Szüleim vagy a párkapcsolatom?

Össze kell hangolni a dolgokat. Ha a szüleid egyébként kedvelik a párodat, akkor segíteni fognak, de ha úgy érzik a barátod miatt hanyagolod az otthoni kötelességeid, akkor nem fogják jó szemmel nézni sokáig..

Igen, a távkapcsolatnak vannak árnyoldalai:S De hány éves vagy, hogy tanulás címszó alatt otthon tarthatnak, ha a barátodhoz mennél?:) Mert a születésnapokat megértem, családi programokat is, és a jó hír, hogy ha már tart egy ideje a kapcsolatod, akkor ezekre a párodat is nyugodtan magaddal cipelheted. Ha tanulnod kell, azt hétköznap is el tudod intézni, illetve a párodnál is tudsz erre időt szakítani, ha nála töltenéd a hétvégét.

Biztos lesz, aki azt ajánlja, állja a sarkadra és lázadj a szülői "szigor" ellen, de pl. nálunk is aktív és összetartó családi élet van, amit semmi pénzért nem borítanék fel - mindig mellettem álltak, mikor a "párom" átvágott és bemocskolta a nevem, akkor is - és neked sem ajánlom, hiszen szeretnek téged, és a kezdeti nehézségek ellenére van megoldás! Össze lehet hangolni a párkapcsolatot a családdal! Csak kicsit nehéz, főleg ha fiatal vagy, és neked is, a szüleidnek is kicsit új maga a helyzet.

Miért nem vagytok együtt minden hétvégén?

Amikor nálatok van program, akkor nálatok vagytok, ha meg nem, akkor náluk.

Pedig, ha a családod ennyire - direkt nagyon csúnya szót fogok használni - "vérszívó", akkor muszáj lesz választanod.

Nem valószínű, hogy nálatok minden áldott hétvégére esik valami sátoros családi ünnep. Ha a szüleid nem akarják megérteni, hogy te lassan szeretnéd kialakítani a saját családodat, akkor kénytelen leszel erőszakosabban leválni róluk. Ismerős a dolog egyébként, nálam eleinte hisztérikus érzelmi zsarolás ment akkor is, ha egy-egy vasárnapi ebédre azt mondtam, most nem érek rá. Ha a szüleid ilyenek, maguktól nem fogják felajánlani, hogy éld az életed.

Ez elég komoly gond lehet hosszú távon. Sajnos én is távkapcsolatban élek, és elég ritkán tudok találkozni a párommal, ráadásúl a szüleimnek nem nagyon jön be, mivel 8 év korkülömbég van köztünk.

De mi nagyon szeretjük egymást és eddig sikerült legyőznünk az akadályokat.

Miért sarkos a véleménye? Szerintem éppen ő gondolkodik jól. Közelebb van a felnőtt, érett gondolkodáshoz, mint aki azt gondolja, nincsenek kötelességei, nem tartozik senkinek számadással, élni viszont joga van.. Ameddig otthon él, nem tud megállni a saját lábán, addig alkalmazkodni kell a családhoz. Bármilyen meglepő egyeseknek, a szülők nem direkt kiszúrásból szívatják a gyereküket, illetve ebben a helyzetben nem erről lehet szó. Ha a lány felnőtt, akkor kötelességei is vannak a jogai mellett, és ő ezt belátja, tehát az én szememben tényleg felnőtt. Nem kényszer hatására kell a családhoz tartozni, hanem belső késztetést kell érezni rá.. Mert a családja is megtesz érte mindent, és ő is szeretné viszonozni számukra azzal, amivel éppen tudja.

A barátja ellen sincs ellenvetés, pedig ebben a korosztályban ez szokta a legnagyobb problémákat okozni. Tárt karokkal várják őt is.. szinte családtagként kezelik, hiszen ha ott van, pontosan úgy viselkednek vele, mint a saját lányukkal (ő is be van vonva a munkába). Talán jobb lenne, ha csak átmeneti vendégként kezelnék?

Szerintem kb. ez lenne az ideális családmodell, ahol a gyerek még elköltözése és házassága után is bármikor, bármiben számíthat a családjára, ünnepeken összejárnak, lelkileg-anyagilag segítik egymást.. De ettől függetlenül persze vannak árnyoldalai. Nehezebb egy közösség tagjaként viselkedni, mintha csak ketten lennétek a barátoddal. Én úgy gondolom viszont, hogy sokkal kifizetődőbb..

Biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok oldani a helyzetet! Előre szoktatok tervezni egyébként? Mert ha mondjuk egy hónapra előre fixálva van, hogy mikor hol leszel, és aszerint tudjátok elosztani a tennivalókat, az segíthet valamit. A párod is nyugodtan tölthet nálatok több napot, ha épp úgy adódik.. Értelmes embereknek tűntök, szerintem biztos sikerül úgy alakítani, hogy mindenki megkapja, amit akar!:)