rokonságban, a saját unokatestvéreim nem köszönnek, van, akinek még a teljes nevét sem tudom, meg életemben 2x nem láttam, mert rosszban vannak mindenkivel. Minket is büntetnek azzal, hogy ők elviselhetetlenek. A saját testvéreik utálják őket és viszont.
Egyébként egy másik, számomra megrázó dolog, hogy anyám meg apám unokatestvérek! És ez bizonyított, míg élt a mamám, akkor derült ki számomra egy beszélgetésből. Mindenki tudta, csak nekünk nem akarták elárulni, de már bebizonyosodott. A két papám testvérek voltak. Érdekes volt, mikor mentünk a közös unokatestvérük temetésére! Először azt hittük, apánk unokatestvére, aztán anyám azt mondta, az övé... Aztán kiderült, hogy közös.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!