Mit csináljak? A szüleim óvodásként kezelnek.
Helikopter szülők
Nagyon érdekes kifejezés. Jelentése: olyan szülők, akik folyamatosan a gyerek feje fölött lebegnek (erre utal a helikopter kifejezés) és nyomon követik, sőt meghatározzák a gyerek minden lépését. Ezzel az a nagy probléma, hogy a gyereknek szinte nincs saját élete, mindig a szülő határozza meg, mit csinálhat, kivel barátkozhat, szinte mindent. Ez a hatalmas kontroll oda vezet, hogy a gyerek nem tudja megismerni önmagát, soha nem tudja mire képes igazán, mit tudna elérni, ha hagynák. Hiszen a gyerek összes problémáját a szülők oldják meg. De sajnos így, a gyerek konfliktusmegoldó-képessége, önismerete, szociális kapcsolatai egyre szűkebbek, problémásak. Ennek felnőttkorban súlyos következményei lesznek: kapcsolati zavarok, szorongásos tünetek, konfliktuskerülő, élősködő magatartás. A probléma minden esetben a szülőkből táplálkozik, hiszen (általában gyermekkori sérülés miatt) nem képes elengedni, nem tudja önálló útra engedni gyermekét. Az ilyen szülőknek szakmai (pszichológiai) segítségre van szüksége.
Fizesd te az albérletedet és a ruháidat, abba már nem szólhatnak bele. El vagy tartva, és arról is lehetne vitatkozni, ki a kullancs...
Nézd, lehet, hogy nem jó, hogy így kezelnek úgymond a pénzükért cserébe, de nem muszáj elviselned, önállósodsz és akkor végképp nem pofáznak bele semmibe olyan jogon, hogy kislányom, a mi pénzünkből vagy albiban, és tanulsz egy jól fizető állásért.
Kedves válaszadó!
"Az utolsónak üzenem, nehogy azt hidd már, hogy kötelesek a szüleid felelősséget vállalni érted, 21 évesen, hahha, nevetnem kell. Persze ha gondoskodnak rólad, csak tiszteltd és becsüld őket, de ne felejtsd el majd, hogy neked meg idős korukban kell róluk gondoskodni!"
Reméltem, hogy leesik, mivel hangsúlyoztam, hogy a felelősségvállalás, gondoskodás 18. életév után természetesen szimbolikus. DE jó esetben a szülők nem 18 évre szülik a gyermeküket, hanem egész életükre. És igen, a gyermekük maradok 18 éves korom után is és igen engem így neveltek 18 után is törődni fogok a gyermekemmel, segíteni, ahol tudom. De nem "helikopter szülő" módjára. ott leszek ha szükségük lesz rám. Természetesen nem fogom dirigálni az életüket, egy szülőnek egyengetnie kell a gyermeke lépteit és nem akadályokat görgetni eleibe...
Ja és szép dolog, hogy fizetik az egyetemét a lányuknak, de akkor már miért nem fizetik azt amit a lányuk is szeretne csinálni?
Nem tudom volt-e még hozzám intézett kérdés. Ja és igen. Természetes, hogy támogatni fogom a szüleimet ha megöregednek. nem kérdés.
Bocs az offért
""Örülj, hogy eltartanak"- annyit mondanék, hogy egy szülőnek KÖTELESSÉGE eltartani a gyermekét, és nem 18 éves koráig ahogy azt a törvények megszabják, hanem tovább is, szülői voltából kifolyólag."
Csakhogy vannak bőven, akik visszaélnek ezzel. A sokadik diplomájukat teszik le közel a 30hoz, de még egy percet sem dolgoztak. Ha azt mondod, kötelező a szülőnek fedezni az egyetemi tanulmányokat, tévedsz! Rohadt sok fiatalt ismerek a munkahelyemen (én is az vagyok), akik ott dolgozzák össze a suli költségeit és utána mennek tanulni, vagy mellette, ha van idejük. Nem arra építenek, hogy hja, apucinak kötelessége fizetni, mert különben minek csinált?
A kérdezőnek albérletet is fizetnek, ami nem kis pénz. Ennyire fontos nekik a lányuk jövője, aki cserébe hálátlan, mert még ő mondja őket kullancsnak... legkevesebb 60 ezrükbe kerülhet havonta a lányuk, ha nem éreznék fontosnak, elhiheted, hogy nem fizetnék neki a sulit. A tojáshéj rajta s*gggükön az ilyen egyetemistáknak és még ők rinyálnak, hogy de sz*r nekik... Semmit sem tudnak az életről!
22L
17:09
Látom megragadtad a kérdés lényegét, örülnék ha a kötözködők is belátnák az igazadat. Egy pszichológus
"Ha azt mondod, kötelező a szülőnek fedezni az egyetemi tanulmányokat, tévedsz!"
Látom szövegértésből gyenge vagy! Nem úgy értem a kötelességet, hogy kötelező törvény adta joga. Sajnálom előre a gyermekedet, ha Te így beszélsz. Persze mert az a normális szülői magatartás, ha 18 után kirakod az utcára, vagy elüldözöd otthonról ha nem csinálja azt amit Te mondasz. Ez igen! Gratulálok.
Ja és most itt nem tudjuk, hogy a kérdező tanul-e vagy linkeskedik, szóval ezt hiába minősíted. A másik pedig az, hogy én nem érzem magam élősködönek, engem igaz a szüleim tartanak el, albérletben lakom, de melóra nincs lehetőségem, viszont kapok tanulmányi ösztöndíjat...Ja és nem tudom úgy látszik erre fele emberségesebbek a szülők, minden lehetséges barátomat és ismerősömet a szülei tartanak el, egyetemista létére...ez nálunk nem szégyen...És hidd el legtöbben hálásak érte.
Persze van aki nem, de az majd számoljon el a lelkiismeretével....
Jól van, kiderült, hogy helikopter szüleim vannak, meg az is, hogy egy hálátlan dög vagyok, de mégis mit tegyek?
Elég nehéz a szakom, gyakorlatilag kitanulom a belem, a munka már nem igazán férne bele az időmbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!