Vagytok itt ilyan nők, akik elakarnátok válni, de a gyerekek, meg anyagiak miatt nem teszitek?

Hazudnék ha azt mondanám nem jutott még eszembe mikor éppen össze vagyunk veszve a férjemmel.

nem iszik, nem ver, nem haverozik, időben hazajár, hazahozza a fizetését, csak kiakaszt mikor fontosabbak a szülei mint én vagy a gyerek, és megmondja mikor hova mehetek, ki jöhet nálunk, meg ilyenek. Elég nehéz természete van, és miota megvan a gyerekünk azóta még gyakoribbak az összezürdülések.

Azt mondta ha el akarok válni, a gyereket nem adja, el fogja vinni.

Hát ez eléggé nagy visszatartó erő.

és hát a lakást és autót is el kellene adni és felezni, pedig a felét mindennek a szüleim vették, a másik felét meg közösen szedtük össze.

De mikor jóban vagyunk, csodálkozok hogyan juthatott ilyen az eszembe.

értsétek meg,nem vheti el csak úgy a gyereket!!!!!!

Ne maradjatok úgy a házasságban hogy nem vagytok boldogok.

12.07 vagyok

Nálunk "csak" a pénz a probléma, én már nagykorú vagyok.

Nekem is a szüleim vannak így.

Nehezen bírják, apukám iszonyú stresszes, mivel otthon is feszült a légkör, és jönnek elő az ebből következő betegségek. Anyukám néhány év alatt hozzászokott, hogy alkoholba fojtsa a dolgot, ritka az olyan nap, amikor nem iszik.

Azért nem váltak el, mert először meg voltak győződve arról, hogy nekünk jobb, ha családban növünk föl. Pedig számtalanszor kértük, hogy váljanak el, mert ez borzalmas, senkinek nem jó.

Most már, hogy felnőttünk, akár el is válhatnának - csakhogy anyukám közben rájött, hogy nincs semmije, mivel amikor éppen nem gyesen volt, akkor otthon ült, talán ha két éve kezdett el dolgozni.

Szóval ilyen is van. Én még szerencsés vagyok, mert a gyerekkorom még szép volt, 14 évesen meg elmenekültem otthonról, de a kisebb testvéreimnek már a gyerekkora sem lehetett szép. De ők is csak 14 évesen tudtak elmenekülni otthonról.

Egy dolog miatt írtam ezt le: ha a gyerekek miatt nem teszitek meg a lépést, akkor nagyon figyeljetek rájuk. Sokszor a rossz házasság teszi tönkre az ember gyerekkorát.

Én is ilyen szülők gyereke vagyok. Anyám anno azért nem vált el mert (ahogy az egyik előző válaszolónál is) apám, és a családja fenyegette anyámat hogy elvennének tőle. Annyi esze nem volt már a lelkemnek, hogy ez nem úgy megy ám...

Összegezve: borzalmas gyerekkorom volt, tönkrementem idegileg, többször megjártam a pszichiátriát, 6 éves korom óta folyamatosan pszichológustól pszichiáterig hurcoltak, és észre se vették hogy az egész miattuk van... Próbáltak hárítani mindig.

Anyámnak a mai napig nem tudom megbocsájtani hogy nem vált el, apámat pedig amíg élek, gyűlölni fogom.

Mostanában egyre sűrűbben eszembe jut, hogy talán jobb lenne egyedül. A párom abszolút nem tekint a partnerének és szerintem nem szeret már, de hiába mondom ezt neki már egy jóideje, nem történik semmi, csak tiltakozik. Mindig a sok meló és a fáradtság a kifogás, hogy nem járunk el sehová és hogy alig van szex. Én már kicsit belefásultam, bár tegnap megint kitört belőlem, mert már 1 hete minden éjjel azt álmodom, hogy egy pasi (mindig más, az arcára nem is emlékszem) belém szeret és rajong értem, imád és a csillagokat is lehozná nekem az égről. Jaj, eltértem a tárgytól, bocsi!

Szóval én tűrök, mert olyan igazán komoly problémák nincsenek (még), leszámítva, hogy szinte csak lakótársak vagyunk. Ez kb. 1-2 éve van így, mióta új melóhelye van a páromnak. Tudom, hogy valószínűleg amiatt, de ez akkor sem mentség arra, hogy hagyja tönkremenni a kapcsolatát.

Az tart vissza a költözéstől, hogy nincs hová mennem :)

De arra már gondoltam, hogy egy hasonló sorsú anyukával közösen ki lehetne venni egy lakást.