Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetek ilyen esetben?

Mit tehetek ilyen esetben?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok, már lassan egy éve különélek. Október óta nem volt munkám. A páromat egy hónapja futárkodik, egy nagy cégnél (min. 500 fős). Beajánlott a kávézóba, fel is vettek, tegnap kezdtem. 2-en kéne hogy legyünk, így váltjuk egymást. Ehelyett 3-an vagyunk, mert még felvettek egy csajszit, a főnök nőjét. Három főnök van, ebből ketten testvérek. Én elvégeztem a pincér sulit, van vendéglátói tapasztalatom, a csajszinak nincs. Egész nap nem csinál semmit, csak áll, kijárkál cigizni, alig mosolyog, nem köszön a vendégeknek. Ma leöntötte forró teával az egyik vendéget. A pultban fésülködik, eszik, iszik. Én mindent beleadok, tudom mi a helyes felszolgálás, jól kommunikálok, udvarias vagyok. Mégis ma közölték velem, hogyha holnapra nem leszek jobb, kirúgnak. Nem tudom min kéne változtatnom, hiszen azt nem mondták, én meg hiába kérdeztem. Már fülembe jutott a pletyka, hogy bármit csinálok, holnap kitesznek, mivel 3-an vagyunk 2 helyett. Csak azt nem értem, akkor miért vettek fel. Már megszerettem a helyet, megtanultam mindent. A lábam leszakad a 12 óra munkától, mégsem ülök le egész nap. Nem vagyok az a típus, aki hagyja magát, de most mégis ezt kell tennem, hiszen ha kinyitom a számat, kirúgják a páromat is. Mit tennétek a helyemben? Beszéljek a főnökömmel, hogy adjon még egy esélyt, vagy csak mosolyogva vegyem át a kilépő papíromat? Annyira igazságtalan ez az egész, és nem ülhetek itthon tovább, muszáj dolgoznom.

Elnézést ha hosszúra sikeredett.


2011. ápr. 19. 19:33
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Végül csak kirúgtak. Azt mondták azért, mert nincs bennem "vendéglátói vér". Egyszerűbb lett volna az igazat mondani, hogy nem vagyok a főnök barátnője. Sebaj, keresek munkát. :)

2011. ápr. 20. 19:17
 12/14 anonim ***** válasza:
Próbálj perelni.
2011. ápr. 20. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Ilyen indokkal nem rúghatnak ki, ez nem indok, hanem mellébeszélés. Perelj!
2011. ápr. 21. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:
Nem akarok perelni, mert a páromat is kirúgják. Így legalább neki van munkája. Próbálok napirendre térni efelett, és csak elfelejteni. De azért köszi.
2011. ápr. 21. 12:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!