Miért mondja mindenki hogy, lépj ki míg nem késő!? Nem olyan egyszerű dolog ez.

Idézlek:

"hiába rossz,hiba bánt,hiába minden,mert te még is szereted!"

Aki ROSSZ, aki engem BÁNT, azt ÉN nem tudom szeretni. Ennyi. Egy igazi szerelemben, egy igazi kapcsolatban ilyen nincs, ha pedig van akkor az nem is szerelem, az egyik félről tuti nem. Ha pedig téged nem szeretnek igazán, akkor tök mindegy, hogy te mennyire vagy fülig szerelmes, az érzéseidet nem lehet ráerőltetni a másikra. Hagy had menjen, a sebek pedig begyógyulnak.

Majd jön egy olyan aki nem rossz és nem bánt és nem hagy téged szenvedni, hanem lángolva viszontszeret.

Tudom miről beszélsz, nem egy ilyen kapcsolatom volt, csak én bizony kiléptem az ilyenekből, még ha nem is ment könnyen. És lám még itt vagyok, nem kell egyből Dunának menni és kötelet keresni.

Most pedig rettentő boldog vagyok a férjem oldalán és bosszankodok sokszor, hogy miért kellet időt pazarolni ilyen se veled se nélküled kapcsolatokra.

De Te tudod, mindenki ott rontja el az életét ahol akarja...

Mindenki könnyen ad tanácsot, ha nem a saját életéről van szó, elvégre neki ebben nincs vesztenivalója. Egyoldalúan szemlélik a dolgot, és így könnyen feltételezik azt, hogy kilépni a kapcsolatból mehet egyik percről a másikra. És itt nem csak a szerelemről van szó, mert a legtöbbször egy megromlott kapcsolatot nem a szerelem tart össze, hanem az anyagi függés, másodsorban pedig az ismeretlentől való félelem. Nehéz beismerni azt, hogy valami nem működik, és még nehezebb elfogadni azt, hogy mindent elölről kell kezdeni, és ami addig volt, az többé nem számít már, mintha nem is lett volna.

Ilyen körülmények között az észérvek és a racionalitás mit sem ér, és az ember inkább huszonötödször is megbocsát, csak ne kelljen kimennie az ismeretlenbe.

Enyém a kommentedben lévő válasz.

Tudod azért amit kérdés magyarázatként leírtál. A válaszolók, mint kívülállók racionálisan látják a dolgokat. Ők nem érzik azt a szerelmet amit te érzel, ők nem látják azt a kis apró fényt ami benned a reményt táplálja, ők nem éreznek veled.

Tudom miről beszélek, nagyon nehezen indult a mostani párommal való kapcsolatom. A fényt, a lehetőséget egy mosolyában megláttam. Egy elejtett szavából kihallottam. Én mindig azt állítottam magamról, hogy soha nem fogom megalázni magam egy férfi miatt. Bizony hogy megtettem mert iszonyúan szerettem. A környezetem nagyon sokszor elmondta, hogy felejtsd el, bunkó volt veled, hogy nem érdemel meg, de én akkor is szerettem és semmi nem érdekelt. Küzdöttem. majdnem rámentem magam is, de már így egy bizonyos idő távlatából látom, hogy megérte.

... és van még valami!

Mégpedig az, hogy minden relatív.

Vagyis a most rossznak tűnő kapcsolat hamar megszépülhet

az idő távlatából,

ha belekerül utána az ember egy sokkalta rosszabba!!

Van olyan nő aki szenvedni szeret. Ha te ilyen vagy, akkor kár feltenned a kérdést, hogy mit tegyél. Ezt csak te tudhatod.

Velem ilyen nem fordult elő, mert az a férfi aki elkezdett velem bunkón viselkedni, vagy látszott hogy rossz úton haladunk, és nem történt változás, azt én otthagytam, akármennyire is oda voltam érte. De amint világossá vált hogy gáz a kapcsolat, már félig ki is ábrándultam belőle. és nem húztam évekig. Erre szokták mondani hogy megszoksz vagy megszöksz, de ne nyafogj, hogy így se jó meg úgy se jó.

Ha meg tudod hogy rossz a dolog, alapvetően rossz, és mégis ezen keseregsz de nem teszel semmit, akkor csak magadat hibáztathatod később. Ebbe más nem tud beleszólni, csak elmondhatja a véleményét. Igen, mindenki átesik ilyesmin. Csak van aki szembe mer nézni a szakadékkal és beleugrik az ismeretlenbe, mert rájön hogy muszáj, van aki meg a tetőn ácsorog és sápítozik hogy most mi lesz.

Egy nőnek sosem kell a jó. Ha valaki hordja a kezén és lesi minden kivánságát akkor a nők szarnak annak a fejére és bántják. De ha már a férfi szigorú nem annyira figyelmes néha odasuhint egyet kettőt akkor az már jó.

Most hiába fogja rengeteg nő írni, hogy ez nem igaz, de kérlek kicsit nézzetek magatokba. Ez tényleg így van.