Szülők! Lehet különbséget tenni testvérek között?

Üdv a való világban.

Minden gyereke más.. én még két kisebb gyereket nevelek.. de nyilvánvaló kettejük közt a különbség. Az egyik ilyen a műsik olyan. volt időszak amikor a nagyobbnak jobban szüksége volt ránk így a kicsi szorult háttérbe és fordítva. Ezeket általában hozza az élet. Aztán felnőttként megmaradnak ezek. S valljuk be annak szívesebben segít a szülő aki láthatóan hálásabb. vagyis jobban kimutatja az érzéiset iránta.

Remélme én nem teszek soha érezhető különbséget a gyerekeim közt. Főleg, ohgy most nagyon hiányzom nekik mióta dolgozom. De igen lehet különbséget tenni, mert a kcsi olyan bújós kisfiú és imádni való a tiszta brszéde. A nagy már nem bójik úgy oda és nem lehet ölelni. De büszke vagyok rá amikor valami saját készytésdüt hoz. Vagy éppen örömmel mutat valamit.

Szóval ha te egyke vagy ezt nem fogod megérteni. Ha testvéred vna olyan szerencsés heylzetben vagy,ohgy a szüleid a kettőtőök különbözöségét nagyíon klasszul kezelik.

Én is érzem ezt konkrétan az édesanyám tesz különbséget, de többször meg tudta indokolni, így megértem. Van még két bátyám, az egyiknek van egy, a másiknak négy gyereke. A négy gyerekes sógornőm konkrétan nem dolgozott, volt olyna, hogy épp volt munkahelye miközben terhes lett és ahelyett, hogy kiíratta volna magát, egyszerűen kilépett, így a tesóm késő estig vállalt munkát, hogy boldoguljanak, és ehhez hasonló esetek... de nem is csípi igazán, szerinte lusta, nem neveli a gyerekeket stb, így nem is akar segíteni, mert tudja, hogy feneketlen zsákba dobja a pénzt. Viszont ha főz ad nekik, gyermekekre nem akar vigyázni csak a legnagyobbra, őt viszont nagyon is tanítja mindenre. Az egy gyerekes bátyámék pedig ha csak picit is lefele húzzák valamiért a szájukat, vagy bármi bajuk van, már hipp-hopp ott terem. Az a sogórnőm szerinte szorgalmas, rendes stb.

Tehát: a menyecskék között válogat, és nem a gyermekei között, de közben őket is megbántja ezzel csak ő nem így látja (no meg nekem se jön jól ez a "versenygés" amit rendesen ki is használnak a kedves sógornőcik...brrr)

Én szülő vagyok, és két lányom van. Az egyik 21, a másik másfél éves. Teljesen más személyiségű a két gyermek, így másként is kezelem őket. A nagyobbikat, bár Angliában él, dolgozik, tanul, a tőlem telhető módon támogatom ma is. Nem szeretném, ha azt érezné, a kicsi kap mindent. A kicsit egyedül nevelem, szóval nem könnyű a helyzet. Mivel nálunk egyik gyermek sem különösképpen bújós, így nincs az, hogy az egyik folyton szeretgetve van, míg a mnásik nem. Alig lehet kicsikarni tőlük egy puszit. :-(

Egyébként akárki akármit mond, nem egyformán szeretjük a gyerekeinket. A nagyobbik lányommal pl. majd megfolytottuk egymást egy kanál vízben a kamaszkora alatt. A kicsi most éledezik akaratügyileg, és egy diktátor lesz belőle szerintem. Mindkettő nagyon szép, és nem azért mert az én gyerekeim, ráadásul nagyon hasonlítanak egymásra. A nagyobbik lányom nagyon tehetséges, büszke vagyok rá nagyon. A kicsi mindenkit levesz a lábáról egyetlen pillantásával. Ő nem olyan szoborszerű szépség, mint a nővére, hanem inkább az az elbűvölően bájos kiscsaj, akitől elolvadnak az emberek, míg a nagyobbktól mindenkinek leesik az álla, de ő zárkózottabb, megközelíthetetlenebb. :-)

Na jól szétdicsekedtem magam.

Egyébként nem hiszem, hogy többet adnék bármelyiknek is, de az biztos, hogy törekszem az egyensúlyra. Fontos, hogy ők ne érezzék se pozitív se negatív irányban a megkülönböztetést. Szerintem a személyiségfejlődésnek egyik sem tesz jót.

Nekünk még két kicsink van, ovis, kisiskolás. Különbséget lehet tenni, mivel különbözőek, ezt el kell ismerni. Szeretetben nem teszek különbséget ugyanakkor.

Amelyiknek éppen kell a több segítség ösztönzés stb. , annak igénye szerint megadjuk. De már ekkora korban is megjegyszem az ő szintjükön, hogy Kicsit mindjárt játszok veled is, de most segítenem kell a házifeladatban a tesódnak. Majd ha neked is kell segítség neked is fogok. Ilyesminek képzelem, ha majd megnőnek is, csak nyilván más témákban. És próbálom elérni, hogy értésk meg, hogy ez így rendben van, ha valakinek segítség kell, annak adjuk meg, hogy elérhessen oda, ahova a másik könnyedén eljut. Ugyanakkor aki ügyesebb, vagy életképesebb, hogy úgy mondjam, neki is kell megadni az dicséretet, ösztönzést, kimutatni a szeretet, foglalkozást iránta.

Nekem volt egy kolléganőm, akinek van egy kisfia meg egy kislánya. Akkor akadtam ki, mikor egyszer beszélgettünk, és csak úgy megjegyezte, hogy ő nagyon szereti a fiát is, de neki a lánya a mindene, a szeme fénye. És h mennyivel jobban szereti a lányát, világ életében lányt akart.

:) Nehezen bírtam ki, h ne vágjak rá valami fancsali pofát.

Nekem két kisfiam van(2 évesek) és az életben nem tudnék különbséget tenni köztük. Mindkettőt ugyan úgy szeretem, persze mindkettőt másért. :) Mindenki másért szerethető, de már alapjáraton csak azért mert a gyerekeim.

Az egyik fiam olyan kis bújós, anyás, puszilgatós, a másik kisfiam olyan kis vagány, huncut, rosszcsont.

Az életben nem tudnám az egyiket jobban szeretni.

Akármelyik ujjamat harapom, ugyan úgy fáj. Nemde?

25/N