Nem értem az anyósom! Félreértek valamit, vagy csak szimplán utál?

Anyósom egyre furcsább, ahogy telik az idő. Sok kérdezőnél tapasztaltam, ami nálunk is egyre jobban elő és egyre idegesítőbb: az anyós elkezd megváltozni. Nálunk is ez a helyzet. Először végtelenül kedves volt, aranyos, bűbáj nő volt. Ma meg mindenkit irányítgat vagy irányítgatni próbál (Úgy csináljunk mindent, ahogy ő gondolja), beleszól mindenbe, átjön hozzánk rendezkedni ("Hogy áll ez a szőnyeg?" - És elkezdi rendezgetni), ha veszünk valamit, mindig azt hangsúlyozza, hogy fölöslegesen vettük, nincs is rá hely. Arra nem is gondol, hogy szeretnénk elkezdi az életünket és bizony van pár olyan dolog, amire később szükségünk lesz és ha van rá mód, hogy most olcsóbban beszerezzük, akkor megvesszük, hogy később ne kelljen kiadni az összeg ötszörösét. Nem olyan dolgokról van szó, amik nagy helyet foglalnak, egy értékesebb kávéscsésze készletről van szó, ami már régi vágyunk és most összejött rá a pénz és szörnyen kedvező áron juthattunk hozzá. De volt még más is... A nagyobb család előtt is egyre inkább ellenségeskedik, pl. az unoka már jár, és szóltam a kicsinek ("De ügyes vagy már, Picúr!"), aki felém fordult, mire az anyós: "Ne rá figyelj, ide gyere!". Ráadásul sokszor elvárja, hogy az ő házimunka részét is mi csináljuk meg, amíg ő pihen, vagy elmegy az unokájával játszani. Megértem, hogy sokat dolgozik, de én egyetemre járok, a párom dolgozik, szeretnénk mi is élni, egyről a kettőre jutni. A páromnak ezt még nem mondtam el, de volt már példa, hogy a párom is otthon volt, mikor az anyós piszkált. Erre az anyós előadta, hogy ő mennyire nagyon segíteni akart és amit én csináltam, az komplett hülyeség volt, természetesen én fogadtam rosszul a (nem kért) segítséget. Tény, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de ha kell, úgyis kérek segítséget, nem kell kivenni a kezemből a paprikát, és nem kell megjegyzést tenni, hogy az átlagtól eltérően vágom, nekem eddig mindig bejött ez a technika, sosem vágtam el magam. Nem kell az autómra sem megjegyzést tenni, mert nem ők spórolták rá össze a pénzt, hanem a szüleim. Amikor meg mondom, hogy "Jó, veszünk másik autót, egy terepjárót.", akkor már húzzák a szájukat, hogy nekünk fölösleges akkora autó, még egy akkora is nagy lenne mint az övék, vegyünk kisebbet. Mintha minden olyan dologra irigyek lennének, amiből nekünk jobb jut vagy van esély, hogy jobb jusson, mint nekik valaha.

Lassan költözni fogunk, és ezt most fogjuk bejelenteni. Azonban a költözésig ki kell bírnom ezt az időszakot, és már nem tudom hogyan. Néha este, ha végig gondolom a napot meg hogy milyen volt az anyósom, inkább sírok. Annyira bosszant a hozzáállása, hogy a stressztől már megint rágom a körmöm, este pedig csikorgatom a fogam.

Mit tehetnék, hogy ez a negatív hozzáállása valamelyest csökkenjen, hogy velünk együtt tudjon örülni? Nagyon, de nagyon szerettem őt, olyan volt, mintha a második anyukám lett volna, de ezzel a stílussal, most már inkább utálom.

Hogyan lehet ezt a problémát orvosolni? Volt valaki már ilyen helyzetben, esetleg meg is oldódott a probléma?

Nagyon köszönöm előre is a válaszokat, Mindenkinek!