Miért szidják itt a nőket, hogy ha ennyit panaszkodnak a férjükre miért mennek hozzá? Fordítva is van persze.

Ha boldog akarsz lenni egy férfival, nagyon meg kell értened és egy kicsit szeretned.

Ha boldog akarsz lenni egy nővel, nagyon kell szeretned, és ne is próbáld megérteni.

A nő a házasság elején azt reméli, hogy a férfi meg fog változni, de téved.

A férfi a házasság elején azt reméli, hogy a nő nem fog megváltozni, de téved.

Elég általánosító a kérdésed,mivel nagyon nem mindegy,hogy milyen probléma az,ami felmerül.Vannak olyan problémák,amiknek előjele van,csak épp a másik fél ezt nem akarja észrevenni.Elbújik a "jaj de szerelmes vagyok" szöveg mögé és pár év múlva becsapottan áll,hogy kihez is ment hozzá.Pedig nem kellett volna más tenni,mint szembenézni azzal,hogy olyan emberhez készül hozzámenni,aki nem felel majd meg annak az igénynek,amit ő elképzel magának.Ezt persze nehéz belátni,főleg első házasságnál,mert milyen szép is,ha megkérik az ember kezét,lehet mutogatni a gyűrűt,irigykedhetnek a barátnők,hogy őt már elveszik.Ha nem tökéletes a herceg nem baj,majd az lesz.Hát nem lesz és erre majd pár év múlva fog igazán rájönni.

A másik,amit nem tudok megérteni az pedig az,hogy minek van vele.Nem egy olyan kérdést olvastam már itt,ahol erőszakos férj miatt panaszkodott a feleség és még ő védte a kommentelőkkel szemben.Azzal az érvvel nem lehet mit kezdeni,hogy nem akar válni,mert szereti.Ha szereti és van olyan hülye,hogy ez elég neki ahhoz,hogy vele legyen,akkor meg is érdemli a sorsát.

Aki valóban rossz házasságban él és nem tudja megoldani a problémát a férjével az változtatni akar és fog is,aki pedig ide jön panaszkodni,mintegy igazolást keresve arra,hogy ő nem hibás abban,hogy így él,azt nem tudom sajnálni.

Én sokszorkibukok amikor valaki úgy beszéla férjéről mint egy idegen emberről. én már 25 éve vagyok együtt a férjemmel, de alapvetően nem változott meg.

Baráti köröm nagy részét 30 éve ismerem és nem változtak meg. pontosan annyit lehet elvárni tőlük amennyire mindíg is számítottam.

Szerintem néhányan teljesen naivan és tudatlanul ugranak bele kapcsolatokba, a legalapvetőbb hibákat nem ismerik fel, ha fel is ismerik azt hiszik, hogy ők majd "megjavítják" meg "megnevelik". Aztán jön a nagy arcra esés. És elkezdenek úgy beszélni arról az emberről akit ők választottak, mint a legszemetebb rablógyilkosról.

Azért én a helyükben magamba is néznék, hogy hogy is jutott ide a helyzet.

Az a vicc, hogy én 5 éve vagyok párommal és még így is kiderülnek új, eddig rejtett tulajdonságai az adott helyzetekbe. Szerintem egy élet is kevés lenne totálisan megismerni a másikat, főleg úgy, hogy időközben változnak az emberek, még ha nem is teljes személyiség csere történik.

Szóval kár szidni bárkit is, ez nagyon lutri, hogy mi lesz pár, vagy akár sok 10 év múlva a másikkal, kidomborodik-e valami negatívum.

"Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond."

Szerintem valami ilyesmit kellene követni mindkét félnek...

22N