Miért mindenki magából indul ki?
Itt, a gyakori kérdéseken böngészve észrevettem, hogy szinte mindenki a "mégiscsak a szüleim" szindrómában szenved.
Lehet szidni, de ez egy HÜLYESÉG!
Már csak ebből kiindulva: mindenkit lehet oltogatni hogy hálátlan, aki nem dicsőíti, emeli fennkölt magasságokba a szüleit.
Csakhogy vannak gyerekek akiket vernek a szülei és/vagy erőszakoskodnak velük, undokak velük, nem akarták, becsúszott és utálják emiatt, és még sorolhatnám.
Na, ezeknek a gyerekeknek is csak ugyanúgy szülei vannak, mint bármelyik más embernek.
De még ha nem is ilyen drasztikusan nézzük...
Senki sem köteles se szeretni, se tisztelni a szüleit.
A szülőknek is ugyanúgy ki kell érdemelniük ezt, és ha ez nem történik meg, hát oda a szülő-gyermek kapcsolat.
Sőt, a szülőnek KÖTELESSÉGE eltartani a gyerekét, ugyanúgy, ha a gyereknek egyszer családja lesz, neki is kötelessége lesz eltartani a gyerekeit, szimpla körforgás. Ez magában nem jelenti azt, hogy a szülőket tisztelni is kell érte.
Ha egy anya 12 órákat lehúzott anno a gyárban, hogy tisztességben felnevelje a gyerekét, Őt igen, tisztelni kell. De aki fintorogva vágta a kölyök elé a kaját egész életében, na, benne mit lehet tisztelni? Főleg, ha ezek után még elvárja, hogy a gyerek kihúzza a csávából.
senkinek sem kötelessége a szülei adósságát kifizetni, szimplán mert felnevelték őt, nem köteles a fizetését odaadni mert a szülők nem tudják beosztani a pénzüket, és így tovább.
Segíteni lehet, sőt, ha az ember jóban van a szüleivel kell is, de senki sem kötelező a saját életét feladni, hogy a szüleit nevelje (legfeljebb ha a szülő betegségében képtelen eltartani magát, mert akkor azért mégiscsak illene).
Várom a kedves válaszolók reakcióit, akik szerint mindenkinek mindent muszáj megtenni a szüleiért.
De így újraolvasva a soraidat, a párom szüleivel tudnék jönni, akik soha nem adta semmit (és komolyan semmit, se pénzt, se ajándékot, se szeretet) a páromnak.
Akárhányszor beteg volt, akár 40fokos lázzal is, még csak rá se néztek a szülei. 8 évesen volt ennek a legjobb pontja, mikor 41 fokos lázzal a szomszéd vigyázott rá, mert a szüleinek "dolga akadt".
Volt, hogy hoztam sütit neki, a konyhaasztalon hagyta. Mire megint arra tévedt, megették az ő adagját is, kérdés nélkül, mikor tudták, hogy az az övé - különlegesen csomagoltam be neki, mert névnapjára kapta. Hoztam külön a szüleinek is, mert tudtam, hogy akkora adag nem lesz elég, amennyi a dobozba fér.
Volt olyan, hogy 2 napot itt voltam, szülinapi tortát szerettem volna sütni a páromnak. Vettem hozzá 2 kiló méregdrága túrót, a szülinap reggelén pedig arra ébredtem, hogy anyósom túróscsuszát főzött belőle, mert megkívánta.
Most karácsonykor párom nagy ajándékot vett a családjának. A család egyik fele még egész megszeppenve szabadkozott, hogy nekik nem volt pénzük ajándékra (ez még elmegy). Anyósom is ugyanezt közölte, mikor velem együtt költött 30000ft-ot a barátnői, és a kollégái ajándékára.
De felhozhatnám azt is, hogy párom a távoli rokonoktól kapott szülinapjára 300000huf-ot, hogy letegye a jogsit, és vegyen magának új gépet.
A szülei eltulajdonították, és mindenkinek azt hazudták, hogy kétszer is elbukta a jogosítványt.
Ezek után ezek a szülők jönnek hozzánk havonta, hogy adjunk kölcsön, meg fizessük ki a számlákat, vegyünk nekik kaját.
A párom 80%ban eleget tesz ennek, mert "mégiscsak a szülei"...
válasza:Nem gondolkodsz racionálisan, hiába állítod ezt magadról. Szavaidból süt a sértettség, a harag. Te most harcos hittérítő vagy, aki meg van győződve a maga igazáról. Ez nem a legjobb alap sem a vitára, sem mások gondolatainak befogadására. Sajnálom, ha nem érted a fogalmak közötti különbséget, ez nem az én hibám. Tisztelni nem ugyanaz, mint szeretni, és korántsem jelenti azt, hogy mindent meg kell tenned értük.
Ha tiszteled őket egy valamiért, azt sem jelenti, hogy mindenért tiszteled őket. Lehet valakit szülőként tisztelni, emberként pedig elutasítani azt, ami tesz, vagy képvisel. Igaz, ehhez valamivel bonyolultabb, érettebb gondolkodásra van szükség, nem lehet mindent fekete-fehérben látni. Cserébe megnyerheted azt, hogy a világról, önmagadról alkotott képed is élesebb lesz valamivel, mert sem a világ, sem te nem vagytok fekete-fehérek.
Sajnálom, hogy csalódott vagy, mert rossz dolgok történtek veled. Ezt az energiát, ami ebből a dühből jön, azonban szerintem nem kellene egy ilyen harcos fellépésre pazarolnod. Ettől sem neked nem lesz jobb semmivel, sem másoknak. Aki akarja, az továbbra is tisztelheti a saját szüleit, ez ellen nem tehetsz semmit. A te szüleid iránti tisztelet pedig a te dolgod. Ha nem érted, vagy nem helyesled, senki nem kényszerít. Egyszerűen neked magadnak lesz ettől rosszabb. Nekem semmiképp nem.
Első voltam.
Igen, nekem is megvannak a saját tapasztalataim, viszont én megértem azt, mikor semmiért se lehet tisztelni valakit. Itt gondolok anyámra.
Sem mint ember, sem mint anya, sem mint feleség, sehogy sem jeleskedik. Emellett munkájában sem lehet tisztelni, mert HTB, de a házimunkát a gyerekeivel végezteti.
Tudom milyen mikor egy szülőt lehet tisztelni, mert apám üzletemberből lett postás, hogy el tudjon tartani minket. Ő mintaapuka volt. Tiszteltem, szerettem, ő volt a példaképem.
Aztán mikor rákos beteg lett, anyám MEGTILTOTTA neki, és mindenkinek, hogy elmondja nekem. 13 éves voltam, koraérett, felfogtam volna. Észrevettem hogy valami baj van, de anyám csak hazudozott össze-vissza. Nem azért, hogy nekem jobb legyen, hanem hogy magának könnyebb legyen.
Nem felejtem el, mikor az egyik ismerősöm megkérdezte hogy van apukám, én válaszoltam hogy lassan felgyógyul a tüdőgyulladásból... életemben nem fogom elfelejteni az arcát.
Persze mikor magamtól rájöttem, akkor is letagadta.
Apám halála után mély depresszióban szenvedtem több évig, és anyám nem engedett orvoshoz, és még abban az állapotomban is többször belém rúgott.
Hát őt soha nem szerettem annyira, de ez a műsor után a tisztelet is szertefoszlott, mégis nehéz volt elszakadni tőle.
Egyébként 2 évnyi pszichológia órán vagyok túl, ha ez elég magyarázat az okfejtésemért.
válasza:Látod, nekem ezzel sincs semmi bajom. Én úgy látom, Te majdnem ugyanazt mondod, amit én. A különbség, hogy én nem haragszom a Te anyukádra, ahhoz Neked van jogod, meg is hagyom Neked.
Szerintem csak idő kérdése, és eljut majd Hozzád, amit mondani akarok. Semmi más nem kell hozzá, mint egy kis nyugalom, relax. Előbb már nem akartalak tovább hergelni, de most nyugodtabbnak tűnsz, ezért elárulom, hogy én igenis tisztelném a 13 éves lányban is az anyát, miközben nem győzném csóválni a fejem, hogy lehetett ennyire hülye a kis csóró? És mindezt tudom ám egyszerre is! :)
Szóval a szüleink iránti tisztelettel szerintem magunknak teszünk jót. (Szintén saját tapasztalat is van benne. Én pont apámmal nem beszéltem 15 évig. Egész pontosan kétszer beszéltünk ez idő alatt, abból is az egyik veszekedés volt.) Csak én már túl vagyok ezen. Apám már nem is él. Ám még életében rájöttem, hogy Ő egyszerűen ilyen, így élte az életét, nem kell megbocsátanom neki, így is életben maradtam, sőt, mindez kellett ahhoz, hogy ma az lehessek, aki vagyok. Ez a kulcs. Én elégedett vagyok azzal, aki ma vagyok, jó nekem ott, ahol ma vagyok, ergo nem is hibáztatok senkit ezért. Elismerem, hogy Neked ezzel most sokkal nehezebb dolgod lehet. Elméleti kérdést tettél fel, arra válasz továbbra is ez: a gyerek azért van a világon, mert a szülei a világon voltak. Fordítva ez nem igaz. Ez a hierarchia önmagában okot ad a tiszteletre a szüleink iránt. A többi más kérdés. Nem úgy kell elképzelni, hogy állok anyám előtt és aztán mindenért leborulok elé. Néha nagyon is meg tudom mondani a magamét neki. (Ő még él.) Azonban e közben fejet is tudok hajtani azért, mert a világon lehetek. Ettől nekem jó.
válasza: válasza:Modern szemlélettel nézve azért kell tisztelni a szüleinket, mert be mert vállalni minket és nem rohantak a nőgyógyászhoz időpontot kérni abortuszra.Bevállalták , h kihordanak és a felnevelésünkkel próbálkoznak kisebb nagyobb sikerrel és egzisztenciát szolgáltatnak nekünk 20 ,estekben 30éves korunkig.Amiért jogosan várhatják el hasonló minőségben a törődést tőlünk agg korukban.
Senki nem választhatja meg a szüleit és a szüleinek a gyereknevelésről alkotott nézeteit,max véleményezheti felnőtt korban.
Engem úgy neveltek a szüleim önállóságra, mintha tudták volna , h túl sokáig nem számíthatok rájuk.Munkához való hozzáállásukkal olyan mintát mutattak nekem ,h a nyári vakációkban 13 éves koromtól,két hét lazítás után arra vágytam , h hasznos tagja legyek a családomnak és dolgozhassak.Pedig nem volt elvárás, csak így éreztem jól magam.
A gyerekeim felé sincs különösebb elvárásom, csak annyi , h ne legyenek élhetetlenek,puhányok és szokják a rendet és a racionalitásokat.A többi meg már affinitás és kedv kérdése amit nem lehet erőltetni csak példákat mutatni amit vagy követnek vagy nem.
Nem kötelességetek tolerálni az anyósodék ámokfutásait és az igazadért az érdekeidért állj ki.A tisztelet nem köthető semmi szín alatt az ő elvárásaikhoz.Lehet tisztelni úgy,h nem támogatjuk az eszetlenségeiket mert ha támogatjuk saját magunk ellen teszünk.
Csodálom és tisztelem a hegymászókat is mert nem semmi amit csinálnak , de eszem ágában sincs követni őket vagy pénzzel támogatni.
Amikor ti összeházasodtatok akkor egy új család jött létre, aminek megvannak a saját racionális érdekei.
Családok közt ,egymás kisegítése kölcsönös kell legyen mert, ha mindig csak az egyik segít a másikon és a másik el is várja azt csak simán szívatásnak hívjuk ,nem pedig a szülői tisztelet megadásának.
Ennek ellenére egy szülőnek amikor számít a segítségünkre nehéz, későbbi lelkiismeret furdalás nélkül nemet mondani.
Bár a mai tiniknél....lelkiismeret?...nem probléma .Pont úgy szarják le mint bármit:D Nagyon halvány remény van arra , h majdcsak benő a fejük lágya:))
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!