Miért fura az, ha valaki fiatalon akar szülő lenni?
Teljesen megértelek... Mármint, hogy furcsállod a támadásokat.
Én a 23-at 5 hónapja töltöttem be, és 2 hónapja született meg a kisbabánk a férjemmel. Mikor eldöntöttük, h összeházasodunk, már azon sokan ki voltak bukva, h "ilyen fiatalon??" (akkor voltam 22)
Mikor pedig kiderült, h terhes vagyok, volt olyan barátnőm, aki egyenesen lehülyézett :)
Nem mondom, hogy nem esett rosszul.. Igenis nagyon rosszul esett, de próbáltam nem mutatni. Én úgy éreztem, hogy kész vagyok az anyaságra és már nagyon vágytam kisbabára, illetve a férjem is.
Sokan mondják még most is, hogy meg fogom én ezt még bánni... mármint, h nem 30 évesen szültem, és a 20-as éveimben nem tomboltam szét az agyam. :)
Én pedig azt nem értem, hogy miért ne lehetne család mellett is jól éreznem magam? A tömött szórakozóhelyeket azelőtt sem szerettem, inkább a baráti összejöveteleket, házibulikat, sütögetős kerti partykat. Amikor (számomra) tényleg hasznosan és értékesen töltjük el az időt. Nekem ezek jelentik a kikapcsolódást. Illetve úgy gondolom, hogy attól, mert 2 hetente (majd ha nagyobb lesz a kisbabám) anyukám vigyáz rá délután pár órát, még cseppet sem mondható el rólam az, hogy "nah, ez is lepasszolja a gyereket folyton a nagyinak".
Ja és az anyagiak.. Elvégeztem az egyetemet, még 22 évesen, közben dolgoztam is. A keresetem gondolom nem kell hogy mondjam :) isi mellett nem volt túl magas. A férjemnek viszont nagyon jó munkahelye van. 2 és fél éve felépült a házunk, én pedig a terhességem előtt néhány hónappal kitaláltam, hogy saját vállalkozásba kezdek. Bele is kezdtem elég hamar, és eddig úgy néz ki, hogy nagy sikere van a környékünkön.. :))
Szóval, igazából az én példám megcáfolja szinte az összes állítást, amit miatt elvileg nem jó dolog fiatalon szülni.
:) üdv.
SZINTE haldokolnak.
Különben kulturált hangnemben is lelehetne írni a válaszaitokat,nem mindig csak támadni a másikat az eltérő felfogása miatt.
"Csakhogy én a gyerek szemszögéből látom a világot! "
Épp az ő érdekében kell figyelembe venni, hogy nyugodt családi körbe szülessen. Az anyagi problémák, a stressz teljesen szét tudja zilálni a legjobb párkapcsolatot is. Nem azt mondom, hogy egy terhességhez milliók kellenek a bankszámlán, de egy átlagos körülmények, az a nyugalom, hogy hó végén is tudj venni pelenkát és gyógyszert ha kell, az fontos!
A válasz írója 83%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 00:29
Kedves válaszló!
Sok boldogságot kívánok,más véleményével meg ne törődj. :)
Furcsa, hogy embereket zavar, hogy számukra tök ismeretlen emberek, x vagy y éves korban szülnek. Felőlem szülhet valaki 14 vagy 84 évesen is. Hol változtat az az én életemen? Sehol. Az ő élete, az ő döntése, mindenki akkor szül vagy nem szül, amikor jólesik neki.
Nyomkodjátok a piros kezet ;)
"férjemnek viszont nagyon jó munkahelye van. 2 és fél éve felépült a házunk, én pedig a terhességem előtt néhány hónappal kitaláltam, hogy saját vállalkozásba kezdek. Bele is kezdtem elég hamar, és eddig úgy néz ki, hogy nagy sikere van a környékünkön.. :))
Szóval, igazából az én példám megcáfolja szinte az összes állítást"
Nem cáfolja, hanem épp megerősíti. Nem a pucér seggetekre vállaltátok a gyereket, hanem elkészült házba, dolgozó férj és vállalkozó anyuka szülőkkel. Az, hogy anyukád időnként vigyáz a kicsire, az nem azt jelenti nálatok, hogy arra számítasz, hogy ő veszi a pelenkát meg a bébiételt, mert nektek nincs pénzetek. Itt a nagy különbség. És senki nem azt mondta, hogy fiatalon butaság szülni, hanem hogy a pucér seggre felelőtlenség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!