Mindig a gyereknek kell megbocsájtónak lenni?

Édesanyám meghallt rá 5 hónapra már apám nyíltan mutatkozott barátnőjével és annak fiával,a sors fintora hogy anno nekem barátnőm volt,a köztük levő korkülömbség 27év,megpróbáltam elfogadni(igaz nem örültem neki,főleg ilyen hamar)de be kellett látnom hogy nem megy.Ha eljöttek hozzánk vendégségbe akkor apám az én gyerekeimmel kiabált akkor is ha a nő fia csinált rosszat,elvette a süteményt,a csokit az unokáitól mert az kell a nő fiának(jelzem én raktam asztalra,hogy mindenki egyen belőle)A nő kiabált velem mert én nem vettem a fiának ajándékot szül.napjára és névnapjára(kérdem én mire fel?)apám sem vett az unokáinak.Apám közölte velem hogy neki a nő kell mi nem,ez már 8 éve volt,5 éve egyszer felhívott hogy lejöhet-e?mondtam neki persze én soha nem mondtam hogy ne jöjjön,akkor sírt hogy szakítottak mert mi hiányoztunk neki és én naivan el is hittem hogy mostmár más lesz,de csak egy hétig tartott a csoda 1-szer csak nem jött,majd közel egy hónapra rá felhívott hogy nem jön többé mert megint együtt vannak,ezt kb:3-szor játszotta el velem.A legkisebb unokáját nem is látta még pedig már 4éves,a másiknak meg a nevét nem tudja,pedig 20 percre lakik tőllünk.Én már belefáradtam abba hogy mindig én alázom meg magam ő meg csak szórakozik velem és a családommal,hazudnék ha azt mondanám nem fáj hogy van apám és még sincs de már azt montam ebből elég.Az apák azt tehetnek a gyerekeikkel amit akarnak?