Felek, hogy megbolondulok, hogy nem tudok valasztani a ket elet kozott, mit tegyek, belefaradtam, a halal gondolata kisert?

*feladtam egy csomo mindent, hogy itt lehessek

Nekem ennyi infó bőven elég. Én - ha szeretem a párom - nem várom és nem fogadom el tőle, hogy feladjon értem egy csomó mindent.

Ha feladtál mindent, nem vagy önmagad, teljesen érthető, hogy hisztis vagy. (Jelzem, nem tolerálható, csak érthető.)

Még egy: egy kapcsolat akkor jó, ha épít. Téged rombol, mert hisztis vagy, nem boldog. Mi a kérdés?

Nem a szeretet tart össze benneteket, hanem az, hogy TE feláldoztad magadat, mert rögeszmésen ragaszkodsz hozzá (erre utalnak azok az indokolatlanul "nagy" szavak, hogy beleőrülsz, meg halál gondolata kísért). Te gondolkodás nélkül elmentél a pasival. Ő vajon hazamenne vele, ha kérnéd? Nem hiszem. Na ez a különbség köztetek, és ezért nem működik a dolog.

Mi a kérdés?

9.30 újra

vagyok bizonyos dolgokra, amiket nem kapok meg, ilyen peldaul a kozos tervezes, a hazassag

Hol vagy TE ebben a kapcsolatban? Feladtál mindent, a vágyaid meg le vannak sz*rva.

Nagyon nem fair, amit ez a pasi csinál veled. Ha nem akar elvenni (márpedig nem akar, ez tisztán látszik), tisztességesebb lenne, ha megmondaná, mert akkor józanabbul tudnál dönteni, mit áldozol fel ezért a kapcsolatért.

29 vagy, minél később lépsz ki ebből a kapcsolatból és kezdesz új életet, annál nehezebb lesz olyan párt találni, aki VELED AKAR családot alapítani.

Biztosan le fognak ezért pontozni, de sajnos akkor is ez a véleményem. :(

Nagyon rágörcsöltél erre a család témára, mintha ez lenne az egyetlen értelme az életednek. Valószínű, hogy ettől a görcsös kapaszkodástól ijedt meg a barátod is.

Volt hasonló időszakom, bár kicsit más "céllal", de én is kiállhatatlan voltam. A kezembe került egy cikk, akkor gondolkoztam el, hogy hogyan is nézhet ki a helyzet a másik szemszögéből. Ha velem csinálnák azt, amit én vele, hogy reagálnék? Pechemre az jött ki, hogy pont úgy, ahogy teszi.

Aztán rájöttem, hogy másoktól várom, hogy megoldják az életemet, én csak tocsogok az önsajnálatban.

Fogtam egy papírt, felírtam minden olyan tulajdonságomat, amin változtatni akarok és minden hétre beosztottam egyet. Ha hisztizni akartam, akkor elszámoltam akár százig is - ha akkor is hisztizni akartam, akkor jogos volt. De 99%-ban mire a százig elértem, elszállt a "hisztizhetnékem".

Kerestem olyan elfoglaltságot, ami sikerélményt ad. Munkát, hobbit. Elkezdtem egy nyelvet tanulni, amivel jól haladtam. Beiratkoztam sportolni, amivel hihetetlen mennyiségű energiát tudtam levezetni. Nekem ez a kick-box volt, mert a zsákot bánthattam, ahogy jól esett, az edző meg a - már bocsánat - a belünket is kihajtotta. Mire vége lett az edzésnek, arra volt csak erőm, hogy nézzek ki a fejemből. De ahogy nőtt az állóképességem, fizikai erőm, egyre magabiztosabb és higgadtabb lettem.

Nem elhanyagolható mellékhatása volt az alakformálás, ami még több önbizalmat adott. Ahogy újabb és újabb, addig nem létező izmot fedeztem fel magamon, jól esett tükörbe nézni.

A munkámba is beleadtam apait-anyait, a szakmai visszajelzések és a bankszámlámon növekvő összeg is jó érzés volt.

Engem ezek tettek helyre, most már mondhatom, hogy 180 fokos fordulatot vett a személyiségem.

Dale Carnegie könyveit jó szívvel ajánlom (Sikerkalauz 1. és 2. rész). Alapvető dolgokat ír le, de mégis rádöbbent olyan dolgokra, amit magamnak se tudtam megfogalmazni. Emellett olvasmányos és gyakorlatias.

Egy szociálpszichológiai tankönyv is nagyjából ezeket írja le, csak hosszabban és gyakorlat nélkül.

Mindenhol árulják, de ha magyarul akarod olvasni, szerintem érdemes lenne akár postán is megrendelni - vagy talán netről is letölthető. Nekem szinte házipszichológusként működött, amíg betartottam a könyv tanácsait, gördülékeny volt minden.