Mi lehet bennem a hiba? Ennyire elviselhetetlen vagyok?

Ajj, érzem, h hosszú lesz, de belekezdek. Itt vagyok én lassan 19 (:'( ) éves leszek. Nem volt még barátom, igzán páran próbálkoztak. De 2 okból nem jött létre kapcsolat1, vagy ők visszakoztak 2, vagy én, mert tudtam, h nem tudnám megszeretni őket.

Barátnők terén sem állok túl jól. Vannak felszínes kapcsolataim, de nincs meg az az igaz barát, akire mindig számíthatok(és persze fordítva).

A családom: van egy lány testvérem, 2 nagyon külön világ vagyunk külsőleg, belsőleg, de mintha felcseréltek vna minket, mintha neki kéne 19-nek, nekem meg 25-nek lenni. A helyzet az, h jól elvagyunk, de ritkán találjuk meg a teljes harmóniát. Apukámról annyit tudok mondani, h egy nagy gyerek. Gyakran csak magára gondol, külön dolgokat vesz magának(csoki, keksz) amiket dugdos elölünk. Anyum szerint, mert kiskorában nem kapott elég megértést.

Anyum: munka és tisztaságmániás, de már csak ő maradt nekem és fordítva is igaz. De sokszor megbántjuk egymást. Az egész eddigi életem arról szólt, h kerestem a helyem, az utam. Ált. suli után elmentem koleszba, egy öt évfolyamos gimibe, 3,5 év után ott hagytam. Kikészített a kollégium. Most 4 évfolyamos gimibe járok, de így egy osztállyal lejebb kerültem. Itt is tiszta stressz vagyok és nem találom a helyem. Utálom azt az osztály, utálom, h mivel ez egy elit( a nagy fszt) gimi mindenki tiszta beképzelt, h ide jár, utálom, h közbe sz@rt se tudnak és utálom, h nagyon nagynak érzik magukat. Szánalmasnak tartom az egészet.(tisztelet persze annak a néhány kivételnek).Ami ennél jobban fáj, h gyakran bántanak az emberek pl: ebben az osztályban is, néhányan röhögnek rajtam, de nem értem, h miért. Múltkor mentem az utcán, jött velem szembe egy fiú ismerősöm a társaságával. Köszöntem, h "Szia" ő is köszönt, de mire egyet léptem tovább hallom, h a többiek elvékonyított hangon mondják, h "Szia" engem parodizálva.

Lehet, h sokan azt gondolják, h Úristen ez a legnagyobb gondod, de nagyon rossz ezt nap, mint nap megélnem.Azt, h bántanak, azt h nem kellek senkinek, azt h félek, h mi lesz ezután, azt az undort ahogy élem az életem. Azt, h a padtársam ma azt mondta, h "menj vissza a kva anyádba te hisztis kva" csak azért , mert én nem mutatom meg neki dogaírás előtt a füzetem. Egy perccel előtte meg engem fikázott. Mi ez a világ? Mit keresek én itt?