Miért nem tudok szeretni? Miért félek ettől a kapcsolattól (is)? Mit tegyek? Szenvedek ettől az érzéstől, hogy üres a lelkem.

Amikor elkezdtem olvasni, azt gondoltam, nem találtad meg az igazit, és csak nem megfelelő emberrel hozott össze a sors.

De a végére az lett az érzésem, hogy önző vagy. Azt mindjárt kiszúrod, mi a másik hibája, miközben azt hiszed magadról, tökéletes vagy. Egyszerűen kijelentetted, miattuk ment tökre a kapcsolat, te semmiben se vagy hibás.

Pedig ha magadba néznél egy kicsit, és elgondolkoznál azon, ha adsz időt magatoknak, ha megbeszéltétek volna a dolgot, lehet, most már boldog párkapcsolatban élnél. Nem taktikázni kell, hanem őszintének lenni.

Érdekes módon én is azt látom, mint az előző válaszadók, mégis pont fordított következtetést vontam le, mint az elsők.

"Egyszerűen nem tudom elfogadni a másik hibáit." - az én tapasztalatom az, hogy ez olyankor fordul elő, amikor valaki nem szereti saját magát. Aki rendben van magával, nem választja le magáról sem a rossz, sem a jó tulajdonságait, hogy aztán azokat átvetítse másokra, az könnyebben elfogad másokat.

Gyanús, te arra lettél nevelve a szüleid által, hogy soha nem hibázhatsz, tökéletesnek kell lenned. Akit ezzel ver a sors, annál szükségszerű (pszichológia), hogy a saját rossz tulajdonságait nehezen fogadja el. Ezekkel tennie kell valamit, hát leválasztja magáról. Így viszont az elmélet nem stimmel a gyakorlattal, hiszen a valós tapasztalások azt mutatják, az életedben vannak olyan események, amik nem történhetnének meg, ha tökéletes lennél. Sebaj! Két megoldás is kínálkozik. 1, A valóság elutasítása. 2, A hibák másokra kenése.

Nálad a második eset működhet.

Megoldás? Önismeret, saját hibáid elfogadása, "rossz" tulajdonságaid integrálása a teljes énedbe. Mihelyt elfogadod, hogy az emberek nem tökéletesek, neked sem kell annak lenned, a hibákból sokat lehet tanulni stb. -fokozatosan képes leszel elfogadni másokat is a maguk teljes (rossz és jó tulajdonságok együtt) valóságában. Amikor pedig a teljes embert látod a másikban, nem csak néhány válogatott tulajdonságát, képes leszel elfogadni és szeretni is másokat, a mostani fenntartások, félelmek nélkül. Nem egy csapásra, hanem folyamatként, egyre jobban.

"hülye vagy, minek kezdtél bele... mindig ezt csinálod"

Anyád ezt szokta mondani? Mert akkor 12:23-nak valószínűleg igaza van.

Olvasd el ezt a könyvet:

*****

Egyetértek az elõzõ hozzàszólóval.

Viszont valami a lelked mélyén megkeményitett, én a helyedben azt keresném meg. Ha csak beszélgetésre elmész pszichológushoz, az majd segit neked ezt feloldani.

Ahogyan irtad te magadat sem szereted, és ezért veszed észre màsnak a hibàit is.

Eh , nem akarlak megbántani de az egész csak nyafogás:)

Nem tudom mik az elvárásaid, de szerintem elsősorban a párkapcsolataidban azt kell nézned, Te teljesítetted e a tőled elvárhatót?Megtettél e mindent azért, h jól érezzétek magatokat és egymást?

Kezdesz kinőni a nagy belezúgós, önámítós már már bálványimádatba fordulós tini beleszerelmesedésekből és ez nagyon helyes.Aggodalmaid reálisak , de jobb lenne ha leválnál ezekről a gondolatokról és elfoglalnád a buksidat mással, mert úgyis úgy lesz és azt fogod érezni amit,ahogy Te most azt még el sem tudod képzelni:))

Pont abban korban vagy amikor tapasztalatokat kell szerezz és pár év múlva ki fog alakulni sokkal körvonalasabban mi az amire vágysz és mi az amit ezért örömmel nyújtani szeretnél.

Az ürességet azért érzed mert csókolózás közben nincs tűzijáték mint a filmekben?A film csak film , az élet az máshogy működik.Sokkal többet ér a reális gondolkozás, mint a nagy érzületek, főleg ha a társad meg tud nevettetni és jól érzed magad a társaságában és általában korrektek vagytok egymáshoz.De ahhoz, h mindenki jól járjon egymással , tevőleges résztvevője kell legyél a kapcsolatnak és ne csak elvárásaid legyenek.

Ja és próbálkozzatok a beszélgetéssel is mert abból, le tudjátok szűrni egymás értékrendjét, világképét:)

Bocs a stílusért, de nem hagyhattam ki:))