Mit tegyek? Azóta a feje tetejére állt az életem. Nem tudom feldolgozni ezt így hirtelen= ( (

"Tesómat nagyon ritkán látom és kezdem elveszíteni a barátaimat is. " -írod.

Próbáld felélénkíteni a kapcsolataidat, biztos a testvéred is szenved.

A szüleidet meg hagyd - ők is megrázkódtatást éltek át, majd ha megnyugszanak (ez az ő dolguk) talán újra jobban fognak figyelni rád és a testvéredre.

szia:)

először is sajnálom, hogy ennyi minden miatt kell szomorkodnod:(

nagyon nehéz lehet, de sok ember van, aki ilyen helyzetben van...nem vagy egyedül...persze tudom, ez nem sokat segít, de azért egy kicsit talán:)

amit tehetnél ( ha még nem próbáltad ) ülj le őszintén beszélni a szüleiddel, és mond el nekik, hogy sokat szomorkodsz a válás miatt, és szeretethiányod van, és szeretnél velük többet beszélgetni:)

biztosan nagyon szeretned, ne gondold azt, hogy nem, csak őket is biztosan megviselte ez az egész dolog, csak lehet nem annyira mutatják ki...de belül biztosan örlődnek még...

lehet, hogy egy kis idő kell még nekik, hogy megszokják a dolgokat, és minden okés legyen...nem olyan régen váltak el, és mivel sokáig együtt éltek, nem könnyű megszokni egy teljesen más életet...

szóval ne szomorkodj, mert szeretnek ők, hidd el nekem:)

akár mondhatod is nekik, hogy számíthatnak rád, mert tudod mennyire nehéz ez nekik, de szeretnéd, ha ők is veled lennének, segítenének neked abban, hogy megszokd ezt az egészet...és ha érezteted, hogy mellettük vagy, jól esik nekik is:)

és pl. apuddal megbeszélhetnéd azt, hogy jelöljetek ki időpontokat, hogy mikor beszéljetek, talizzatok, és akkor azt egy idő után megszokjátok, és nem felejtitek el felhívni a másikat:)

nem szabad depressziósnak lenned, ne engedd ezt magadnak...mondogasd, hogy erős vagyok, vidám leszek, nincs semmi gond, azzal semmit sem segítek, ha depressziós leszek, azzal csak magamnak ártok...

és ha ez az egész válás eszedbe jut, gyorsan tereld el a gondolataidat, mert ha ez sikerül, akkor könnyebb lesz, hidd el nekem:)

írhatsz nekem is, ha úgy érzed...szívesen válaszolok, ha ezzel tudok segíteni, de persze ahogyan gondolod:)

ami fontos, hogy ha még nehéz is, próbálj ne mindig erre a sok rosszra gondolni, hanem igenis nem elhanyagolni a barátokat, beszélgetni velük:) néézz vicces vidiket, filmezz, netezz, nevetgélj, játsz:)

szeresd magad annyira, hogy megerősödsz, és nem búslakodsz, mert te egy nagyon értékes ember vagy, és ez az ember úgy a legszebb, ha nevet:)

gondolj azokra az emberekre, akik szeretnek téged, akiknek majd szükségük lesz rád...és arra is, akinek majd te leszel az igazi:) remélem, nem szeretnéd, ha ők nem lehetnének veled vidámak, jókedvűek, mert szomorkás vagy...:) ebből is meríthetsz erőt:) tűzz ki célokat, és ezekre összpontosíts, ne arra, ami most zavar:)

fel a fejjel csajszi:)

remélem segítettem:)

Kedves Kérdező!

A tegnapi 23,50-es nagyon jó tanácsokat adott neked, érdemes lenne minden mondatát kinyomtatni (kiírni) és naponta minden reggel-este újra-olvasni!!!

Hidd el, a szüleid szeretnek téged. De tudnod kell, hogy a papád most egy új kapcsolatban van, és a napi munka és az új család mellett másra kevés ideje marad. A nap neki is csak 24 órából áll.

A mamád most dolgozza fel, hogy egyedül maradt, most túl kell neki jutnia azon a (szerelmi) csalódáson, ami őt érte. Közben neki is ott a napi munka, a háztartás stb. Neki sem könnyű.

Persze ettől még legalább a házimunka közben többet beszélgethetne veled. Próbálj meg te közelebb kerülni hozzá azzal, hogy odaállsz mellé krumplit pucolni, takarítani stb. és közben elérni azt, hogy rád is figyeljen. Vedd rá, hogy együtt elmenjetek kirándulni, vagy moziba, vagy egyszerűen csak egy nagy séta. Mondd neki, hogy ráfér, hogy egy kicsit kimozduljon, ráfér hogy egy kicsit önmagával is törődjön stb.

Ne depressziós légy, hanem csavaros eszű!!!

Hidd el, hamarosan változni fog a helyzet, csak légy kitartó és előbb-utóbb eléred, amit szeretnél!

Figyelj, nem tudom mennyire vígasz, de ezerszer jobb elvált szülőkkel, mint egy sz*r házasságban felnőni. Mert szerintem ez már csak rosszabb lett volna. Én világ életemben arra vágytam hogy bárcsak elválnának a szüleim. Nem tették, én pedig szépen lassan belerokkantam lelkileg a folyamatos veszekedésbe, üvöltözésbe, szitkozódásba, később már verekedésbe, a feszültségük sokszor csúnyán rajtam csattant, a végén már én is célponttá váltam, nem csak egymást marták. Végül a pszichiátrián kötöttem ki, majdnem intézetbe vittek.

Most még talán nem látod át, de hidd el, hosszútávon jobb ez neked. Láthatóan szeret téged apukád, és anyukád is. A tesóddal és a barátaiddal frissítsd fel a kapcsolatodat, keresd a társaságukat, szervezz közös programokat. Lehet csak azt látják a barátaid hogy elkezdtél begubózni, és tudat alatt te tartod a távolságot.

ahogy olvastam...mintha az én történetem lenne szinte teljesen ugyanaz...csak nekem nem a nagyim, hanem az apám,nagypapám,tengerimalacom halt meg...nekem is szörnyű volt a gyerekkormo(most is az vok és most is az)...nyugi nekem talán még rosszabb...bár tudom, h ez nem vigasztal(engem sem szokott ha vhol látom/hallom)

csak hidd el, h az optimizmus nagyon sokat jelent...én is depressziós voltam(most megint úgy tűnik h visszaestem) és én saját magam húztam ki belőle..szó szerint magamra erőltettem az optimizmus gondolva: minden jobb lesz, csak el kell hinnem! ja...el is hittem és most még mélyebb depresszióba estem:/...de nem szólok senkine, felveszem azt a jól ismert régi álarcot, amin keresztül mindenki gondtalannak, boldognak lát majd...soha, senkinek se mondtam el, m ert senkivel sincs normális mély kapcsolatom...szóval...csk annyit h átérzem a helyzeted! ha veled van még a kutyád, akk legyél vele(én macskát kaptam, kicsit segít) és gondolj arra, ő biztosan szeret!

hatalmas öleléseket és sok megértő könnycseppeket küldök neked :/ :) :(