Mérgező szülők - mit lehet velük csinálni?

18 voltam, mikor olvastam a könyvet, közel 10 éve. Számomra is sok igazat írt, de soha nem tudtam megvalósítani, amit ajánlott. Ahhoz nem csak nekem kellett volna megváltoznom, de a szüleim (vagyis csak az anyukám, apa közben meghalt)nem látták be a tévedéseiket. Egy idő után inkább magamra és kifelé fordítottam a figyelmem. Elköltöztem, de nem haragból és a kapcsolatomat is fent tartom az anyukámmal.

Persze, a könyv leír eseteket pedofil szülőkről is. Na, nekik én sem tudnék megbocsátani, inkább meszöknék.

Nem olvastam a könyvet,így nem tudom,hogy a szerző szerint mivel mérgezik a szülők a gyerekeiket.

Azt viszont tudom,hogy a mai fiatalok többsége szerint minden szülő "mérgező",aki fegyelmez vagy megtilt valamit a gyerekének!

Nem olvastam a könyvet, de valami hasonló bennem is felmerült. Beteg lettem, rosszul azonosították be, azt mondták, pszichoszomatikus (azóta kiderült, hogy autoimmun), na és a lényeg, hogy felkerestem egy pszichológust. Rengeteget segített, sok dologra rávilágított. Elég rossz gyerekkorom volt, a szüleim uralkodni vágyó emberek, rajtam élték ki minden sérelmüket. Átbeszéltünk mindent a pszichológussal, feltépett sebeket, viszont segített megérteni, hogy a szüleim mit miért tettek, tehát nekik ez volt a járható út. És én is oda kerültem, ahová te: ez mind szép és jó, hogy pszichológiailag minden ilyen tökéletesen megmagyarázható, de mit segít mindez? Hiába tudom, hol volt a hiba, ha egyszer a szüleim nem értik, miért fájnak még mindig egyes dolgok, és nem változtatnak a rossz beidegződéseken. Azt nem tudom én sem, hogyan lehetne mindezt átültetni a gyakorlatba. Ne találkozzak többet velük, vagy mi lenne a megoldás? De azt sem akarom, hisz szeretem őket, de megváltoztatni nem tudom az ő véleményüket...

23N

Szerintem egyetlen szülő sem akar rosszat a gyermekének, legfeljebb nem gondol arra, hogy amit mond, ahogyan azt mondja, esetleg lehetne másképpen is.

Ha a szülők tanult emberek, akkor talán lehet velük beszélni arról, hogy az ilyen-olyan kijelentéseik bennetek milyen érzelmi, vagy pszichés zavarokat okoznak.

Amennyiben ők ilyesmit nem tanultak, ilyesmiről nem is hallottak, terád magadra hárul a feladat, hogy a kijelentéseiket hogyan tudod önmagadban feloldani, semlegesíteni.

Ehhez egy agykontroll tanfolyam sok segítséget tud adni!

A szülőket megváltoztatni szinte lehetetlen. Gondoljatok arra, hogy ők is magukkal hoztak egy mintát, amit beléjük neveltek, és ezért szentül meg vannak győződve arról, hogy amit tesznek, ahogyan teszik, az a jó.

Próbáljatok megbocsátani nekik. Szeressétek őket továbbra is. A szeretet sok nézeteltérést képes feloldani!

Szerintem is az a helyzet, hogy a szülők többsége nem kezeli különálló emberként a gyerekét. Azt gondolják, hogy a biztosan hatalmas szeretetérzésük, az érzelmi kötődésük miatt nem lehet a gyerekükben olyan, amire nincs rálátásuk, ami tőlük független. Pl. nem bánthatják meg akaratuk ellenére a gyereküket, nem hiszik, hogy a gyerek lelkivilága nem azonos azzal, amit ők arról elképzelnek. A gyerekük egyértelmű visszajelzéseihez pedig egy jó esetben türelmes, de kicsit lesajnáló mosollyal állnak hozzá, mintha tudnák, az csak a felszín, ami kritikát mond róluk, de a mélyben úgyis az van, amit ők gondolnak, és arról a kritizáló gyerek sem tud annyit, mint ők. Hányszor láttam ezt anyám arcán...

Az ilyen szülők talán maguk is elfelejtenek "felnőtt emberek" lenni, mert annyira azonosulnak a "szülő" szerepükkel, amikben ők az anyák és az apák, és egy gyerekkel való viszonyban érzik jól magukat, hogy nem lehet őket kizökkenteni. Sajnos, attól félek, igazán drasztikus dolognak kell történni, hogy ez megváltozzon, a gyerek szavakkal képtelen ezt előidézni. Talán az öregedés, a halál közelsége magukhoz téríti őket, de pl. én a szüleimnél erre semmi esélyt nem látok. Szokták mondani, hogy majd amikor a gyerekek kirepülnek, saját családjuk lesz... Hát, nem tudom. Nekem az anyám már unokát akar, nagymama szeretne lenni, szeretne megint babázni, pedig barátnőm sincs a láthatáron se. Itt látszik, hogy nem az a lényeg, hogy milyen emberekkel van kapcsolatban, van-e ott tényleg egy baba vagy nincs, csak az, hogy ő hadd babázhasson, hadd érezze magát (nagy-)szülőnek.

:(

24f

Előző vagyok: legutóbb a (24.) születésnapomon azt mondta, hogy ilyenkor igazából őt is ünnepeljük, mert ő anya lett. Ja, és az anyák napja nálunk kb. a Karácsonnyal, Húsvéttal, születésnapokkal egyenrangú ünnep, "keményen" megünnepelteti magát.

Nem szeretnék elkanyarodni a témától, csak azt akarom mondani, hogy vannak olyan szülők, akik foggal-körömmel kapaszkodnak a szülő mivoltukba, és ezért "érdekük", hogy a gyerek megmaradjon az ő gyereküknek, ezért nem segítik felnőni, nem veszik komolyan a különállását.