Szakítás? Hogy éljem túl, visszakaphatom még?

Már 3,5 éve voltunk együtt, 15 éves koromban ismertem meg a barátomat. Nagyon jól működött minden, én úgy éreztem, boldogok vagyunk. Bár az én családi helyzetem nem volt túl jó, és sokszor panaszkodtam neki erről, de ő mondta, hogy mondjam el nyugodtan az érzéseimet.

Már terveztük a közös jövőt, az egyetemet, egy egyetemet jelöltünk meg, hogy ne kelljen távkapcsolatban élnünk.

Az anyukája viszont nagyon önző volt és nagyon sokszor megbántott engem. Nekem kellett takarítanom náluk mindent -igaz, a végén már ott éltem- , de sokszor nagyon csúnyán megbántott és úgy kezelt, mintha egy rongy lennék. Sok vitánk volt a barátommal emiatt, de valahogy mindegyiken túljutottunk, mert ott volt az, hogy ősszel összeköltözünk és egyetem és közös élet. Nem éreztem, hogy olyan rossz lenne a kapcsolatunk. Két hete meg is kérdeztem, hogy jól érzi magát, és azt mondta, hogy igen, nem változtatna semmit sem.

Azt tudni kell a családomról, hogy a mamáéknál éltem, és ott nagyon rossz volt nekem, nem volt csak egy olyan szobám, amin mindenkinek keresztül kellett mennie, hogy más helységekbe eljusson és ott volt a nagybátyám, aki munkanélküli volt és egész éjjel kávézott a konyhában. Emiatt sosem tudtam aludni otthon és folyton ment a veszekedés, mert nem értette meg a nagybátyám, hogy én nekem szükségem van az alvásra.

Régen nem ott éltem, a barátom miatt költöztem oda, hogy ne legyünk távkapcsolatban.

Hétfőn elment osztálykirándulásra, ami miatt sokat veszekedtünk, mert én éreztem, hogy valami rossz fog ott történni, és nem szerettem volna, ha elmegy. Először akkor akartak elmenni, amikor írtam volna az első érettségiket, de megbeszéltük, hogy átteszi az időpontot és így annyira nem zavart a dolog.

Hétfőn egész délután náluk voltam és ki is takarítottam a házukat is, hogy ha ő hazajön, örüljön a rendnek és az anyja is hagyjon minket békén egy időre.

Este felhívott, hogy az anyukája azt mondta, hogy ha leérettségizek, nem allhatok ott náluk. És ezzel együtt mondta azt is, hogy nézzek lakást, keressünk munkát és költözzünk össze.

Nagyon boldog voltam, hogy ezt mondta.

Másnaptól kezdve (kedd) teljesen megváltozott. Hazajött egész nap fájt a hasa, a feje, nem tudott aludni, olyan furcsán viselkedett, mintha került volna. Nem is értettem, mi baja van, békén hagytam. Aztán eltelt pár nap és nem igazán keresett, csak én őt és nem is értettem először, hogy mi a probléma, de én naívan azt hittem, hogy a hasfájás az oka.

Pénteken hajnalban felkeltem arra, hogy ő nem alszik ott mellettem, átment a másik szobába. Azt mondta azért, mert ott nagyon meleg volt. Én el is hittem, és aludtam tovább egyedül.

Pénteken átmentem hozzá reggel, adtam neki puszit, erre ő ezt mondta minden előzmény nélkül:

"Szia! Beszélni akarok veled, szakítani akarok."

Teljesen sokkot kaptam, hétfőn még velem akart élni és most meg már nem akar velem lenni. Azt mondta, hogy már elmúlt a szerelem, nagyon régóta nem érzi azt, hogy szeret. De akkor mi volt az hétfőn? Megkérdeztem, de nem adott értelmes válaszokat, mindenre a nem tudom volt a válasza. Azt mondta, hogy régóta szenved ebben a kapcsolatban, a költözést pedig azzal indokolta, hogy ő akárkivel összeköltözne. Ő már ezt eldöntötte magában, túltette magát rajtam.

Csak azt nem értem, akkor mért nem mutatta ki, hogy így érez és mi történt hétfő óta péntekig, hogy így megváltozott a viselkedése. A testvére és az anyja se ismert rá.

Délután felmentem hozzá, hogy megkérdezzem, hogy őszintén mi az oka annak, hogy elhagy és csak nevetett és azt mondta, hogy menjek el.

Teljesen össze vagyok zavarodva. Olyan boldog voltam vele, és nem éreztette azt, hogy nem szeret, sőt egyáltalán nem.

Még májusfát is állított nekem.

Reménykedjek még, hogy együtt lehetünk? Ez most olyan rossz érzés, mert nem tudom szerintem az igazi okát, hogy mi volt a baj, és nem tudom, mi történt vele, hogy így megváltozott.

Viszont nekem most nincs otthonom, hétfőn érettségizek informatikából, ami eldönti, hogy felvesznek-e egyetemre, vagy nem. Nem is tudom, ilyen állapotban mit tudok produkálni. És nem tudom hová tenni ezt az egész dolgot, hogy egyik napról a másikra.

Sokan azt mondták, hogy már régóta tervezte, hogy elhagy, de akkor mért éreztette velem folyton, hogy szeret?

Fogalmam sincs, mitévő legyek. A mamáékhoz nem mehetek, mert ott nem tudnék aludni, és ha szóvá teszem a nagybátyámnak, akkor valószínű megver, mert eddig azért nem vert meg, mert tudta, hogy a barátom ott van, de most már ő nem fog megvédeni. Anyuéktól elköltöztem és már nem költözhetek vissza hozzájuk. Abból a 40ezer forintból, ami pedig most van nekem, nem tudok elmenni albérletbe.

Olyan mérges vagyok, hogy ő neki ott van a szép házuk, a saját szobájuk, engem meg egyik napról a másikra eldob, mert elmúlt a szerelem. Nekem meg nincs hova mennem és még nem is tudom felfogni azt, hogy hétfőn még kerestem a közös lakást, most pedig ez történt. Teljesen magam alatt vagyok és nem látom az élet értelmét.

Mit tegyek? Szerintem nem múlt el a szerelem, valami más történt. De lehet igazat mond, csak nagyon érdekes, hogy pár nap alatt ez megtörtént.

Segítsetek kérlek, én teljesen tanácstalan vagyok.

Ha nem múlt még el a szerelem, akkor még lehet valami kettőnk között? Amikor kérdeztem tőle, akkor azt mondta, hogy nem és nem is hiszi, hogy fog érezni még irántam bármit is. Nem ismerek rá, felvett egy olyan undok viselkedést, soha nem volt még ilyen.

Bocsánat a sokaságért, de mindent tudnotok kell, hogy érdemben hozzá tudjatok szólni. És értelmes válaszokat várok, nagyon magam alatt vagyok és teljesen elvesztettem az életbe és a szerelembe vetett hitem.