Most mit egyek, mi lenne a helyes megoldás?

Az egész gond abban rejlik, hogy apum nem akarja elfogadni a barátomat.

Én 22 éves lány vagyok, jelenleg főiskolára járok. A szüleimmel kitűnő a kapcsolatom,100%-an állíthatom, hogy náluk jobb szülő nincs is a világon. Egyetlen gond, hogy néha túlzottan csendes vagyok és általában a fiúknak nem igazán jövök be, akármit is kipróbáltam az évek során.

A mostani barátom úgymond az első komoly kapcsolatom, vele voltam elöször úgy. Mindketten úgy érezzük, hogy minden szempontból összeillünk, és ezt a tág környezetünk is így véli.

Az egész gond abban van, hogy neki fiatalon ( 13 évesen) meghaltak a szülei és ő kellett fenttartsa magát, és még segíteni a testvérének aki iszákos, nem érdekli semmi.

A barátom szakiskolát végzett, van egy kis különálló (csak at övé) háza, gyümölcsöse, és habár nincs stabil munkahelye mai napig fenntartja magát(soha nem maradt el a számlákkal)habár 30 éves.

Én tudom, hogy az élet így is nehéz, de én el tudnám képzelni az életem mellette, tervezgessük is, hogy 1-2 éven belül egybe kelünk.

Ám apum őt nem akarja elfogadni a fenti okok miatt és folyton azt hajtogatja, hogy hagyjam a fenébe azt a semmi parasztot, mert jobbat is kapok nála. És mivel a testvére részeges ő is el fog részegesedni. De hát apumnak a lánytestvére nemcsak hogy részeges, de egy világ sz@jhája, akit nem érdekelnek a gyerekei, csak akkor mikor meg tudja lopni őket, hogy kielégítse vágyait. És apum ennek pont az ellenkezője.

Most mit csináljak?

Halgassak apumra és kockáztassam, hogy soha többet nem találok egy lelki társat; vagy folytassam a kapcsolatot a barátommal és ezzel haragítsam magamra apumat?