Csak nekem nem szimpatikusak az ilyen sznob emberek?
Nem lehet ennyiből megmondani, hogy biztos szar nekik. Meg azt sem, hogy sznobok.
Én pl. nem vagyok sznob, de megtehetem, hogy jó autóm és ruháim legyenek, s így vannak is. És ha ebben megyek a gyerekeimért, akkor nem mászom bele a homokozóba, viszont miután hazamentünk átöltözni, mindenben benne vagyok.
Nem szabad a külsőségek alapján ítélni. Nekünk pl. nagyon jó életünk van.
Nekem sem szimpatikusak az ilyen emberek. Mármint itt nem arra gondolok, hogy a tehetősökkel van bajom, hanem azokkal, akik hozzá se szólnak a más körülmények között élőkhöz. Meg nem tudom, hogy ti, a többi szülő mennyire nyittok feléjük, lehet csak extra zárkózottak. Akármi van a háttérben, gondolom ők jól elvannak a maguk világában, megvan a saját körük, ahol ők jól érzik magukat.
A kérdés csak az, hogy milyen példát mutatnak a gyereknek? Az mindenképpen pozitív, hogy nem különítik el a sajátjukat a többi gyerektől (elmehet a szülinapi bulira). A többit meg nem látom/tudom, tehát nem tudok róla nyilatkozni. Ha hagyják, hogy a gyerek élje a kis életét és azzal barátkozzon/játsszon akivel akar, akkor nincs velük semmi gond.
Az is lehet ám, hogy egyszerűen nem tudnak oldódni emberek között és egy ilyen ál-magabiztos imázzsal kompenzálnak.
Rólam is ezt hiszik sokan csak azért, mert nem tudok fél perc alatt együtt röhögni valakivel vagy mert nem elegyedek olyan beszélgetésekbe, hogy "szar az élet", "meg minden rossz, semmire sem telik", nem szeretek örökké felháborodni és panaszkodni. Ha ilyen emberek közé kerülök, bizony én is ilyen rideg lenézőnek tűnhetek, pedig nem vagyok alapvetően olyan. Sőt, a barátaim, rokonaim közvetlen embernek tartanak.
Nem védeni akarom ezt a párt, de a ruha lehet, hogy munkaköri "követelmény" és tényleg vigyázni kell rá, aztán otthon kijátsszák magukat a gyerekkel. Távolságtartást egyébként könnyen kiválthat a környezet irigy és negatív kisugárzása. Én is jártam úgy egyszer, hogy elmentem egy kerti buliba, mert egy haverom meghívott. Én is olyan autóval érkeztem, ami - hát enyhén szólva - sokak szemében státusszimbólum. Én nem voltam sem nagyképű és nem hordtam fenn az orromat. De amikor a társaságban többen kikezdtek, hogy jé egy porsés szóba áll azért földi halandókkal, meg hogy biztos rózsadombi villában lakom (egyébként nem), meg hogy hát ők csak trabanttal (régen történt) meg tömegközlekedéssel jöttek és hirtelen nem is tudják, hogy hova csöppentek, mikor meglátták a sportkocsit parkolni meg ilyenek. Szóval ez belőlem is önkéntelenül kiváltott egyfajta távolságtartást, mert marónak és irigykedőnek éreztem a többi embert a társaságban. Pedig mondom, abszolút nem szoktam játszani az agyam. Sőt utálom az olyan embereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!