Meddig fog még fájni? Meddig szenvedek még? És nem az én hibám! És hiába minden!?
5 hónapig voltunk együtt!Számtalanszor elhagyott a semmiért,mindig vissza sírtam.Állandóan én könyörögtem,úgy hogy ő hibázott!!Nekem kellett menni,nekem kellett hívni
Rideg volt,álszent,felszínes!Egyik pillanatban kedves volt,a másikban rideg,és aztán órákig kellett magyaráznom hogy megpuhuljon!Egyszerűen betörhetetlen!Voltak több éves és pár hónapos kapcsolati,elmondása alapján egyedül engem szeretett igazán és belém szerelmes csak!Mindig mindenért felhúzta az orrát,és könyöröghettem és magyarázkodhattam.Annyit kértem tőle szombat este hogy,kísérjen el egy buliba igaz nem az ő zenei stílusa,de 2 óráról lett volna szó,utána mentünk volna hozzájuk és aludtunk volna.Én annyi mindent megtettem hogy,az ő kedvére tegyek,mert tudtam hogy ezzel boldoggá teszem,ő semmire nem volt hajlandó.!Nők,Asszonyok,Önök szerint ez az igazi szerelem??Az hogy nem bír megpuhulni,nem tud érzem változtatni egy kicsit???Hónapokat papoltam óra hosszakat,és nem ment az ágyába át semmi.Meghallgatta tudta hogy,igazam van,de semmi.!Akkor volt igazán önmaga mikor szeretkeztünk,akkor tudtam hogy ő az.Elmondása alapján azért nem tud megpuhulni mert, a folyamatos csalódások a nőkben ilyennek tették.De kérdem én,én erről tehetek?Többet adtam neki érzelmileg,testileg mint,összevetve 3 barátnője!Azt mondja hiányzok neki,szeret..de nem!Nagyon fáj...Nem tudom hogy ez a legrosszabb vagy a legjobb,de sikerült mellette elfelejtenem azt az embert akiért az életemet odaadtam volna.!És semmi.Mindenről ő jut eszembe,az utolsó Retroburgerről is.Tudom hogyha, megbánná akkor sem tenne semmit hogy,vissza kapjon..Elmondása alapján fél kezdeményezni,de én már nem bírom tovább az örökös könyörgést,a sírást, a rimánkodást.Elmondta hogy tudja hogy,nem érdemel meg,igazam van mindenben,de még sem mondja azt hogy,nézd szeretlek és megpróbálok változni,mert tudja nagyon jól hogy megérdemelném!Sok mindenen keresztül mentünk 5 hónap alatt,tudom hogy,nem nagy idő,de szeretem és úgy érzem nem tudok nélküle lenni,pedig nem érdemli meg!!!Hogy töröljem a gondolataimból?Tudom hogy idővel jobb lesz,idővel nem fog fájni,tudom hogy,rájövök majd hogy,nem érdemelte meg a könnyeimet de,még most nagyon rossz!Nem tudom az ő természetét megfogalmazni hogy milyen...de még is!Olyan hülye vagyok:'):').Mindketten a 20as éveink elején járunk!Mi a véleményetek??
Neked kell eldonteni, hogy igazabol mire vagysz? Szenvedesre vagy boldogsagra es szeretetre?
Mit kaptal az 5 honap alatt, mit ereztel, mit tapasztaltal? Ezeket gondold vegig, s aztan mar konnyebb lesz elengedni.
Legyen onbizalmad, legyen tartasod, ne fuss utanna, hiszen ezzel sajat magad alazod meg, es lelkileg fogsz tonkre menni.
Nem kell besértődni, egyelőre senki nem bántott itt téged, én meg végképp nem. Ki is emeltem, hogy nem rosszindulatból írom, de sajnos az írásod alapján ez jött le, mindegy, hány éves vagy. Nincs ebben semmi flegmázás.
Elhiszem, hogy fáj az igazság, de hazugsággal semmire sem mész, csak még jobban fogod sajnálni magad. Ha ez a célod, az más, nem akarlak visszatartani. De akkor ezt mondd, és akkor mást tanácsolok.
Kérdezném, hogy szereted-e, ha a pasid hazudik neked? Nem? Akkor nekünk miért kellene hazudni, csak hogy ne érezd bántónak? Mi a különbség? Mert szerintem senki.
Ennél a kérdésnél pl. senki nem anyázott még, mint egy előző abortuszosnál pl. Na az bántó volt, ez nem az.
Kérdező! Egy dolgot érts meg:
*Megtettem azt amit ő nem mert = Megtettem azt amit ő nem AKART MEGTENNI
És ez nagy különbség. Ha akarta volna, megtette volna. Te is megtetted, mert akartad. Ő nem akarta. Ennyi.
A bátorság nem a félelem hiánya, hanem egy döntés, hogy van, ami fontosabb a félelemnél. Ha neki fontosabbak voltak a félelmei, az azt jelenti, hogy nem voltál neki igazán fontos.
Ami viszont nagyon csúnya dolog véleményem szerint: elhitetni valakivel (jelen esetben veled), hogy fúúú, de tök jó lenne, nagyon akarom, jaj, de sajnos nem merem, ezzel szánalmat kicsikarni a másikból. Egy férfi legyen férfi. Ha akarja, tegye meg. Ha meg nem akarja, akkor legyen annyi benne, hogy megmondja, hogy nem akarja. Tisztességesebb.
11:00
Köszönöm a válaszodat,nagyon igazad van!!És mindenkinek köszönöm hogy felnyitottátok a szemem.!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!