Hogy éled meg ha nem ismered az édesapád?

Én a saját esetemet tudom leírni...4. osztályos koromban anyáék összevesztek és szétköltöztek. Én és testvérem anyával egyik rokonékhoz költöztünk más településre. Félévig voltak külön...,de ez volt eddig az egyik legszörnyűbb, ami velem történt...Iszonyatosan rossz volt már csak azért is, mert egyrészt apás vagyok.., meg a karácsony is nélküle telt..rossz volt látni, hogy más család boldog, a miénk pedig válságos..De SZERENCSÉRE azóta megoldódott a probléma, azóta is együttélnek, mert visszaköltöztünk. De megviselt nagyon...suliváltás,új környék,apa nélkül...

16/L

Én lány vagyok, de válaszolok ha nem gond...

Gondolom anyuka vagy kisgyerekkel...

Igazából én kicsi voltam amikor elvesztettem és fura de most semmilyen hiányérzetem nincs, mintha nem is lett volna. Az hiányzott régen akinek lennie kellett volna, gyakorlatilag az életemben olyan mintha az apa figura nem is létezett volna. Pedig volt. A temetőben pedig nem a fájdalmamon gondolkozok hanem hogy miért nincsenek érzelmeim, az apám iránt. Élt, meghalt, és olyan mintha nem is lett volna. Nekem az volt a természetes hogy nincs apám...

Nem éreztem hátrányosnak magam egyáltalán ezmiatt, egyszerűen az volt a temészetes hogy nekem csak anyám van...viszont anyám, felnevelt és szeretett és soha nem hagyott cserben. és innentől nincs miről beszélni

Nééha utálom hogy ilyen gondolatom van de nem tudok semmit érezni az apám iránt, nem emlékszem rá, az agyam törölte az emlékeket, mintha nemis lett volna.

Törődj bele. Az élet nehéz. Ha ő sem keresett téged, akkor meg főleg.

Én ismerem az apám, és néha azt kívánom bárcsak ne ismerném, mert akkor lehetnének róla pozitív gondolataim. Pedig nem bántott egyszer sem, de olyan felelőtlen alak, hogy a családja rengeteget szenved miatta.

A szüleim elváltak, mindkét oldalon volt nevelő szülő, akármelyiknél voltam mindenhol feszültség volt közöttünk.