Nem vagyok anyuci pici fia. Miért nem érti meg?

"jóformán semmi közük az életedhez, ha egyszer felnőttél, engedjenek el. Ez a dolguk. "

A kérdezőt megértem, de amit te írsz... Hát tudod, nagy öröme lehetsz a szüleidnek, ha így vélekedsz!

Kimostak a sz*rból, mikor magatehetetlen kisbaba voltál, felneveltek, nyilván ez is a dolguk volt, ugye? Szóval nekik csak az a dolguk, hogy a gyereküket felnőtt koráig mindennel ellássák, utána meg semmi közük hozzá, hisz annak saját élete van?

Kérlek, tanulj a szüleid hibájából: használj gumit!

Megértem a kérdező problémáját. A férjem anyukája is nagyon szereti a fiát, hetente többször felhívja, de őt is idegesíti az, hogy anyukája csak az ő életével tud foglalkozni semmi mással. Anyukát is megértem, nekem is van egy fiam. Biztos nagyon nehéz lesz majd elengednem. De meg kell találni az aranyközéputat, másképp nem megy.

Beszélj vele!

Megértelek, és igazad van.

Ha valaki felnőtt, azt felnőttként kell kezelni, hiába vagy anyukád gyereke, már nem vagy gyerek.

Ezt meg kellene értenie.

Nyilván szereted, de már máshogy, mint amikor kisfiú voltál.

Béküljön meg vele, hogy nincs már rá szükséged olyan formában, hogy belenézzen és beleavatkozzon az életedbe.

Önálló vagy, tudod a dolgod, nem vagy kisfiú, és saját életet akarsz. Jogos!

Mondd el ezt neki. Szereted, de nincs szükséged a napi találkozásra.

Foglalja el magát anyukád, hogy ne belőled álljon az élete.